Olykor az irónia és szellemesség is befért a parlamenti ülésterembe.

 
 

A paraszt bácsi igyekszik a Parlamentbe. Biciklijét a falnak támasztja.
Mire az őrök:
– Bácsikám, hát nem gondolja komolyan, hogy csak úgy letámasztja ide a biciklijét? Hát ide politikusok járnak!
– Politikusok? Igaza van, akkor jobb lesz, ha lelakatolom.

Az ismeretlen „népfia-szerző” nem bíbelődik az áthallásokkal, szimplán letolvajozza a politikusokat.

És ebben nem különbözik alanyaitól, a hatalmi elit tagjai is gengszternek, rablónak, egyéb gazfickónak címezik egymást – legalábbis mostanában. De nem volt ez mindig így, olykor az irónia és szellemesség is befért a parlamenti ülésterembe.

„Ha itt egy kormányfő a tízparancsolatot terjeszti elő, ötöt-hatot akkor is kifütyülnek belőle”, kommentálta például szelíd derűvel Lendvai Ildikó azt, hogy a balos kormány ellenzéke az élő fába is belekötött.

Kevesen hinnék, de Áder János, akit komor ábrázata miatt még pártjában is „a csornai Charles Bronsonként” tisztelnek, ezt találta mondani a parlamentben, még ellenzéki korában: „Két hét alatt annyiszor változott a kormány véleménye, több kormánytag is annyifélét beszélt, hogy bizony nagy zavarban lennénk, kinek is adjuk a nagy szélkakas érdemérem első fokozatát a vörös tarajjal.” Bár Áder humora elég fakó, de a jobboldalon még ez is szép teljesítménynek számított, mióta Torgyán József kibukott a parlamentből. Az egykori kisgazda elnök ugyanis olyanokat tudott mondani,hogy: „A kisgazdapárt nélkülem olyan lenne, mint a vőlegény szerszám nélkül.”

Mindenesetre Kuncze Gáborhoz képest Lendvai és Áder egyaránt csak finomkodott. A liberális politikus úgy alázta porig például a KDNP-s Semjén Zsoltot, hogy a jelenet közben még a görcsös párthűség sem tudott megálljt parancsolni a fideszes kacaj kibuggyanásának. „Semjén frakcióvezető érdemi, előremutató, szakmai, a békülékenységet elősegítő szavaira szeretnék reagálni” – mondta Kuncze Gábor a parlamentben. Majd hosszú másodpercekig állt lehajtott fejjel – némán. Semjén, hogy elüsse a gúny élét, egy pohár vizet vitt Kunczének, így jelezvén, biztos rosszul van a liberális honatya. Ám Semjén vesztére szolgált fel. „Tekintettel arra, hogy a képviselő úr végre megtalálta a neki megfelelő elfoglaltságot, nem inteném csendre” – minősítette pincérré a KDNP vezetőjét Kuncze.

„A politikusok mindenütt egyformák, ígérnek neked egy új hidat, még ott is, ahol nincs folyó.”
Nyikita Hruscsov

„Ha a kritikusaim azt látnák, hogy a Temzén járok, azt mondanák, hogy azért teszem, mert nem tudok úszni.”
Margaret Thatcher

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!