szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Az első világháború befejezésének százéves évfordulóját ünnepli a világ. A centenárium nekünk, magyaroknak azonban kissé olyan, mint a kínaiak világszerte közkedvelt szósza:…

Gál Mária | 2018. november 26.

Édes-savanyú összefogás
 
Az észak-amerikai média nagy része a szocializmus feletti győzelemként ünnepelte Jair Bolsonaro elnökválasztási győzelmét, míg Európában a demokráciát féltik az új brazil…

Gál Mária | 2018. november 8.

Veszélyes brazil „Messiás”
 
Naivitásnak bizonyult azt hinni, hogy egy újságíró meggyilkolása egy diplomáciai képviseleten elég ahhoz, hogy nemzetközi blokád alá kerüljön az ezért felelős ország, netalán…

Gál Mária | 2018. október 22.

Fegyverben mérhető életek
 
Valóságos diplomáciai háború dúl az ukrán oktatási törvény tavaly őszi elfogadása óta Magyarország és Ukrajna között. A magyar kormány minden nemzetközi fórumon bojkottálja az…

Gál Mária | 2018. október 9.

Célponttá vált a magyarság
 
Október 6-án és 7-én rendezik meg Romániában a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló népszavazást. A referendumot a homofób Koalíció a családért…

Gál Mária | 2018. szeptember 27.

Homofób referendum készül
 
A fenti címmel közölt riportsorozatot a bukaresti Gandul napilap azokról a gyermekekről, akik gyakorlatilag szülők nélkül nőnek fel, holott nem árvák. A címválasztás nem a…

Gál Mária | 2018. augusztus 26.

Olaj, fegyver, befolyási övezet – általában ez a három legfontosabb tényező a világpolitikában. Szeretnénk hozzátenni, hogy emberi jogok és demokrácia, csakhogy, amint azt a napokban…

Gál Mária | 2018. augusztus 16.

Új magyar párt alakul Szlovákiában, ezzel háromra nő a felvidéki magyar választók kegyeiért harcoló formációk száma. Az egységes, etnikai alapon létrejött kárpátmedencei magyar…

Gál Mária | 2018. augusztus 1.

júl
18

Kormányválsággal küzd a brit uniós kilépést levezényelni hivatott Theresa May. Mindezt tetézi a toryk belső feszültsége, a piaci szereplők EU-pártisága, valamint az északír…

Gál Mária | 2018. július 18.

Követendő vagy elrettentő példa a román Korrupcióellenes Ügyészség, a Romániában rettegve tisztelt DNA? Laura Codruta Kövesi korrupcióellenes főügyész leváltása óta sokan attól…

Gál Mária | 2018. július 17.

A korrupcióellenes fellépés évek óta nemcsak a román politikát, a mindennapokat is uralja. Az igazságszolgáltatás függetlenségének kérdése tavaly február óta két kormánybukást és…

Gál Mária | 2018. július 3.

Nyugodtan alhat mindenki, Észak-Korea többé nem jelent nukleáris fenyegetést, nyugtatta a világot Szingapúrból hazatérve Donald Trump amerikai elnök. Nyilván Twitteren, mert Amerika fura…

Gál Mária | 2018. június 20.

Öngólt rúgott Kijev Arkagyij Babcsenko orosz ellenzéki újságíró halálának megrendezésével. Miközben az ukrán titkosszolgálat, az SZBU arra törekedett, hogy orosz társát leplezze le,…

Gál Mária | 2018. június 6.

Nem várt fordulatot hozott a múlt hét végi iraki parlamenti választás. A nagy esélyesének tartott hivatalban lévő kormányfő a nemzetközi támogatás és az Iszlám Állam fölött…

Gál Mária | 2018. május 21.

Donald Trump amerikai elnök 15 hónapos hivatali ideje alatt feje tetejére állította az európai–amerikai kapcsolatokat is. A Fehér Ház kiszámíthatatlan lakójának köszönhetően a…

Gál Mária | 2018. május 10.

Gál Mária | 2018. május 6.

Tizenöt éve, 2003 áprilisában írta alá Magyarország az uniós csatlakozási szerződést, pár nappal a csatlakozásról tartott népszavazás után. Azóta az ország majd’ minden jelentős…

Gál Mária | 2018. április 26.

Jan Kuciak szlovák oknyomozó újságíró és jegyese meggyilkolása olyan folyamatokat indított el Szlovákiában, amikre máshol nem volt eddig példa. A választói passzivitásban világbajnok…

  •  01
  •  02
  • 1 / 2 oldal (összesen 20 cikk)
  •