Hát akkor megérkeztünk, isten hozta önöket a kendőzetlen magyar valóságban. Nincs több fedősztori, nincs több gazdaságpolitikai népmese.

 
VH, 2017. május 27.

Csak két pőre igazság van. Az egyik az, hogy bármit is fabulált a kormány areálbérek emelkedéséről, a többletet mégis felfalta a mindennapi élet drágulása és az áttételes adóztatás. A másik pedig az, hogy hiába emeli a kormány a minimálbért, a munkáltatók nem tudják kitermelni – vagy ha mégis, akkor azoknak fagy be a pénze, akik a minimumnál többet visznek haza.

Nem csoda, hogy a vendéglátósok szakszervezete kapásból keblére ölelte a kötelező szervizdíj ötletét. Ami az egyértelműség kedvéért azt jelenti, hogy a kedves vendég fogyasztásának 12–16 százalékát odaadja bónuszban.

Tisztázzuk magát a fogalmat.
Azért önmagában nem keletkezik egyetlen pluszfillér sem, hogy felszolgáló prezentálja az ételt. A pincér verejtéke benne foglaltatik az étlapon feltüntetettárban. Ahol nem, az egy másik típusú, olcsóbb üzemegység, úgy hívják: önkiszolgáló. A borravaló – mert erről van szó, minden fennkölt megfogalmazás ellenére – ajándék. Ajándék, amivel a vendég kedveskedik a személyzetnek például azért, mert különösképp gusztusa szerint való volt az étel; úgy érezte, itt igazán törődnek vele; simán lenyűgözte az enteriőr. Mindegy, mi az ok, a lényeg, hogy a borravaló a vendég elégedettségét tükrözi. Ha elmarad, az egyértelműen azt jelenti: valami nem stimmelt.

Ám a jövőben lehet tapír a pincér, trehány a szakács, foszlott a szék kárpitja – avendég akkor is kénytelen leróniaz „elégedettségi” díjat.

Ha pedig a borravaló elveszti ajándék jellegét, és beleolvad az árba, akkor áremelésről van szó. Magyarán: 12–16 százalékkal drágul a kocsma, az étterem, a kávéház, minden. Ez a mérték pedig mintegy négyszerese-ötszöröse a 2017-re várt inflációnak. Ez a brutális áremelés egy másik kifejezéssel is illethető: adóemelés.

És most nem az a közhely következik, hogy a kormánynak mindenféle drágulásból többletbevétele van (ugrik a befizetett áfa összege, a minimálbér felpumpálása a járulékokból és szja-ból befolyó összeget növeli), hanem az, hogy a kormány az emberekkel fizetteti ki a minimálbér emelését, illetve az innovációt – ezeket gazdaságélénkítő programok keretében (adócsökkentéssel, kedvezményes hitelekkel és így tovább) szokták máshol finanszírozni.

Hogy világos legyen: ugyan emelkedik egyesek bére, ám ezt a többletet az emberek fizetik ki. Így megdőlnek a kormányzati állítások. Elesik az a mondás, hogy a többletpénzből a szegényebbek többet fogyasztanak – és ez pörgeti a gazdaságot.

Ugyanis amennyivel többet vásárolnak azok, akiknek hasasodik a bére, annyival fogják vissza   a költéseket azok, akiket sújt az áttételes adóemelés, például a fent említett drágulás. Miért jönnének haza a fiatalok, ha az állam továbbra sem törődik az emberekkel, legfeljebb csak kifacsarja őket? És miért maradna itthon az a 370 ezer ember (lásd cikkünket a május 27-i VH14. oldalán, "Csak a függők maradnak" címmel), aki a központi statisztikai hivatal szerint más országba vágyik innen? Pedig egyelőre még csak a kormányzati gazdaságpolitika hibáit fizetjük, a klientúrának juttatott nagy pénzeket az EU állja. 2021-ig biztosan. Aztán már azt is az ország.

Nem csoda, hogy aki teheti, megy. Amíg teheti. Ha nem bukik a rezsim, akkor – hála a lebutított oktatási rendszernek – már senki nem megy sehová.

Egyszerűen azért, mert a gimnáziumi férőhelyek számát csonkolják, így érdemben sorvad a felsőoktatás, és ugyan rengetegen végeznek majd szakiskolákban, ám tudásuk alapján még segédmunkásként sem lesznek piacképesek. Igaz, akkor már nem kell kifizetniük az alacsony bérek növelését vagy az innovációt.

Egyszerűen azért, mert nem lesz fizetésemelés – minek lenne, ha nincs alternatíva, ha senkit nem szív fel a Nyugat? Persze a gazdaságpolitika árát akkor is mi fizetjük, csak alacsonyabb bérből. És hogy ez nem csak keserű vízió, azt egyértelműsíti a kormány legújabb sarca: a kabinet 4 százalékos különadót vetett ki a vendéglátóhelyekre.

Hivatalosan az idegenforgalom felpezsdítéséért. Szóval amennyiben elfogadják a szervizdíjat, így néz ki a képlet. A kormány elrontott  azdaságpolitikája miatt többet fizet a polgár, a többletpénzt a kabinet rögvest megadóztatja, és vélhetően a pluszbevétel egy részét áttolja kedvenc oligarchájának. Hiszen Mészáros Lőrinc javában foglalja el az idegenforgalmi húzóágazatot.
 

"...egyelőre még csak a kormányzati gazdaságpolitika hibáit fizetjük, a klientúrának juttatott nagy pénzeket az EU állja."

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!