Moszkvai vízumgyár, honosítási papírok tömege kétes elemeknek – Magyarország a schengeni határvédelmi rendszer kockázati tényezőjévé izmosodott. Az EU a háttérben információkat…
Húsz éve mindennap ugyanazokat az arcokat látom szembe jönni. Időnként persze feltűnnek újak, addig ismeretlenek is, de a megszokott járókelőkből már nagy biztonsággal meg tudnám…
"Megdöbbentette Budapest visszalépése a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezési szándékától Muszbek Mihályt, aki egyetért a kormány törekvésével a magyar sport…
Nem sokkal 19. születésnapja után, 2002 áprilisában egy elvesztett futballmeccs miatti bánatát alkohollal is jócskán megerősítve András egy nyitott pótkocsis teherautó platójáról…
Óriási siker Enyedi Ildikó rég várt filmje.
A Nemzetközi Berlini Filmfesztiválon négy díjat, köztük a legfőbb elismerést, az Arany Medvét is megnyerő Testről és Lélekről című…
Nincs ma divatosabb riporttéma, mint a Momentum Mozgalom. Egy csapat huszonéves a semmiből érkezve sikerrel pukkasztotta ki az elmúlt évtizedek legnagyobb kormányzati lufiját. Egy…
Óvodában nem sopánkodnak ennyit a gyerekek, mint amennyire a kormánypárti sajtó zokog címlapon, miután a kormány visszavonta Budapest 2024-es olimpiai pályázatát. „A baloldal ismét…
Ha nincs összeállás, nyáron újragondolják stratégiájukat a szocialisták
- Az LMP, az Együtt és a PM az életéért küzd, miközben a Momentum felkészül
- A fővárosban…
Nem mer nagyot álmodni a Fidesz. Saját komfortzónájának rabja lett. A szóvilágé, ahol elég kliséparipákon rohamozva kardot lengetni, vádnyilakat röpíteni – csakis hun módi szerint,…
Szerkesztőségi vélemény | 2017. február 26.
Nem mer nagyot álmodni a Fidesz. Saját komfortzónájának rabja lett. A szóvilágé, ahol elég kliséparipákon rohamozva kardot lengetni, vádnyilakat röpíteni – csakis hun módi szerint,…
Emlékeznek Jack Nicholson remek alakítására a Száll a kakukk fészkére című filmben? A vagány McMurphyt játszotta, aki fellázad az elmegyógyintézet kegyetlen rendje ellen és ezért az…
Sándor Zsuzsa | 2017. február 26.
Emlékeznek Jack Nicholson remek alakítására a Száll a kakukk fészkére című filmben? A vagány McMurphyt játszotta, aki fellázad az elmegyógyintézet kegyetlen rendje ellen és ezért az…
Nem biztos, hogy meg tudom találni a legpontosabb szót arra, milyen érzés közelről látni Amerikát, amint éppen felméri az újfajta politikai realitást. Vannak napok, amikor kifejezetten…
Orsós László Jakab | 2017. február 26.
Nem biztos, hogy meg tudom találni a legpontosabb szót arra, milyen érzés közelről látni Amerikát, amint éppen felméri az újfajta politikai realitást. Vannak napok, amikor kifejezetten…
Nincs kizárva, hogy minden idők legszerényebb igényű kezdeményezéseinek egyikét hirdették meg a napokban. Arra buzdítják a hazai futballklubokat: a nézőszám növelése érdekében…
Hegyi Iván | 2017. február 26.
Nincs kizárva, hogy minden idők legszerényebb igényű kezdeményezéseinek egyikét hirdették meg a napokban. Arra buzdítják a hazai futballklubokat: a nézőszám növelése érdekében…
Hatvan esztendeje óriási hatást tett az óceánon túli közéletre egy politikai krimi, amelyből pár év múlva filmet is csináltak Marlon Brandóval (A csúnya amerikai). Főhőse, az…
Avar János | 2017. február 26.
Hatvan esztendeje óriási hatást tett az óceánon túli közéletre egy politikai krimi, amelyből pár év múlva filmet is csináltak Marlon Brandóval (A csúnya amerikai). Főhőse, az…
Nem történt jogsértés, és semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy az élelmiszer-ipari multik rosszabb minőségű árukat hoznának a régióba, állítják az illetékes hatóságok. A…