Magyarország földgázcsapdában van, s ezért úgy kellene alakítani az egész hazai energiapolitikát, hogy e csapdából kikerüljön az ország.


A parlament által 2008 tavaszán elfogadott energiapolitikai koncepció vitája során többen „ütköztünk” is e tárgyban, mert a gazdasági tárca meghallgatta ugyan érvelésünket, de véleményének lényege az volt, hogy Magyarországon egyedülállóan jó a földgázelosztó infrastruktúra, amiben nagy üzleti lehetőség van – mondta a VH-nak adott interjújában Aszódi Attila, a Műegyetem intézeti igazgatója, aki szerint mára az atomenergia fölértékelődött, s a lakosság háromnegyede elfogadja Paksot. A tudós-szakember úgy látja, tíz-húsz éves távlatban ismét lehet uránbányászatunk.

l Már több mint hat évtized eltelt, de Hirosima és Nagaszaki megtette a hatását…
– Az egyértelmű, hogy az atomenergiához fűződő emberi viszonyt nagyon meghatározza… Ez nagyon rossz kezdet, szerintem is. De hát azért az energiatermelés – a békés felhasználás – és a katonai célú alkalmazás ma már szétválik, s az atomenergia az elmúlt évtizedek során nagyon komoly részévé vált az életünknek. A fejlett világban nagyjából az áram egyharmada az atomerőművekből jön. Amúgy a másik sokk mindmáig Csernobil, ami arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervezési hibákat az üzemeltetés hibái felerősíthetik, így a nukleáris biztonságnak az erőmű tervezésének első pillanatától az üzemeltetésen keresztül a leszereléséig mindenek felett álló elsődleges szerepe van. Szerintem ebből a katasztrófából nagyon sokat tanult a mérnöki és fizikustársadalom és az egész  emberiség. Egy olyan társadalmi-politikai rendszerben működött Csernobil, amely egyszerűen nem engedte, hogy a hibák, az aggodalmak  felszínre kerüljenek. Hasonló elven működő erőműveket egyébként használtak korábban az USA-ban is katonai célra, de azokat – elvégezvén feladatukat – bezárták, nem engedték ki a grafit moderálású vízhűtésű technológiát a polgári energiatermelésbe: többek közt Teller Ede atomfizikus volt az, aki ezt megakadályozta. Mert az ilyen típusú reaktorok nem voltak biztonságosak. Amerikában lehetett kritizálni a rendszert, „nagy emberek” véleménye ellenében érvelni – a Szovjetunióban e hangokat elnyomták.
l Ma mégis „atomreneszánszról” beszélnek szakemberek is…
– Megmondom őszintén, nem szeretem ezt a szót használni. Tudom, hogy nemzetközileg nagyon sokszor alkalmazzák, mindenhol előkerül, de hagyjuk meg a művészettörténetnek. A hetvenes években egyébként sokkal több reaktoregység épült, mint ma – bár lehet, hogy a nem túl távoli jövőben előáll egy ugyanolyan atomenergia-boom, mint akkor. Mostanra szerintem a helyzet az atomenergia felhasználásával kapcsolatban azért változott meg, mert egész egyszerűen az elmúlt évek energiatörténései felhívták a figyelmet arra, hogy ki vagyunk szolgáltatva bizonyos energiahordozó-szállítóknak, s ez a kiszolgáltatottság igen veszélyes tud lenni. Másrészt a klímaváltozás is jelentős gondolati fordulatot eredményezett: az emberiség keresi az olyan energiaellátási módokat, amelyek nem járulnak hozzá a Föld légkörének rossz, már-már helyrehozhatatlan megváltozásához. Szerintem igazából ezek azok a tényezők, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy az atomenergia újra a figyelem középpontjába került, felértékelődött. Az MTA Energetikai Bizottságának a véleményét hangoztatva, magam is sokszor és sok helyen elmondtam a mögöttünk lévő három évben, amikor immár „menetrendszerűen” megjelenik télen a gázgond az orosz–ukrán „kakaskodások” nyomán, hogy Magyarország földgázcsapdában van, s ezért úgy kellene alakítani az egész hazai energiapolitikát, hogy e csapdából kikerüljön az ország. A parlament által 2008 tavaszán elfogadott energiapolitikai koncepció vitája során többen „ütköztünk” is e tárgyban, mert a gazdasági tárca meghallgatta ugyan érvelésünket, de véleményének lényege az volt, hogy Magyarországon egyedülállóan jó a földgázelosztó infrastruktúra, amiben nagy üzleti lehetőség is van. S ugyan hosszú távon más energiahordozók is szerephez juthatnak, de – ahogy mondták – a következő 15-20 év egyértelműen a földgázé lesz. Az energetikai fejlesztések az elmúlt két évtizedben is elsősorban a földgázról szóltak: ma Magyarország energiafelhasználásnak 45 százaléka származik földgázból – ez a legmagasabb arány egész Európában!
l A zöldek – különösen a „méregzöldek” – atomenergia-ellenesek. Ugyanakkor az ország népessége nem tűnik annak.
– Valóban nem, tudomásom szerint minden eddigi felmérés azt jelzi, hogy a lakosság megértette, atomenergia nélkül ma már nem megy; 73-75 százaléka elfogadja Paksot, az erőmű létét, az atomenergiát. De érdekes módon újabban olyan országokban is többségbe kerültek az atomenergiát elfogadók, amelyek – éppen Csernobil okán – két évtizede felfüggesztették nukleáris programjukat. Most azon gondolkodnak, például Lengyelországban és Olaszországban, hogy új atomerőműveket vagy blokkokat építenek az energiaellátás biztonságának növelése  érdekében. Ugyanis az erőművek „üzemanyaga” két-három évig is kis költséggel tárolható, alternatív beszerzési helyeken megvásárolható. Ez azért is érdekes, mert e két nagy ország igen ki van szolgáltatva a fosszilis energiahordozóknak, magas náluk a villamos energia ára, s ugye Lengyelország szénnagyhatalom – ami miatt különösen nagy bajban van a klímaváltozás elleni küzdelem kapcsán az Európai Unió által meghozott széndioxid-kibocsátás csökkentési célok miatt. Ezért öt atomerőművi blokk építését is tervbe vették. Az európai államok közül még Finnországban, Franciaországban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Bugáriában, Szlovéniában, Litvániában, Nagy-Britanniában vannak komoly törekvések új nukleáris termelőkapacitások építésére. Németország külön téma: a németek mindig is extrémek voltak – valamit vagy nagyon szeretnek, vagy nagyon elutasítanak. Amikor a zöldek politikai tényezővé váltak, a programjuk része volt az atomenergia-ellenesség, ezzel akkor népszerűvé lehetett válni, s ezt a szociáldemokraták is a magukévá tették. Ma viszont egy friss felmérés szerint a lakosság 54 százaléka már úgy gondolja, az ország nem fordíthat hátat az atomenergia alkalmazásának. A szlovének és horvátok mind a mai napig közösen üzemeltetnek egy blokkot, Csehországban és Szlovákiában két-két telephelyen termelnek áramot atomerőművek. Franciaországban a villamos áram 78 százaléka származik az ország 59 egységéből. Ráadásul ők a nukleáris üzemanyagciklus teljes skáláját működtetik. Azaz: nemcsak atomerőművek vannak ott nagy számban, valamint rendelkeznek urándúsítóval is; gyártanak új nukleáris üzemanyagot is dúsított uránból és a plutónium keverékéből. A francia politika egyébként éppen az 1973-as olajválság után döntött úgy, hogy megpróbálja az országot – amenynyire lehet – függetleníteni az „instabil” energiahordozó-szállítóktól. Tehát tudatos döntés volt, hogy elindultak az atomenergia irányába, s a lehető legkevesebb vezetékes és import energiahordozóra építenek azóta is. Franciaország atomenergetikai technológiákban vezető szerepet játszik Európában, sőt az egész világon. Távol-Keleten, Kínában, Japánban, Dél-Koreában és Indiában is a gazdaságpolitika része az atomenergia-fejlesztés. Kínában rettentő sok szenet használnak, szinte minden héten új bányát nyitnak – de a modern nukleáris technológiát is szeretnék uralni; törekvésük, hogy a villamosenergia-ellátás négy százalékát 2020-ra az atomreaktorok adják. India viszont uránban szegény, viszont sok tóriumuk van, ami önmagában ugyan nem hasadó anyag, de ebből speciális reaktorokban „tenyészthető” hasadóanyag, így intenzíven dolgoznak a tóriumalapú üzemanyagciklus kidolgozásán.
l Európában hány erőmű vagy blokk működik?
– Az unió országaiban és Svájcban összesen 150 blokk van, ezen felül Oroszországban 31, Ukrajnában 15. Egyébként a blokk és az erőmű között azért kell különbséget tenni, mert egy telephelyen – erőműben – általában több blokk is termel energiát; Pakson is egy erőmű van, de a blokkok száma négy, s mivel annak idején ide hat blokkot terveztek, így még kettőnek helye van. Paks jelenleg az országban megtermelt villamos energiának a 38-40 százalékát adja, de fontos különbséget tenni a megtermelt és a felhasznált energia közt, mert mindig volt és most is van úgy 10-15 százaléknyi import – így az itthon felhasznált összes áram harmadát adja Paks. Azok az egységek, amelyek ma működnek a nagyvilágban, általában az úgy nevezett második generációs reaktorok közé tartoznak. Az európai és amerikai új blokk tervek és a paksi bővítési tervek szerint is újonnan harmadik generációs reaktorok épülnének. Ezek már kifejlesztett, kész termékek. A nukleáris kutatás-fejlesztés már a negyedik generációs reaktorok tervein dolgozik. Ezek új feladatokat valósítanának meg, mint magas hőmérsékletű hidrogéntermelés vagy a hosszú felezési idejű radioaktív izotópok átalakítása, a hulladékok ártalmatlanítása. Ezek 2025 után állhatnak majd rendelkezésre szélesebb körű felhasználásra. Ezek nemzetközi kutatásában mi magunk is részt veszünk.
l Az energiaéhség fokozódni látszik minden takarékossági törekvés ellenére. Jó volt hallani pár hete, hogy a magyar politikai életben szinte szokatlanul egységes döntés született, amikor az Országgyűlés elvi hozzájárulását adta Paks bővítéséhez.
– Valóban alig volt tartózkodás és ellenszavazat: 94 százalékos arányban támogatták az országgyűlési határozati javaslatot, amely hozzájárulást adott két új atomerőművi blokk telepítésének előkészítéséhez. Az első kapavágásig 4-6 év telik el a műszaki előkészítéssel, a környezetvédelmi, vízügyi, energetikai és biztonsági engedélyezéssel, majd körülbelül ugyanennyi idő szükséges a felépítéséhez. s aztán ugyanannyi idő az építése, két blokknál – némi átfedéssel. Hosszú távon véleményem szerint elkerülhetetlen, hogy akár több telephelyen működjön  hazánkban atomerőmű – egy másiknak – Pakstól függetlennek – lehetne a helye a Tisza mentén is, ott azonban az előkészítés sokkal több időt venne igénybe és többe is kerülne. Emiatt logikus, hogy a mostani döntés a paksi atomerőmű bővítéséről szól.
l Van vagy lesz hazai uránbányászat?
– Jó kérdés… Volt. Mélyművelésű uránbányászat a Mecsekben. De már nem volt gazdaságos… Afrikában, Ausztráliában vannak olyan lelőhelyek, ahol külszíni fejtéssel is uránérchez lehet jutni, nem ezer méter mélyben kell kibányászni és onnan felhozni. Vannak cégek, amelyek ennek ellenére próbálnak nálunk pozíciókat szerezni, koncessziót venni, így tíz-húsz éves távlatban elképzelhető, hogy újra lesz uránbányászat az országban, ám már egészen más technológiával – várhatóan helyszíni kőzetkioldásos módszerrel. Az urán árának a „volatilitása” – ingadozása – sokkal kisebb, mint a kőolajé vagy a földgázé. Tudjuk jól, tapasztaljuk: ha a Közel-Keleten háborús konfliktus van, egekbe szöknek az árak, vagy például amikor Amerikában, a Mexikói-öbölben dühöngött a Cathrina-hurrikán az ottani olajfinomítókat veszélyeztette, szintén felszöktek az árak. Ilyen gyors ingadozás nincs az uránpiacon. Volt egy időszak, amikor tartósan igen alacsony is volt az ár: akkor, amikor az amerikai–orosz fegyverzetmegállapodások értelmében nagyon sok robbanófejet leszereltek, s ezek magas dúsítású hatóanyagát „visszahígítva” már felhasználták békés célra. Fontos volt a hígítás azon okból is, hogy a „fegyvertiszta” hatóanyagot nehogy el lehessen lopni, mondjuk, terrorista célokra, újra fegyvergyártásra… Az urán ára egyébként csak kismértékben befolyásolja az atomerőművi energiatermelés költségét – az üzemanyag ára a villamos energia árán belül úgy 15 százalékot képvisel, de ebben benne van a kazetták elkészítésének, a dúsításnak, a tudományos know hownak a költsége is. A paksi atomerőmű tíz forintért termel meg egy kilowattórányi energiát, ebből 1,5 forint az üzemanyagár. E – mondjuk – másfél forintból úgy ötven fillér lehet az uránár. Ez egészen másként van a fosszilis erőműveknél: a szén ára körülbelül a 45-50, a gázé pedig a gáztüzelésű erőműveknél 75 százalékot tesz ki az itt megtermelt áram árán belül. Egy áremelkedés itt sokkal drasztikusabban jelenik meg az elektromos áram árában is.
l Szóval – amivel idegesíteni lehet a atomenergia ellenzőit – valóban ez a legtisztább és a legolcsóbb villamos- energia-termelési mód?
– Igen. Ez a valóság. Azok az emberek, akik kellő ismeretekkel rendelkeznek, ismerik a biztonsági kérdésekkel kapcsolatos válaszokat, tudják, hogy mit kezdünk a hulladékkal, sokkal inkább elfogadják az atomenergiát. A hulladékokról tudni kell: az atomerőmű működése során csak kis mennyiségű hulladékot termel, amelyet összegyűjtünk, kezelünk és rendelkezünk azokkal a technológiákkal, melyekkel a hulladék végleges sorsa is rendezhető. Magyarországon Bétaapátiban már készül a kis- és közepes aktivitású atomerőművi hulladékok végleges felszín alatti tárolója. A felszíni létesítmények már ma is működnek Bátaapátiban, a felszín alattiak várhatóan 2010-től fogadnak hulladékot. A kiégett nukleáris üzemanyag jelenleg átmeneti tárolóba kerül, ahol 50 évig tárolható. Onnan a jelenlegi tervek szerint – speciális konténerekben – egy, a Mecsekben megépítendő mélygeológiai tárolóba kerülne. A világon azonban intenzív fejlesztések zajlanak ezen a területen. Én azt gondolom, mire Magyarországon lépni kellene ebben az ügyben, olyan új technológiák fognak rendelkezésre állni, melyekkel a radioaktív hulladékok elválaszthatóak lesznek a továbbhasznosítható, energiatermelésre alkalmas hasadóanyagtól, így mélygeológiai tárolóba sokkal kevesebb anyagot kell majd letenni.
l A reaktorokat ellenzők a megújuló energiaforrásokat szokták alternatívaként az atommal szembe állítani. Ön hogy látja ezt?
– Szerintem a szembeállítás téves! Nem vagy-vagy! A megújuló energiahordozókra alapuló technológiáknak és az atomenergiának egymás mellett kell működniük. Mint ahogy a földgázt sem fogja szükségtelenné tenni a napkollektor, de egy család tetemes gázmennyiséget meg tud vele spórolni, – különösen nyáron. Az EU vezetői nemrég arról döntöttek, hogy a megújuló források – a szél, a biomassza, a napenergia, a geotermikus energia – aránya 2020-ig húsz százalékra nőjön. De kérdezem én: akkor miért nem beszélünk a maradék 80 százalékról?! Nálunk a villamosenergia-termelésben jelenleg 4, az összenergia felhasználásban 5-6 százaléknyi a megújuló források aránya. Van még tehát fejlődnivalónk, s ez nagyon fontos is szerintem. Mindennek megvan a maga helye kellő kifutási lehetőséggel, de egy ország teljes szükségletét megújuló bázison nem lehet megoldani.
l Járt Csernobilban. Kollégájával, Szatmáry Zoltán fizikussal könyvet is írt a „Tényekről, okokról, hiedelmekről” – mint a kötet címe mondja.
– Négy éve egy busznyi expedíciónk ment ki Ukrajnába: nagyon tanulságos út volt a diákoknak is, nekünk is. Rengeteg műszeres mérést végeztünk. Az ember – ha képeket lát – mindig fekete-fehérben, levél nélküli fákban godolkodik. Tragédiában. Csernobil valóban nagy katasztrófa volt. Az egykori erőmű, a baleset közvetlen közelében – ha az ember méri – nagyobb radioktivitást talál: 4-5 ször akkora sugárdózis intenzitást, mint Budapesten. A harminc kilométeres körzetben komoly és folyamatos monitoringprogram működik. De a természet csodálatos: regenerálódott. Egyetlen fenyőfajta esett át csupán mutáción… Pripjáty városa néptelen; a lezárt zónában nem él senki. Csernobil városa ma is lakott, s létezik egy teljesen új, Szlavutics nevű település, sok-sok fiatallal, akiknek eszük ágában sincs innen elmenni. De Csernobilnak örök mementóként kell megmaradnia a szemünk előtt: a biztonságnak mindenek felett álló prioritása van.

Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!