Mengele jobbkeze a Pesti Színház Az álomkommandó című előadásában, a múlt árnyaival küzdő író a Rózsavölgyi Szalon kétszereplős játékában, a Távolsági szerelemben. Lukács…
A japán és a magyar közönség után Nyugat-Európa meghódítását tűzte ki célul Harcsa Veronika – mindezt Berlinből. A jazzénekesnő a lassú építkezésben és a kitartó munkában…
Az unió a magyarokat másolja, újabb töltényekkel megyünk Brüsszel ellen – Orbán Viktor két mondta a hétről. Az elsőt azután a párizsi konferencia után mondta, amelynek témája az…
Az újságot az élet írja: amikor interjút kértem Ángyán József országgyűlési képviselőtől, hogy érdeklődjem a földügyekkel kapcsolatban készülő ötödik jelentéséről, még nem…
Fogadások főszereplője lett Horváth András: vajon egy fejlett igazságérzettel bíró, magányos kamikaze vagy érdekcsoportok által mozgatott marionettfigura az a férfi, aki minap…
Egy családfő és a fogadott család mindenek felett: nagyjából így rendezkedett be a kormány. Maffiaállam – a Fidesz uralmára ezt az új definíciót adja és fejti ki részletesen a…
Szente Vajk színész, rendező, műsorvezető, 1981-ben született Orosházán. 2002-ben végzett a Nemzeti Színház színiakadémiáján. A debreceni Csokonai Színház tagja volt 2006-ig.…
Kick-boxol, jógázik, imád főzni és fotózni, és szívesen jár karaokebárokba. A kritikusok szerint a legnagyobb gond vele, hogy nincs értelmes indok arra, miért ne imádjuk. Joyce…
A gyerekekről rendre megfeledkezik a milliárdokat osztogató hatalom – panaszolja Csukás István író. Pedig ők jelentik a jövőt, s nemcsak a művészetek reménybeli értő közönségének…
A fasizmus és antiszemitizmus elleni küzdelem nemzetközi emléknapja, november 9-e egyben Radnóti Miklós halálának feltételezett napja is. Radnóti Miklós gyilkosának sírjánál nemrég…
Nemrég egy fiatal hölgy számos értékes nemesfémmel a kofferjában érkezett haza a Közel-Keletről, de ehhez a vámosok csak gratuláltak a repülőtéren. Az illető ugyanis nem más, mint a…
Harsányi Levente 1970-ben született, rádiós és tévés műsorvezető. A TV3-ban tűnt fel 1996-ban Aszfaltbetyár című műsorával. A Rádió 1-en, a Roxyban, a Radio Deejay-n, a Rádió 1-en…
Az idei Oscar-versenybe nevezett, Karlovy Varyból a Kristály Glóbuszt is hazahozó A nagy füzet című filmdrámával kapcsolatban szinte valamennyi külföldi és magyar kritikus Molnár Piroska…
Szerelmesek, féltékenyek, gyarlók, hűségesek. Azaz hús-vér emberek, és nem mellesleg írók, költők a főszereplői Nyáry Krisztián valós történeteinek, amelyeket először a…
Hardi Judit | 2013. november 4.
Szerelmesek, féltékenyek, gyarlók, hűségesek. Azaz hús-vér emberek, és nem mellesleg írók, költők a főszereplői Nyáry Krisztián valós történeteinek, amelyeket először a…
Gyanakvás és ellenállás övezi a szülők, sőt, a pedagógusok részéről is az erkölcstan bevezetését, pedig a tanterv önmagában nem hordozza az ideológiai nevelés kockázatát –…
Erős Antónia 1970-ben született Szigetváron. A Kaposvári Tanítóképző Főiskolán végzett, majd újságírói pályafutását a helyi tévében kezdte riporterként. Elvégezte az ELTE…
Önéletrajzi elemeket is tartalmaz a valós történetű új Bereményi Géza-regény, a Vadnai Bébi. A könyv szerzőjével az izgalmas alkotás születésén kívül az átpolitizált színházi…