Soha senki nem ígért neki olyan jó állást, mint Lázár János 2009-ben, de a korrupció – ami szerinte a kormány veszte lesz – már akkor taszította. Azt mondja, az ellenzék az ő sikeréhez hasonlóan együtt leválthatja a Fideszt, ha a 106 választókerületben egy-egy jelölt lesz – mondta lapunknak Márki-Zay Péter frissen megválasztott hódmezővásárhelyi polgármester.

 
Márki-Zay Péter -Fotó: Draskovics Ádám

– Mit gondol, a jobboldaliság megfogalmazása mekkora szerepet játszott a választási sikerben?

– Ezt nehéz megmondani egy alapvetően jobboldali városban, ahol folyamatosan az MSZP-vel és a Jobbikkal próbáltak azonosítani és támadni. Azért beszéltem sokat a jobboldaliságról, hogy hangsúlyozzam, nem szocialista és nem jobbikos vagyok. A saját legszűkebb környezetem, katolikus testvéreim, a családom tagjai – apám, anyám, nagybátyám – fejében volt összeférhetetlen a világnézetünk és a politikai szerepvállalásom, amiben a legerősebb támadás – mivel keresztény, konzervatív ember vagyok – nyilván a szocialista párt volt. Hódmezővásárhelyen a Jobbikkal támadni nem feltétlenül okos dolog, mert ez a másodlagos preferencia. A Jobbiktól itt nem ijednek meg, a katolikus  hívők sem. De az MSZP-től igen. Ezért volt fontos, hogy tisztázzam, nem lettem kommunista.

– Nem mintha a baloldaliság – a rend kedvéért rögzítsük – ördögi bűn volna. De visszatérve a választáshoz: nem játszott szerepet a revánsvágy az indulásában, amiért Lázár János nem tartott igényt a munkájára 2009-ben, amikor visszatértek a tengerentúlról?

– Ez fordítva volt, ő próbált meggyőzni, hogy menjek oda dolgozni. Előtte valóban megkerestem, hogy dolgoznék a városnak. Soha senki nem ígért nekem olyan jó állást, mint Lázár 2009-ben, Amerikát leszámítva. De a barátaim elmondása alapján kiderült, hogy ha valaki nem az ő felfogása szerint hajtja végre a feladatot, annak összeveszés a vége, és Lázár János bosszúálló. A harmadik ok, ami zavart, hogy a korrupció gyanúja lengi be a városházát.

– Végül Lázár nélkül is – sőt, kifejezetten ellenében – kapott állást a városházán. Ön szerint mikor lesz önből sikeres polgármester?

– Ha ez egy mosolygós, kreatív, tisztességes, vállalkozásbarát, korrupciómentes, szolidáris, szerető, összetartó közösség lesz, akkor sikeres polgármester leszek.

– Ez biztos, én inkább arra gondoltam, hogy ezt nehéz lesz szigetként megvalósítani a frusztrált, pomogácsok ellen hadakozó Magyarországon. Leértékelt, köldökzsinóron tartott önkormányzatiságban működik majd, ahol jóban  kell lenni a kormánnyal, mert elakadhatnak források, ügyek (lásd Lázár szavait a kampányban). Ön együttműködést kínál, miközben kritizál, ami oké, de fog ez menni Esztergom-szindróma nélkül?

– Ahol meg kell állapodni, megoldást kell találni, ott együtt kell működni. De nem rejtem véka alá, hogy az országnak, amint Hódmezővásárhelynek is az az érdeke, hogy ezt a kormányt, amely engedte a korrupció elburjánzását, minél hamarabb le kell váltani. Hozzáteszem, a konfrontáció szükségszerű, hiszen a politikában nem lehet mindenkivel jóban lenni. Sőt talán emiatt jutott oda az ország, ahová jutott. A korrupcióval nem lehet megalkudni. Biztos vagyok benne, hogy a korrupció lesz a kormány veszte.

– Olyasmit vitt sikerre kezdőként, amit régóta próbál elérni a professzionális ellenzék. Segíti majd a kampányt, hogy országosan is lebontható legyen a korrupció, a félelemkeltés?

– Most viccelek, de többet tudtam volna tenni az országért, hogy ha nem választanak meg polgármesternek. A legfontosabbat – példát mutattunk Hódmezővásárhelyen – megtettük. Most az engem támogató pártoktól várom a folytatást. Hálás vagyok nekik, és biztos abban, hogy az ország számára az a legjobb, ha az összes jelentős ellenzéki párt megállapodik. Együtt alkalmasak lesznek arra, hogy leváltsák a korrupciót. És még azt is meg merem kockáztatni, az országnak kimondottan jó, hogy ezek a pártok külön-külön esélytelenek, gyengék, és nem bíznak egymásban. Ezáltal közös érdekük, hogy egy olyan új rendszert, olyan új alkotmányt adjanak ennek az országnak, amibe minden eddiginél erősebb fékek és ellensúlyok kerülnek. Hogy ne lehessen többet eltéríteni ezt az országot úgy, mint egy repülőt. Hogy a demokrácia és a szabadságjogok, a piacgazdaság, a jogállam és az európai integráció irányától ne lehessen eltéríteni. A nemzeti minimum mégiscsak az a modell, amire Nyugat-Európa és Észak-Amerika épül. Ezt egy ügyvivő kormány megcsinálhatja.

– Nem aprózza el.

– Erre bátorítok minden ellenzéki pártot. És arra, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy-egy esélyes jelölt legyen, akire szavazhatnak a kormányváltók.

– Gondolta volna pár hónapja, hogy olyan kijózanító csapást mér a Fideszre, hogy Orbán Viktor váratlanul válaszol egy valódi újságíró kérdésére (de hová tűnt Havasi Bertalan?), Bayer Zsolt bizonytalan ellenfelű Békemenetet hirdet, Bencsik András pedig elemi iskolai szintűnek (de azért jópofának) tartja a korábban általa is gazdagon támogatott „sorosozást”?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem reméltem. Elmondtam az elején, hogy 35 százalékkal elégedett lennék, a 40 fölötti eredményt álomnak tartom. Amiért mégis belevágtam, az éppen az, hogy az összefogás példát mutathat az országnak az áprilisi választások előtt. Azt, hogy 57,5 százalékkal nyerek, nem gondoltam. Ez tényleg elég arra, hogy sokan elgondolkodjanak, még a Fidesz is. Ha Orbán Viktor visszatérne ennek hatására – bár nyilván nem fog – a józan útra, akkor nem éltem hiába.

– Hódmezővásárhelyen Lázár Jánost vagy a Fideszt büntették meg ilyen arányban?

– Nehéz szétválasztani. Lázár helyben tökéletesen képviselte a Fideszt 2002 óta. Itt már azóta olyan állapotok voltak, mint az országban 2010 után. Hódmezővásárhely hamarabb megismerte ezt a Fideszt, mint az ország.

– Hogy fogadták hétfőn a városházán? Amennyire démonizálta a Fidesz lámpavasat ígérőként, nem látott tisztogatástól rettegést a munkatársak szemében?

– Látszott az embereken az aggodalom. Sokan pozitívan és reménykedően fogadtak, sokan zavarodottan, amit egyértelműen ez okozott. Mindenkit megnyugtattam: azt szeretném, ha békében, szeretetben, a városért  munkálkodnánk – együtt.

– Nem csodálkozott, hogy a fideszes jelölt, Hegedűs Zoltán és később párttársa, a másik alpolgármester is azonnal lemondott a tisztségéről, és nem ajánlotta föl a tudását a város szolgálatára? Felkérte volna őket?

– Mindkettőjüket megkértem, maradjanak, legyenek alpolgármesterek. Azt is látom, hogy mintha fordult volna a Fidesz politikája. Amit mondott: a sorosozás, a konfrontáció és a kommunikációs kormányzás helyett új stratégiára váltottak. Rögtön kijelentették, támogatni fognak, amivel csak lehet. Ez sokkal jobb kampánystratégia a Fidesznek, mint a február 25. előtti. Lázár János rengeteg hibát vétett, enélkül nem sikerült volna ezt az eredményt elérni. Az alpolgármesterek lemondását még Lázár stratégiája inspirálta, de az új kampányt már nem az ő elképzelései, hanem egy szakmailag sokkal jobb stratégia alakítja  szerintem.

– Önnek ki ad politikai tanácsokat? Gondolok itt arra, hogy bölcs döntés volt elsőként a keserű és viharos körülmények között távozott szocialista miniszterelnök-jelölttel, Botka Lászlóval fűzni szorosra a kapcsolatokat?

– A választási sikerünk után több ellenzéki politikus gratulált, és szeretett volna közös fotót. Botka László kudarca nem a polgármester kudarca, négy évig vezette sikeresen a fideszes többségű közgyűlést. Rám is ez vár, ezért akartam beszélgetni vele. És Vásárhelynek a legszorosabban Szegeddel kell együttműködnie.

– Első intézkedései egyikeként ígérte: kiteszi az Elios-szerződéseket a város honlapjára. Most ott vannak, de Lázár János szerint eddig is ott voltak.

– Azt kértem, legyenek a honlapon, azt nem ellenőriztem, előtte ott voltak-e. Ki fogjuk tenni az OLAF-jelentés ránk vonatkozó részét is, és a levelezést is, ha ebben is támogat a közgyűlés.

– Talán váratlan kérdés: gondolkodott már azon, hogy egyszer akár miniszterelnök is lehet?

– Amerikából hazatérve 2009-ben a helyi lapban írtak rólunk, és akkor valaki odakommentelte: „ez az ember kell polgármesternek”. Mit ad Isten, 9 évvel később az lettem. Most többek szerint nekem kellene miniszterelnöknek lenni – ezzel a matematikával semmi nem kizárt. De a miniszterelnökség nagypolitika, és nem látom a pártot, aminek jelöltje lehetnék.

– Egy Orbán, Lázár, és a család, a Tiborcz nélküli Fideszben akár?

– Volt olyan Fidesz, amelynek szívesen lettem volna akár kormányfőjelöltje is. Ha sikerül megtisztítani az országot, akkor kell egy anti-Fidesz, amelyik nem lop, nem enged be letelepedési kötvénnyel „migránsokat”, nem folytat gyűlöletkampányt. Ha ilyen lesz, bármi elképzelhető.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!