Igény, az lenne rá. A kormánnyal szoros emberfogásban működő hetilap híre olvastán jutott eszembe a régi vicc poros poénja: van-e a Szovjetunióban antiszemitizmus?; az nincs, de igény lenne rá. Azt írták, titkos szövetséget kötött Gyurcsány és Bajnai, hogy létrehozzák a Fidesszel szemben álló pártok, civilek és szakszervezetek összefogását.
A hír jelenleg valahol a marha(ság) és a kacsa között helyezkedik el zoológiailag, ám a reakciók aligha a szerzők szándéka szerint alakultak. Az internet tele van sóhajokkal: „bárcsak”, meg „de jó lenne”. A vezető lengyel napilap át is vette az információnak álcázott inszinuációt, abból az írásból is kihallik némi reménykedés.
De a vágyakon túl van ennek a hírnek legalább egy tényszerű megállapítása: a kormányváltást eredményező demokratikus fordulathoz ellenzéki összefogás szükségeltetik. Az új választójogi törvény teremti meg ennek kényszerét. A törvényalkotók célja a jelenlegi hatalmi berendezkedés betonba öntése – van-e, aki csodálkozik ezen? De a szabályok megalkotásakor a jelenlegi helyzetből, vagyis a szétaprózott, belső vitáktól terhelt, politikai formát alig mutató ellenállásból indultak ki. Ha ez a helyzet a választásokig megváltozik, vagyis a fideszes – és jobbikos – jelölttel egyetlen ellenzéki közös jelölt néz majd szembe a választókörzetekben, akkor már a jelenlegi erőviszonyok alapján is komoly esély mutatkozik a kormányváltásra.
Ha ez, vagyis a kormányváltás a cél – márpedig naponta teszik nyilvánvalóvá civilek, szakszervezetek, mindenféle Facebook-csoportok és belvárosi lakásokban füstölgő értelmiségiek, hogy ez a céljuk –, akkor először is a finnyáskodó politikaellenesség hazug illúzióját kell levetkezniük. Értem persze, miért hozhat népszerűséget a politika lenézése, és az ezt űzők folytonos fitymálása – rászolgáltak, kár tagadni. Csakhogy, aki itt a demokrácia helyreállítása érdekében emel szót, annak a politika rehabilitálása is célja kell, hogy legyen. Mert a demokráciát csak politikai erővel lehet újjáépíteni. Nem kávéházakban, de nem is csak az utcán, hanem intézményekben és szervezetekben, nem kényeskedve, hanem rideg hatalmi logikával, nem ködös szépelgéssel, hanem világos program alapján.
Az antipolitikus politizálás határait világosan jelzi az LMP vergődésének története. Erre az útra nem érdemes lépni annak, aki le akarja váltani Orbánt. Ha a múlt héten alakult Szolidaritás Mozgalom komolyan veszi magát, és a feléje megnyilvánuló látványos bizalmat, akkor politikai programot kínál. Vagy ők maguk válnak politikussá, vagy maguk közé hívnak ilyeneket. Vagy ők maguk fogadják el a pártszerű működés szabályait, vagy csatlakoznak azokhoz, akik így működnek. Ha ezt elutálják, akkor nem részesei, hanem akadályai lesznek a demokrácia helyreállításának.
Persze a ring, amibe akarva-akaratlan csöppentek, mentes a forradalmi romantikától. Ott nagyfiúk küzdenek, nem vízi pisztollyal, hanem nehéztüzérséggel, adóhatósággal, ügyészséggel, bármit leírni kész sajtószolgákkal. Aki ide téved, annak számot kell vetnie mindezzel. És jó, ha vannak válaszai. Mert igény, az lenne rá.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
