Kemény Dénessel, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökével beszélgetett a Vasárnapi Hírek munkatársa, Beró Zsolt. A tekintélyes sportvezető elmondja: "Még most is előfordul, hogy „kapitánynak” szólítanak. Régi vadásztársammal, Stohl Andrissal találkoztam múlt hétvégén, és mikor harmadszorra mondta, hogy „kapitány”, akkor megkérdeztem: „Andriska, ugye tudod, hogy már nem vagyok kapitány?” Mire ő: „Nekem te mindig az maradsz.”

 
Apa és legkisebb fia. A szövetségi kapitányként háromszoros olimpiai bajnok Kemény Dénes és a kilencéves Márk - Fotó: Németh András Péter

A friss lapszámunkban olvasható interjúban egyebek mellett megkérdeztük, mi a véleménye arról, hogy jelenleg a magyar bajnokság a legerősebb a világon.

"Ezt ki is jelentettük, de azért a Bajnokok Ligája barcelonai hatos döntője nem ezt igazolta" - felelte Kemény Dénes. - "Végül is 5. és 6. helyen zárt a két magyar csapat, tehát azt gondolom, hogy nagyon erős a bajnokságunk, de ez most még nem jött ki. A következő két Final Six hazai környezetben lesz, a 2016-os a Margitszigeten, a 2017-es pedig már a világbajnokságra készülő új Dagály-komplexumban, nagyon bízom benne, hogy ezeken már jönnek az érmek."

Nagyon érdekes, amit a szövetség elnöke a vízilabda szabályainak fejlesztéséről elmond. 
"Ha a nézőnek nem logikus, ami történik, az nagy veszély" - magyarázza. - "Mi is ezen a téren próbálunk sokat tenni, többek közt olyan tesztesemények szervezésével, ahol a saját vagy mások ötleteit próbáljuk ki, majd az ezekről készült elemzéseket elküldjük a FINA illetékeseinek. Teszteltük például, hogy követhetőbbé válik- e a játék, ha minden egyes szabálytalanság azonnali kiállítást ér. Nem mondom, hogy ez rögtön bevezethető lenne, de azért kiderült, hogy érdemes ebben az irányban gondolkodni."

Az interjúban szóba kerül, hogy Kemény Dénes, akit a közvélemény a leghitelesebb hazai közéleti személyiégek között tart számon, ismertségét és népzerűégét kamatoztatná-e politikai pályán.
Válaszában tisztázza a sportág és a politikusok viszonyát, valamint saját elképzeléseit is további pályájáról.


Sokan még mindig kapitánynak szólítják, pedig két és fél éve a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki posztját tölti be. Ennek megfelelően, ha a változások előtt álló vízilabdáról van szó, ma már a „termék” kifejezést is ugyanannyit használja, mint a „játékot”.
"Látvány és érthetőség" című interjúnkat a június 13-án megjelent Vasárnapi Hírekben olvashatja.
A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!


 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!