Üdvözöljük a Majom évében!

 
Üdvözöljük a Majom évében!

Nyugati asztrológia
Küzdelmet, harcot, háborút – ezeket hozza számunkra a római hadistenről elnevezett bolygó 2016-os meghatározó jelenléte a nyugati asztrológia szerint. Dühkitörések, gátlástalanság, nyílt agresszió, az ösztönlét előtérbe kerülése az intelligenciával szemben – sok jóra ne számítsunk, ha a vörös égitest hatása alatt próbálunk előre haladni az életünkben. „Kinek nagyobb?”, „Ki az erősebb?” – a férfiasság avíttas erőfitogtatásának jelei egyre inkább megmutatkoznak.

A konstellációkat fürkészők azonban felhívják a figyelmünket arra, hogy a döntések a kezünkben vannak, a Mars tetterővel is felruház: tűrhetjük a ránk zúduló csatazajt, vagy tehetünk is ellene, rajtunk múlik. Elég a konfliktuskerülésből! A Mars a határozottságot, a döntési képességet is erőteljesen jelképezi: merjük meghúzni a határokat: eddig, ne tovább! 2016 az erő felmutatásának esztendeje, egyben az önvédelem határéve is. De a marsi közelség nem csak a körülöttünk lévő árnyakkal hív harcba, a bennünk lévőkkel is ideje lesz megküzdenünk, ajánlják a csillagállásokból jósolók, akik hibáink felismerésére, korrigálására, majd önmagunk és mások szeretetteljes elfogadására buzdítanak.
(Mars-összeállításunk a január 2-i VH 30. oldalán található)


Kínai horoszkóp
2016-ban február 8-án köszönt be a kínai új év, s vele együtt – a kínai horoszkóp állatjegyei alapján – a Majom (ráadásul a Tűz Majom) éve, mely 2017. január 27-ig tart majd. Baljóslatú évnek nézünk elébe, amelynek eseményei akár korszakos jelentőségűvé is válhatnak (a Tűz Majom jegye uralta 1956-ot: magyar forradalom, szuezi válság), korai még remélni a szépségkirálynő-jelöltek álmát, a világbékét. Változékonyság, az erőszak elharapódzása jellemzi majd az esztendőt, de a mozgalmasság a kultúra és tudomány területén csupa jóval kecsegtet. A Majom jegy szülöttei agilisak, erősek, kreatívak, hatalmas erejüket nem haboznak felhasználni vágyaik elérése érdekében. Mivel felsőbbrendűségi komplexustól terheltek, ez leginkább negatív kihatású. Társaságkedvelők, nagy a mozgásigényük, mindenről megvan a véleményük. Írónak, diplomatának, politikusnak, szóvivőnek, kereskedőnek a legalkalmasabbak.


Feketén látják
Kilenc csillagjegy mutatja az embernek az utat a Krisztus születése előtt 100-ban kidolgozott, a császárné által népszerűsített japán horoszkópban. A 2016-ban (1926-ban, 1935-ben, 1944-ben, 1953-ban, 1962-ben, 1971-ben, 1980-ban, 1989-ben, 1998-ban, 2007-ben) születettek a Jikoku – a Fekete föld eleméhez tartoznak. A jegy szülöttei széles látókörrel bírnak, kellően tájékozottak a világ dolgait illetően, de gyorsan felejtenek. Nagyon makacsok és tudatosak, a tanulásban szorgalmasak, általában a közösség hajtómotorjai, az egyedüllét elbizonytalanítja őket. Párkapcsolatukban odaadóak, de könnyen túlzásokba esnek, ezáltal szinte megfojtják társukat a gondoskodásukkal. Krisztusi korukban teljesednek ki, ekkorra érik be munkájuk gyümölcse, ekkor lesznek a legelégedettebbek.


Ha lesz mit emészteni
A buddhizmusban gyökerező tibeti horoszkóp
9 jegyű ciklusa szerint a 2016-os év a Fekete 2-es (Parkha Khön) elem jegyében telik, így akik a következő években születtek: 1926, 1935, 1944, 1953, 1962, 1971, 1980, 1989, 1998, 2007, azoknak különösen jól telik majd az esztendő. A fekete elem szülöttei szeretetre méltó, hagyományokat tisztelő, konvencionálisan gondolkodó emberek. Inkább passzívak, mint kezdeményező típusúak, tartózkodnak minden szélsőségtől (mert ha nem, bizony, megjárhatják!), hangyaszorgalmúak, megbízhatóak. Jó munkabírásúak, de figyelmük a konyhaművészetre már nem terjed ki, ugyanakkor kifejezetten édesszájúak. Ámbátor jó lesz vigyázniuk, mert gondok adódhatnak az emésztőrendszerükkel, ahogy hátfájásra is gyakran panaszkodhatnak, és nem árt rendszeresen vérvizsgálatot végeztetniük. A bőrük különösen érzékeny, nyáron nagyon oda kell figyelniük a leégés elkerülésére. 45–47 éves korukban érheti őket életük szerencséje. Kifejezetten ajánlott az elem szülötteinek életük kiteljesedéséhez a jóga vagy a tánc gyakorlása – ez a női oldal (gyengédség, intuíció) kifejlesztésében is hathatós segítség, amit aztán a párkapcsolatukban tudnak használni.


A számok sohasem hazudnak: a lezárások éve
A karakternumerológia alapján a 2016-os évhez a 9-es szám tartozik (2016=2+0+1+6=9), és mivel a számmisztika szerint az életnek 9 stációja van, ezért az előttünk álló esztendő a lezárások éve lesz (ami persze egyben az újrakezdésé is). Elengedjük régi céljainkat, csírájában mutatkoznak új álmaink. Izgalmas, reményteli, mégis szomorú évnek nézünk elébe. Ha döcögött a párkapcsolatunk, keresztet vethetünk rá, nagy az esély a költözésre, munkahelyváltozásra is. Más léptéket véve föl: óriási változások várhatók a hatalmi játszmákban, a politikában.


Izzó, forró nyárra számíthatunk az idén, ráadásul az erdőtüzek, a szárazság pusztító erejét is megtapasztalhatjuk majd minden korábbinál nagyobb mértékben.


A szenvedély lángjai is újult erővel lobbannak föl, a nyílt szexualitást, a vágyak elemi erejének kitörését, az erotika túlburjánzását is magával hozza a tüzes Mars – különösen a férfiak tekintetében.


2016-ban a női princípium kiemelt jelentőségű lesz a kínai misztika szerint, a hölgyek vezetői pozícióba kerülésének esélyei megnőnek. Másrészt a családi értékek mind jobban előtérbe kerülnek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!