szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

„Anya, amikor azt kéri a tanító néni, hogy rajzoljam le a családomat, akkor apát rajzoljam vagy a Pétert? És csak a Maját vagy a Dinit és a Lilit is?” – kérdezte egy közeli ismerős…

Csejtei Orsolya | 2018. szeptember 8.

Családi kirakós
 

Kockázatos kísérletek – Mára komoly hitviták épültek a védőoltások hasznossága kontra ártalmassága köré. Akár öt év szabadságvesztést is kaphatnak azok a szülők, akik…

Csejtei Orsolya | 2018. február 13.

Hóbortból kísérleteznek a gyerekekkel – A divatdiéták ellen tehetetlen a jog
 

Kevesebb ugyan az igazolatlan hiányzás, mint néhány éve, de így is több ezer család veszti el az iskoláztatási támogatást amiatt, mert a gyerek iskolakerülő. A szakember szerint az…

Munkatársunktól | 2017. szeptember 15.

Ezrektől vették el a családi pótlékot
 

- Iskolán kívül
- Egyre több a magántanuló az országban, mert az oktatási rendszer sok gyerek igényeit nem képes kielégíteni
- Sok szülő inkább választja az otthoni oktatást…

F. Szabó Kata | 2017. szeptember 7.

A problémás diákokat kirakják, a középosztálybelieket szüleik maguk veszik ki
 

- Minden családnak nagy szüksége van a nagyikra
- Van úgy, hogy a segítő szándék hoz nagymamát a háztartásba
- Nyíregyházán hat asszony belevágott a kalandba

Herczku Tünde | 2017. július 4.

Kötögetés helyett - Szabolcsban is belevágtak a kalandba
 

Akár már a szülés másnapján hazamehetne a baba és a mama – egy új tervezet szerint. A szakma nyitott a felvetésre, de alapos előkészítés kell, hogy megelőzze a megvalósítást. Ez…

Krausz Viktória | 2017. június 25.

Szülőszobából haza - már egy nappal a szülés után? 'Nem ördögtől való ötlet'
 

Az utóbbi évtizedek társadalmi változásainak köszönhetően ma már nem kérdés: az apa szerepe épp olyan fontos a kisgyerek életében, mint az anyáé. Egyre több tudományos eredmény…

F. Szabó Kata | 2017. június 18.

Nagyon kellenek - Június harmadik vasárnapja az apáké
 

Hatalmas zavart okozott a héten, hogy az érintett szülők és a szakemberek egy része sem tudta pontosan, kire vonatkozik a Taigetosz-törvény néven emlegetett jogszabály-módosítás.…

F. Szabó Kata | 2017. június 3.

Hatalmas zavart okozott a héten, hogy az érintett szülők és a szakemberek egy része sem tudta pontosan, kire vonatkozik a Taigetosz-törvény néven emlegetett jogszabály-módosítás.…

F. Szabó Kata | 2017. június 3.

 

Szilvi mos, főz, söpri az udvart, vágja a sövényt, rendszeresen jár fodrászhoz, kozmetikushoz, körmöshöz, miközben otthon van 20 hónapos kisfiukkal. Férje, Zsolti egy önkormányzatnál…

Krausz Viktória | 2017. május 22.

Láthatatlan teljesség - Szilvi és Zsolti története
 

Három szoba, négy kerék, négy gyerek – de nem éppen hagyományos felállásban. Tóth-Turgonyi Dórának három gyereke született első férjétől: a 22 éves Dani Asperger-szindrómás, a…

Krausz Viktória | 2017. május 16.

Mindig hullámvasúton
 

A szülés mindenképpen örök élmény – lehet traumatikus, de talán többször euforikus boldogság. A szülés egy olyan természetes folyamat, amit nem lenne szabad félelmek közé…

VH-Vasárnapi Hírek | 2017. április 27.

A szülés mindenképpen örök élmény – lehet traumatikus, de talán többször euforikus boldogság. A szülés egy olyan természetes folyamat, amit nem lenne szabad félelmek közé…

VH-Vasárnapi Hírek | 2017. április 27.

 

A rutinszerű lázcsillapítás fölösleges, a kalcium nem használ allergia esetén, a multivitaminok használata, az immunerősítés csupán marketingfogás. Ilyen, a hazai fülnek újszerű…

Krausz Viktória | 2017. március 6.

Le a megszokásokkal! Le a tévhitekkel! - Novák Hunor a 'megmondó orvos'
 

Sok száz daganatos betegséggel küzdő és szervtranszplantált gyereknek segítenek évente a Ronald Házak, ahol a kicsik (és nagyobbak) egymás társaságában gyógyulhatnak.

Munkatársunktól | 2016. december 27.

Sok száz daganatos betegséggel küzdő és szervtranszplantált gyereknek segítenek évente a Ronald Házak, ahol a kicsik (és nagyobbak) egymás társaságában gyógyulhatnak.

Munkatársunktól | 2016. december 27.

 

Pelenkázás helyett akár énekelhetünk is
- A magyar apák túlságosan elfoglaltak, nehezen mondanak le az egójukról, problémáikat sem szívesen osztják meg
- Az apaságról, az…

Rácz I. Péter | 2016. december 26.

Mi fán terem az apa? Föl kell mérni az apa erőforrásait és áthangszerelni, hogy ne teher legyen számára a gyerek
 

Egy nő nem csak anya lehet, és egy anyának is jár a szabadság.
- Le kell dönteni a tökéletes nőkről szóló tabukat az irodalomban.
- Interjú Jannah Loontjens holland írónővel,…

Szűcs Ágnes | 2016. szeptember 27.

Anyaság új tálalásban - Beszéljünk a szenvedésről is
 

Érdemes júliustól óvatosan költeni: luxusnyaralás és étterem helyett tessék kirándulni és kifőzdébe járni. Ugyanis péntektől életbe lépett a szülőtartásról szóló törvény.…

Munkatársunktól | 2016. július 6.

A gyerek jön, nem a pénzespostás
 

Míg a gyerekek izgalommal készülnek az iskolába, szüleik azon aggódnak, vajon képesek lesznek-e tartani az iramot, nem kellene már előre megtanítani nekik a szorzótáblát. A pedagógusok…

Rácz I. Péter | 2016. június 1.

Iskolakezdés - Zavarossá vált szerepkörök - Átmeneti nehézségek
 

Nincstelen nyugdíjasok tömegét termeli ki a kormánypolitika.
- A kabinetet semmi nem kötelezi gondoskodásra.
- Szülőtartásra szorítják a polgárokat, miközben sarcaikat nem…

Nagy B. György | 2016. május 29.

Ki tartozik eltartással?
  •  01
  •  02
  • 1 / 2 oldal (összesen 25 cikk)
  •