Bereki Anikó, a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője minden nap
kisebbségi, határon túli témákkal foglalkozik, de szeretne olyan
portréműsort is készíteni, melyben a nő szerepét mutatja be. „Mennyire
fontosak a nők, nem csak a család, de az egész társadalom számára?
Szívesen beszélgetnék olyanokkal, akik anyaként, feleségként, és
vezetőként is helytállnak. Ugyanígy örömmel vezetnék egyszer utazási
magazint, amelybe hírességeket hívnék meg, együtt mennénk el
szülővárosukba, hogy elmeséljenek néhány érdekes, vagy személyes
történetet lakóhelyükről azért, hogy kedvet csináljanak az oda
látogatóknak” – mondta.
Elsősorban közéleti, szolgáltató magazinműsorokban dolgozott, itt érzi legjobban magát. „1998-ban érkeztem a Magyar Televízióhoz, először a pécsi stúdióba, ahol a Híradót, illetve a Sétatér című körzeti magazint vezettem. 2001-ben, a Kárpáti Krónika indulásakor hívtak szerkesztő-műsorvezetőnek a Szabadság térre. A súgógépről való hírolvasáshoz képest a szerkesztői feladatokat és lehetőségeket fényévekre éreztem. Ha műsorvezetésről van szó, magazin és élő adás párti vagyok, ezért is vállaltam el később a Határátkelő, vagy a Napi Mozaik című műsorokat. Jelenleg az Átjáró háziasszonya vagyok, ahol a Kárpát-medencében élő kisebbségek problémáival, mindennapjaival, ünnepeivel foglalkozunk, heti négyszer, huszonöt percben.”
Bereki Anikó az általános iskolában jegyezte le először, mi szeretne lenni, ha felnő: tanítónő, riporter és színésznő. „Csak a legutóbbi nem valósult meg, középiskolai tanár végzettségem van, és huszadik éve dolgozom szerkesztő-riporterként, illetve műsorvezetőként. Édesapám példáját követve, nekem is a kézilabda volt az első sportágam, de később átigazoltam a kosarasokhoz. Úgy érzem, igazi csapatjátékos voltam, és az vagyok a mai napig. A tanítás és a televíziózás sokáig megfértek egymás mellett, majd egyre inkább háttérbe szorult a katedra. Most harmadik éve, hogy újra oktatok: a Szegedi Tudományegyetem Budapest Média Intézetében tartok órákat. Azt gondolom, hogy a mai hallgatók nagyon nehéz helyzetben vannak. Túl nagy elvárásokkal érkeznek az iskolába, és azt hiszik, ha végeznek, akkor máris övék a világ... Ez egyáltalán nincs így, hiszen ahogyan tanítás közben válhat csak valaki igazán jó pedagógussá, ugyanez igaz a médiában elhelyezkedni vágyókra is, ahol ráadásul túl kevés a fóka, túl sok az eszkimó” – vélte.
A Sió Tv-nél mutatkozott be a képernyőn, 1989-ben. „Városi tévének indultunk, de engedélyt kaptunk arra, hogy a Balaton egész északkeleti medencéjében sugározzunk. A mai magyar médiából rengetegen jártak hozzánk a Sió Tv-hez nyáron, hiszen az iskolaszünetben hatvan-hetven napos műsorfolyamot adtunk le. Emlékszem, Bochkor Gábor akkor kezdett el televíziózni, felváltva olvastuk a híreket és az időjárást; én magyarul, ő pedig németül. De büszke vagyok egy sport témájú interjúmra is, melyet Puskás Öcsivel készítettem a kilencvenes évek közepén. Ekkor ő már rendszeresen hazajárt Magyarországra, így adódott lehetőségem arra, hogy Balatonfüreden találkozzam vele és többekkel is az Aranycsapatból. Eredetileg két kérdést engedtek Öcsi bácsihoz, én persze napokig készültem az interjúra...” – nevetett. „Később negyedórás beszélgetés kerekedett ki az egészből, mert jól érezte magát az interjú közben velem, szóval nem panaszkodhatom!”
Bereki Anikó szerint csupán koncentrációval és némi szerepjátékkal nem lehet sokáig húzni a képernyőn. „Szerintem a legfontosabb a természetesség. Ha összeszedem magam, nagyon szépen tudok beszélni. De úgy érzem, egyébként is igényesen próbálok fogalmazni, akkor is, amikor nem adásban vagyok. Szerepelni csak ideig-óráig lehet, csupán egy-egy alkalommal. Azonban ha az ember nem olyan, amilyennek a kamera előtt mutatja magát, az rövid időn belül kiderül. Ha nem vagyok természetes, lelepleződöm; nem viselkedhetek csak azért másként, hogy odafigyeljenek rám, nem pózolhatok, hogy megkülönböztessem magam másoktól. Nem hiszem, hogy nekem lennének viselkedési trükkjeim. Mindig megpróbálok alaposan felkészülni, hogy uraljam a témát, és ne jöjjek zavarba. Előfordul persze, hogy „öő...”-zik az ember, vagy keresi a szavakat, de mindenkinek jobb, ha a műsorvezető nem dadog összevissza. Kis szünetet tartani, elgondolkozni ugyanakkor természetes is lehet, mert általában nem arról szól a műsorvezetés, hogy kérdezz-felelek játékot játszunk a stúdióvendéggel, hanem beszélgetünk. S ha elkezdünk beszélgetni, eszembe sem jut, hogy azon gondolkozzak, hogyan tartsam a kezem, vagy éppen levegyem-e a szemüvegem...”
Á. D.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!