Posztmodern filmművészeti kísérletet láthat, aki beül a norvég krimikirály, Jo Nesbo bestselleréből készült thrillerre: mintha a forgatókönyv pár oldalát egy random-számgenerátorba…
Előre tudom, hogy ostoba sztereotípia, de a 600 oldalas, maratoni regényei, egy színházi szakfolyóirat főszerkesztői pozíciója meg a fejekben élő egyetemitanár-sablon valahogy sokkal…
Bár idén eldőlt, hogy 2024-ben nem lesz olimpia Budapesten, úgy fest, hogy a (sport)vezetés egyfajta „kirakós játékként”, „részletekben” azért megrendezné azt, vagyis mindent…
Beró Zsolt | 2017. október 16.
Bár idén eldőlt, hogy 2024-ben nem lesz olimpia Budapesten, úgy fest, hogy a (sport)vezetés egyfajta „kirakós játékként”, „részletekben” azért megrendezné azt, vagyis mindent…
„Túl kicsi a merítési lehetőség” – hangzik az egyik állandó kifogás arra, miért tart ott a magyar labdarúgás, ahol. Nos, ez az érv már eddig sem tűnt túl meggyőzőnek, hiszen 10…
- Jövőkép nélkül annyi
- Ha az MSZP-nek nincs programja, képtelen lesz érdemben befolyásolni az együttműködési tárgyalásokat
- A kormányváltási tartalékot jelentő…
Az orvosok sem erről álmodnak. Általánosságban véve természetes, hogy nem attól alszanak jól, ha tudják, arra ébrednek, ma sincs elég pénz a tisztességes munkához és legalább annyi a…
Majdnem blaszfémia – Nyolcezernél többen írták alá az öt közéleti személyiség – Beer Miklós váci püspök, Gégény István, a SZEMlélek blog főszerkesztője, valamint…
„Újabb etikai vizsgálatban marasztalta el a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága a Versys Clinics botrányhalmozó vezetőjét” – adta hírül a napokban a 24.hu. A döntés: megrovás.…
Ha babonás lennék, akkor már most letennék arról, hogy a magyar labdarúgó-válogatott résztvevője lesz a 2020-as Eb-nek, amelynek három csoportmérkőzését és egy nyolcaddöntőjét…
Esztendővel megválasztása után már korábbi támogatói is belátják, hogy Trump azt csinálta a washingtoni Fehér Házból, amit tévés karrierjében megtanult: valóságshow stúdióját. S…
A háttérben még mindig megy az üzlet, csak épp a volumene ment össze – állítja több forrásunk arról, hogy Simicska Lajossal még mindig bizniszelnek régi fideszes elv- és…
- A sátán emlegetése az EP képviselőinél is kiverte a biztosítékot
- Az asztal alá bújnak a fideszes delegáció tagjai, ha szóba kerül a Soros-terv
- Ha Magyarország nem…
Azért lássuk be, van abban valami mélységesen kellemetlen és nyugtalanító, amikor egy vak ember szegezi nekünk a kérdést: ne haragudj, mozogsz te eleget? Persze ha egy kétdanos, fekete…