Megjelent a sajtó előtt Répássy Róbert, és elmondta, hogy mennyire
felháborító az, hogy semmibe veszi a kormány az emberek akaratát, mert
a kormánypárt több száz saját káderét(?) menti át a következő ciklusba.

Szavai szerint ezért a Fidesz megkeresi a törvényes eszközöket arra, hogy ezt valamiképp megakadályozza. Répássy beszéde, mint mindig, egyszerű hazugság, mert nem tudom, hogy milyen „emberek akaratáról” beszél ez a pártigazgató, milyen káderekről. Ha arról a 479 vezető köztisztviselőről, akiket kineveztek ebben a ciklusban – az csepp a tengerben. Szeretném emlékeztetni Répássyt, hogy ez a 479 szakértő magyar állampolgár, magyar vagy külföldi egyetemen végzett fiatalok, okosak, több nyelven beszélnek – ez gond? Nekem örömömre szolgál, hogy az egyik 31 éves fiam is köztük van. Hogy mi ebben a nagy baj, és miért az emberek akaratát csúfolták meg – nem értem. Ha a fiam káder, Répássy is csak az lehet. A fiam két egyetem után, három felsőfokú idegennyelv-vizsgával megérdemelte, hogy osztályvezető legyen. Az, hogy nem tartozik egyetlen párthoz sem, így a Fideszt is mellőzi, ez nem baj. Jól teszi, mert minél távolabb van a politikától, annál jobban tud dolgozni.
Répássy a képviselői irodában január 7-én kijelentette, hogy a „Fidesz szerint MSZP-s káderek tucatjainak adtak zsíros állásokat az utóbbi időben, de a Fidesz kész megváltoztatni a törvényeket is azért, hogy a kormány alá tartozó szervektől kirúghassák ezeket az embereket”. A kirúgásokat már megéltük az átkosban. Mi, akik már dolgoztunk és éltünk 12 évvel ezelőtt, amikor a Fideszé volt a kormány, emlékszünk, hogy a „nem nézzük tétlenül az ejtőernyősöket” elmélet, hogy is működött törvénymódosítás nélkül. Abban az időben mentek a kirúgások, mindenki hallgatott, kénytelenek voltak tűrni. Ma már más idők járnak! Ma a gyermekeinket meg tudjuk védeni, mert ők nem voltak sem kommunisták, sem fideszisták. Ők sokat tanultak, és mindent megtettek, hogy szolgálni tudják a hazájukat, nem pedig a politikát, nem az MSZP-t vagy a Fideszt.
Nem is olyan régen a Fidesz azzal fenyegette a köznépet, hogy az MSZP a „múltat hozza visz-
sza”. Most meg azt nem tudom megérteni, hogy ha az a párt, amely 1998–2002 között uralkodott, azonos értelmű káderekkel jönne vissza, az nem a „múlt visszajövetele”? Emlékszünk még jól arra, hogy 2002-ben a Fidesz kitalálta a kiemelt főtisztviselői baromságot, bebetonozta a saját embereit, és akkor azt gondoltam, hogy az MSZP majd eltörli. Nem tették, ezek az emberek a helyükön maradtak, csak a szocik „kidekorálták” a saját embereikkel. Mi ez az egész? Tisztogatás? Pártosság üldözése? Letámadás? Fenyegetés? Holnaptól, ha bevádol a szomszéd, hogy nem tetszik neki az, hogy nem szeretem a Fideszt, kirúgnak a párt-komisszárok?
Békesi Dániel, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!