szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Kormánynak kampányoló plébános, bal- és jobboldali ellenzék által elfogadott, állásából kirúgott hívő keresztény jelölt, a politikával szakított és váratlanul ismét ringbe…

Balassa Tamás | 2018. január 21.

Két választás Lázárvárosban
 

"Legfeljebb kiülünk az útszélre és kunyerálunk – "Közmunkásként, napszámosként vagy épp őrtermelőként próbál megélni sok idős ember a Csongrád megyei Csanyteleken és a közeli…

Tanács István | 2018. január 19.

Nyugdíj nélkül, szegényen – Hiába robotoltak egy életen át, csak tengődnek
 

- Kincses hangár rászorulóknak
- A Segítő Nemzedék Alapítvány évente több ezer betegnek és családnak segít baráti áron elérhető gyógyászati segédeszközökhöz jutni
- A…

Csejtei Orsolya | 2018. január 16.

A csodát kapják meg – Soha nem látott szerkezetek a fogyatékkal élőknek
 

Mindennap körülbelül ezren szállnak fel a Győrből induló Euregio vonatok egyikére, hogy nyugatra, Bécsbe, osztrák határ menti városokba utazzanak – dolgozni. Kényszerből kellett…

Czifrik Balázs | 2018. január 10.

Pénzt vagy életet! Mi is felszálltunk a NER piros színű 'fekete vonatára'
 

Tömegek ingáznak mindennap, mert Ausztriában dolgozni jó. És nem csak a pénz miatt.

VH ajánló | 2018. január 7.

Ausztriában dolgozni jó - És egyáltalán nem csak a pénz miatt - Vonatéletek a határon
 

Csípős a decemberi reggel, az őszi búza és repce már kibújt a határban, és a dermedt hajtásokat az őzek kotorják. Mosonmagyaróvárra, pontosan a város utáni szántók felé, Arlay…

Czifrik Balázs | 2018. január 1.

Forma–1-es kutyák
 

– Árvácskák kora jöhet
– Anyagi okok miatt egy gyereket sem vehetnének el a szüleitől, a kiemelések harmada mégis ezért történik – derül ki egy most nyilvánosságra hozott…

Kertész Anna, Kövesdi Péter | 2017. december 26.

Garázsból intézetbe? –  Az állami gondozott gyerekek harmadát anyagi okból emelik ki a családból
 

Fenyőfát nevelni, vagyis termeszteni olyan, mint búzát vagy krumplit. A különbség annyi, hogy tíz évvel ezelőtt még pár hét alatt meg lehetett vele keresni az egész évre való…

Biczó Henriett | 2017. december 22.

A karácsonyfák szülőhelye
 

Egy Budapesttől alig 70 km-re lévő kis nógrádi faluban, Bercelen valami nagy dolog van készülőben. Látszatra ugyanolyan falu, mint a többi, csak épp a megrakott kályha ellenére is hideg…

Csejtei Orsolya | 2017. december 20.

Kék óceán Nógrádban - Csejtei Orsolya riportja a berceli Önbizalom programról
 

"Egy Budapesttől alig 70 km-re lévő kis nógrádi faluban, Bercelen valami nagy dolog van készülőben. Látszatra ugyanolyan falu, mint a többi, csak épp a megrakott kályha ellenére is hideg…

VH ajánló | 2017. december 17.

'A legelvetemültebb újító' mottója: Legyen minden Bercelen!
 

A budapesti Átrium Színházban Együtt könnyebb címmel tart jótékonysági gálaműsort az Oltalom Karitatív Egyesület december 14-én!

VH ajánló | 2017. december 10.

Segítsük az Oltalom Karitatív Egyesület kórházát!
 

Meddig élhetnek? Az idős daganatos betegek kezelésének dilemmáiról.

VH ajánló | 2017. december 10.

Egy férj harca a bürokráciával a felesége életéért
 

Egyfelől minden a legnagyobb rendben van: épül-szépül az ország, sorra újítják fel a kórházakat, rendelőket. Másfelől van olyan része az országnak, ahol egy orvos egyszerre három…

Kövesdi Péter | 2017. december 3.

Sikerélmény nélkül - Van, ahol egy orvos három helyen helyettesít, és van, ahova egy sem jut
 

Hova lettek az orvosok? A felújított nógrádi és borsodi kórházakban hűlt helye a gyógyítóknak – Kövesdi Péter riportja a friss Vasárnapi Hírek 16. és 17. oldalán olvasható.

VH ajánló | 2017. december 2.

'Őt ne kérdezzük ilyesmiről, neki már csak egy éve van a nyugdíjig...'
 

A Kriczki sokat tudhat, de a Kriczki csak mosolyog. És ahogy az egykori ukrán katona, úgy a vaskos vasajtó is kitartóan őrzi titkát, csak a lovak publikusak – tudósítónk a tabi atomtitok…

Fónai Imre | 2017. november 14.

Berobbantották a Balatonnál
 

Hét „börtöntöltelék” története közelebb hozhat annak megértéséhez, hogy miért fontos visszasegíteni az elítélteket a társadalomba. A civilek feladata ez elsősorban, nekik viszont…

Kövesdi Péter | 2017. november 10.

A szabadság Pamela Anderson
 

Tudták, hogy Magyarország szexnagyhatalom és Börcs a központja? Az ottani high-tech gyárban készülnek ugyanis a legmodernebb erotikus kütyük. A szexüzemben jártunk, ahol családias a…

Kövesdi Péter | 2017. október 29.

A szex sokkal jobb, mint az útépítés
 

Nem szorul rá az országban elsőként megalakult miskolci nyugdíjas-szövetkezet, hogy reklámozza magát: az irodában gyakran kígyózik sor. A cégek főleg fizikai munkára, például őszi…

Palágyi Edit | 2017. október 27.

Nem szorul rá az országban elsőként megalakult miskolci nyugdíjas-szövetkezet, hogy reklámozza magát: az irodában gyakran kígyózik sor. A cégek főleg fizikai munkára, például őszi…

Palágyi Edit | 2017. október 27.