Szülőtől nő a tehetség. - Minden tehetséges gyerek mögött egy rámenős szülő áll – mondja egy cambridge-i kutató, aki szerint a tehetséget emiatt nem is lehet objektíven mérni.
Mikor már a felszínre kerülő új és újabb ügyek láttán a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek odaítélhettük volna a „legkorruptabb sportszervezet” nem éppen kitüntető címét, a…
Így nevezte Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a napokban elfogadott új bírói etikai kódexet. Újdonsága mindössze abból áll, hogy önfényező hírt lehetett…
Sándor Zsuzsa | 2014. november 25.
Így nevezte Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a napokban elfogadott új bírói etikai kódexet. Újdonsága mindössze abból áll, hogy önfényező hírt lehetett…
Csak első látásra tűnhet úgy, hogy a kormány a francia, angol, német tulajdonban lévő kereskedelmi cégek
pozícióját próbálja gyengíteni és a magyarokét erősíteni…
Munkatársunktól, O. Horváth György, Faragó József | 2014. november 25.
Fontos és érdekes egészségügyi témákról szól az RTL Klub új orvosi show-ja, zavarba ejtően naturális és bolondos szemléltető bemutatókkal. Mikor már kezdenénk komolyan venni az…
Ha eddig kérdéses volt a paksi bővítés értelme és célja, akkor most pláne vakarhatja a fejét a magyar adófizető: mert ajánlatot tettünk a szlovák atomerőművekre.
A magyarok a sor végén kullognak, ha nyelvtudásról van szó. - A kötelező oroszoktatás generációkat tántorított el a nyelvtanulástól. - Nem csak az oktatás minősége számít,…
Egyszerre birkózik Amerikával és Simicskával a külügy. - A TV2-nél Orbán producer barátja lesz a befutó. - Visszafelé sült el a miniszterelnök fecnizése.
Szőke Gábor Miklós szobrászművész, Európa legnagyobb madárábrázolásának, a Fradi-sasnak és számos monumentális lécszobornak az alkotója egy hatalmas, rózsaszín disznószoborral…
Az éves oxfordi internetjelentés alapján – amely amolyan pillanatfelvétel az internet felhasználói szokásokról – elképesztő vízió bontakozik ki. Ma Angliában szívesebben lép…
Horváth Dorka | 2014. november 24.
Az éves oxfordi internetjelentés alapján – amely amolyan pillanatfelvétel az internet felhasználói szokásokról – elképesztő vízió bontakozik ki. Ma Angliában szívesebben lép…
Európa-szerte egyre többen érzik úgy, hogy csak a pártpolitika adta kereteket szétfeszítve lehet megoldást találni a problémákra. A civilek mára újfajta módon közelítenek a…
Milyen szépen kezdődik Ottlik gyönyörű nagyregénye! „Szeredy Dani motyogott valamit az orra alá, ahogy álltunk a Lukács-fürdő tetőteraszán, a kőpárkánynak támaszkodva, s néztük a…
Grecsó Krisztián | 2014. november 24.
Milyen szépen kezdődik Ottlik gyönyörű nagyregénye! „Szeredy Dani motyogott valamit az orra alá, ahogy álltunk a Lukács-fürdő tetőteraszán, a kőpárkánynak támaszkodva, s néztük a…