Ukrajna nem tartozik a különösen szerencsés országok közé. Huszonhét évnyi függetlensége eddig nem sok jót hozott neki: korrupt vezetőket, gazdasági züllést, munkanélküliséget, a Krím elvesztését és az ország keleti felében dúló háborút az orosz paramilitáris csoportokkal. És akkor még a magyar külügyminiszter is azzal fenyegetőzik, hogy amíg nem módosítják a most elfogadott oktatási törvényt, az unióban minden Ukrajnának fontos döntést meg fog vétózni. „Garantáljuk, hogy Ukrajnának mindez fájni fog a jövőben” – mondta a minap.

És ha ez nem volna elég: a románok és a lengyelek is bekeményítettek. Nekik sem tetszik, amit Ukrajna a kisebbségekkel tenni készül. Pedig a törvény alapjában véve nem rossz, rengeteg reformelemet tartalmaz, és például az eddiginél jóval szélesebb autonómiát kínál az iskoláknak. Valójában a 7. cikkely miatt tört ki a gyalázat. Ebben ugyanis az áll, hogy „az oktatási folyamat nyelve az oktatási intézményekben az államnyelv”.

Később pedig részletezi is ezt: eszerint az általános iskola 5. osztályától kezdve mindent az államnyelven kell tanítani, kivéve a nemzetiségek nyelvét és történelmét. Az igazsághoz tartozik, hogy mindenki tisztában van vele: a törvény nem a 130 ezres magyar kisebbségről, sokkal inkább a 8 milliós oroszról szól. Miután az oroszok bevonultak a Krímbe és nekiláttak a keleti országrész leszalámizásának a kijevi vezetők lépéskényszerbe kerültek. Mindenáron össze kellett rántaniuk azt, ami még megmaradt az országból, elsősorban morális értelemben.

Az „ukránosítás” kiváló eszköznek tűnt. „Az önmagára találó nemzet számára fontos a nyelvi tisztaság, és az agresszorral való harcban minden megengedett” – idézi kissé keserűen a sajtóban mindennapos lózungokat dr. Zubánics László történész, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. A „harc” egyik eredménye, hogy ma már csak ukrán nyelvű óriásplakátokat lehet kirakni az országban, és még a kereskedelmi rádióknak is legalább 60 százalékban ukránul kell megszólalniuk – mondja.


Mint idegen nyelv

Miközben az anyaországi politikusok szégyenről és gyalázatról beszélnek, az itteniek egy kicsit árnyaltabban látják a helyzetet.

A csapi három tagozatos (alsó, általános és közép-) Széchenyi István Iskola igazgatója a folyosón kalauzol végig bennünket. Magyar himnusz, ukrán himnusz a falon, nem messze tőlük a kék-sárga lobogó, fölötte egy katonaruhás fiatalember fotói. „Nálunk tanult a srác, és amikor elvitték a keleti frontra, ezt a zászlót hozta haza. Aláíratta az egész szakasszal.”

Amikor a törvényről kérdezem, legyint. „Én optimista vagyok, szerintem a törvény ebben a formában nem fog működni” – mondja Maha László, és sorolja az okokat: nincs elegendő ukrán tanár (magyar se), a gyerekek egyik pillanatról a másikra nem tudnak átállni az anyanyelvükről egy számukra idegen nyelvre, és ahol ezt megtették, azonnal romlottak az eredmények.

Egyébként helyesnek tartja az ukrán állam törekvését, hogy az Ukrajnában élő emberek tanuljanak ukránul. „Furcsa is lenne, ha Magyarországon élő magyar állampolgárok nem beszélnének magyarul. De nem mindegy, hogy tanítják meg nekik. Mi évtizedek óta mondjuk, könyörögjük, hogy az ukránt az egy tömbben élő nemzetiségeknek idegen nyelvként kellene tanítani, de az ukránok érzelmi kérdést csinálnak belőle, és azt mondják, az ukrán az államnyelv, tessék úgy tanulni, mint bármelyik ukrán!”

Ezzel az állásponttal sok ukrán oktatási szakember is egyetért. Többször dolgozták már ki az ukrán mint idegen nyelv oktatásának tanmenetét, de Kijevben ezt rendre elutasították.

Ha valamelyik iskolában mégis ezzel próbálkoznának, könnyen megüthetik a bokájukat: a központból kirendelt ellenőrök árgus szemekkel figyelik, hogy senki ne tanítson mást, mint amit a központ előír.

Úgy tűnik, az sem érdekli igazán az állam irányítóit, hogy az erőltetett nyelvtanítás erősen kontraproduktív. Van egy mondás Kárpátalján: az ukrán a legnehezebb nyelv a világon, még a kínainál is nehezebb. Az állampolgároknak is csak alig a fele beszéli.

Kárpátalján évszázadokig élt békességben egymás mellett ukrán, ruszin, román, lengyel, magyar, szlovák és orosz. Amikor kellett, megtanulták a másik nyelvét. Tudták, hogy enélkül lehetetlenség itt boldogulni. Az alsó iskolákban mindenki tanulta a magáét, aztán sokáig az oroszt, majd az ukránt.

Az 1990 előtt szocializálódottaknak soha nem okozott túl nagy nehézséget az új államnyelv, hiszen szinte mindannyian beszéltek valamennyit a „birodalom” nyelvén.

A Szovjetunió széthullása után azonban évekig úgy erőltették az ukránt az iskolákban, hogy közben minden nemzetiség tanulhatott a saját anyanyelvén. Az első komoly változás tíz évvel ezelőtt következett be, amikor minden továbbtanuló számára kötelezővé tették a központi érettségit, méghozzá emelt szinten és ukrán nyelven. Itt mindenkitől ugyanazt a szintet követelik, magyartól, szlováktól, ukrántól. Azok a nemzetiségi gyerekek, akik nem ukrán osztályban tanultak éveken át, értelemszerűen hátrányba kerültek.


Földműves tanárok

A magyar iskolákban tanuló gyerekek többsége színmagyar közegből érkezik, otthon a faluban nem hallanak mást, mint magyar szót, ráadásul eddig – törvény szerint – magyarul tanulhattak elsőtől az érettségiig.

„A mi diákjaink ukránból előbb tanulják a szófajt, mint magyarból. Mégis heti 6 óra ukránnal kevesebbet haladnak, mint heti 2 óra angollal.”

Ezt már a nagydobronyi magyar líceum igazgatója, Gál Erika meséli.

A líceum (bentlakásos iskola) 1995 óta működik, 2010-től pedig gyakorlatilag a magyar állam tartja fent. Abban az évben volt, hogy a tanárok három hónapig nem kaptak fizetést, mert az állam nem volt képes kifizetni a pedagógusokat sem.

„Akkor se panaszkodtunk, most sem fogunk – mondja az igazgató. – Mi nagyon is megküzdünk azért, hogy helyben tudjunk maradni. Sosem volt elég a pénz, de mindig megtermeltük, amit megeszünk. A tanáraink paprikát, paradicsomot termesztenek, szoktuk is mondani, hogy diplomás földművesek vagyunk.”

A törvényről azt mondja: nagy próbatétel, de túl fogják élni, mint minden mást. Nincsenek kétségbeesve, a gyerekeknek sem mondták el, mi várható. Azt mondja: Kárpátalján 70 magyar iskola van, és ezekben 500 tanár hiányzik. Van olyan gyerek, aki most jött, ötödikes, de még nem volt rendes magyar órája.

„Az ukrán iskolákban is tanárhiány van, hát most mit fognak csinálni? Idejönnek és lecserélnek minket? Kire?”

A dobronyi líceum „nagy öregje” Horkay László püspök úr (képünkön), aki a legenda szerint minden hangszeren is játszik. A dobronyiaknak olyan zenekaruk és énekkaruk van, hogy messze földön híresek. Laci bácsi 73 évesen is fiatalos lendülettel oktatja a gyerekeket, ami nagyjából azt jelenti, hogy minden szabad percükben előkerül a hegedű, a trombita, vagy éppen a hárfa.

„Én kezdettől tudom, hogy nem lesz ebből semmi – mondja a törvényről a nyugalmazott püspök. – Voltak itt tatárok, törökök, csehek, ruszinok, s akkor sem estünk kétségbe. Magyarok mindig voltak és mindig lesznek. Egyébként meg mindent el tudok képzelni, Ukrajna a korlátlan képtelenségek hazája.”

Aztán kacsint egyet, közelebb jön, és azt mondja: ő mindig csodálta a zsidókat, és a magyarok példát vehetnének róluk. „Hogy miért? Hát mert ők mindenhol kisebbségben voltak. De tanultak, mert tudták, hogy az a megmaradás egyetlen útja. Én azt várom, hogy egyszer ezek a mi magyarjaink, akiket kényszerítenek az ukrán nyelv tanulására annyian legyenek a kijevi egyetemen, hogy be kelljen vezetni a numerus clausust az orvosi meg a jogász fakultáson. De ha lusták vagyunk ahhoz, hogy megtanuljuk az állam nyelvét, akkor soha nem lesz ilyen. Én is rest voltam nyelvet tanulni: tíz évig tanultam oroszul, és nem tudtam egy szót se. Romániában sokkal jobban csinálták, ott a gyerekeknek idegen nyelvként tanították a románt. Hát Tőkés László folyékonyan beszél is románul!”

Nagydobronytól alig 21 kilométerre van a többségében magyarok lakta Szürte, ahol a helyi magyar iskola 276 tanulójából mindössze 160 tanul ukrán tannyelvű osztályokban. Két osztályba is benéztünk, az egyikben éppen ukránt tanítottak magyar gyerekeknek, a másikban magyart ukránoknak és azoknak, akik azt választották, hogy ukránul végzik el az általános iskolát.

„Amelyik gyerek akar tanulni, az a magyar osztályból is rendesen teljesíteni tudja az ukrán érettségit. Aki nem akar, és nem érdekli, az nem is fog leérettségizni – mondja Zsoffcsák Klára igazgató. – Szakmai szempontból minden gyereknek az anyanyelvén kell tanulnia, mert azon tud a legjobban teljesíteni. Ugyanakkor meg kell tanulnia az állam nyelvét is, és a kettő nem zárja ki egymást.”


Odaát, ideát, menekülési utak

A Munkácsi Egyetem régi, szovjet időket idéző folyosóján tarka papírvirágokból összerakott faliújság áll, vaslábakon. Persze azonnal kiderül erről is, hogy nem az, aminek látszik. Ez ugyanis egy szelfi fal, ahol a hallgatólányok (ők vannak többségben) fényképezkedhetnek egyedül vagy szívük választottjával. Egyre kevesebb fotó készül itt: tavaly még voltak jelentkezők, de idén már mind a három érdeklődőt át kellett irányítani a beregszászi főiskola óvodapedagógiai fakultására. Három évfolyamukon összesen 36-an tanulnak itt, és nagyon úgy tűnik, hamarosan alig maradnak – mondja Tyahur László igazgatóhelyettes. Pedig őket éppenséggel nem érinti közvetlenül az új törvény. Alsó tagozatban marad a magyar, bár kérdéses, hogy a gyerekek később mire mennek vele. A tanítói fizetések viszont botrányosan alacsonyak. A havi 3000–6000 grivnyás (30–60 ezer forint) kezdőbérért egyre kevesebben vállalják a munkát.

Egyébként nem csak a tanítói fizetések alacsonyak. Ukrajnában nagy a munkanélküliség, sok helyen szinte képtelenség álláshoz jutni. Az emberek számos stratégiát dolgoztak ki a túlélésre. Ezek közül az egyik a külföldi munkavállalás. Kárpátalján „külföld” alatt általában Magyarországot értik. Sokszor a helyi ukránok vagy ruszinok is. A magyar iskolákban egyre több ukrán gyerek tanul, és az ukrán osztályokban sem ritka, hogy a magyart választják első idegen nyelvnek.

Az odaát (ideát) dolgozó szülők közül sokan nem tudják vagy nem akarják a gyerekeket is áthozni Magyarországra. Egyelőre nem. A magyar líceumok többségében is sok olyan gyerek tanul, akiknek a szülei a nyüzsgő és vad anyaország helyett inkább választják a biztonságos kárpátaljai iskolát. Persze a gyerekek később már valószínűleg inkább Debrecen, Kisvárda vagy Nyíregyháza felé orientálódnak Kijev vagy Lemberg helyett.

„Utoljára 10 éve volt, hogy egy itteni diplomával még ukrajnai munkahelyek felé tendáltak az emberek. Ma inkább Magyarországra, vagy még nyugatabbra – mondja dr. Spenik Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási- Tudományos Intézetének vezetője. – Ahhoz, hogy valaki ukrán perspektívában gondolkozzon, egy kijevi vagy egy lembergi egyetemi diploma kell, de annyira nehézkes és bonyolult a rendszer, hogy ezt az utat csak a legelszántabbak választják.” A náluk tanuló diákok egy része teljesen fölöslegessé válik, hiszen a középiskolákban nem kell majd magyarul tanító matematika- vagy fizikatanár. A kiút a magánszektor vagy az ukrán iskola. Szerencsére az IT-cégek sorban állnak az itt végzett diákokért, az ukránul beszélőket pedig tárt karokkal várják az ukrán középiskolák.

Vannak aztán olyan kimagasló képességű hallgatók, akik a harmadik és egyben legnehezebb utat választják. A most 21 éves batyúi Bence Norbert a helyi diákszervezet vezetője és az ungvári egyetemen tanul részecskefizikát. Méghozzá magyarul és sikeresen. Nemrégen nyert meg egy németországi fizikaversenyt. Két év múlva diplomázik, diplomamunkáját Kijevben kell megvédenie, méghozzá ukránul. „Nem lesz gond, annyit mindenki tud ukránul, amennyire szüksége van – mondja. – Nekem elég jól kell beszélnem, de megoldom.” Azt mondja, a magyar olyan nép, amelyik a jég hátán is megél, és aki nem akar megtanulni ukránul, az talál magának munkát külföldön. Ő inkább marad, de egy darabig nem a tudománnyal, hanem közösségépítéssel akar foglalkozni.

„Szükségünk van minden támogatásra Magyarországról, de a médián keresztüli üzengetés csak árt nekünk. Nehezen tudunk mit kezdeni azzal a gyűlöletkampánnyal, amit az oktatási törvény elfogadása óta a nyakunkba zúdítottak Ukrajnában
(hétfőn ismeretlenek robbanóanyagot helyeztek el a Vereckei Honfoglalási Emlékműnél, másnap pedig lelopták a magyar zászlót egy iskola faláról – a szerk.).
Mi itt vagyunk itthon, de a magunk békés eszközeivel ragaszkodunk a kultúránkhoz és a nyelvünkhöz. Lojálisak vagyunk Ukrajnához, de a lojalitáshoz tisztelet is kell. Ha én jól érzem magam a bőrömben, nem keresem a kiutat.”

Spenik Sándor szerint most a politikusokon van a sor, hogy kicsikarják a törvény módosítását. „Bár mindannyian tudjuk, hogy az új oktatási törvény alkotmányellenes, mi nem csinálunk olyat, mint a baszkok szoktak, nem borogatunk autókat, nem robbantgatunk. Már csak a habitusunknál fogva sem. Mi nem egy tüntető nép vagyunk. Felhívást intéztünk a magyar állami szervekhez, egyházakhoz és civil szervezetekhez, hogy találjanak ki egy közös stratégiát, amihez mi tartani fogjuk magunkat. Még várunk a válaszra.”
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!