Amire az írók is beindultak - Tavaly sem panaszkodhattunk a kulturális-művészeti produktumok színvonalát és számát tekintve. Sokkal inkább az okozhatott nehézséget, hogyan szakítsunk időt a befogadásukra, illetve miként igazodjunk el az áradatszerű kínálatban. Az orientáció végett nem haboztunk a kulturális javak talán legnagyobb „fogyasztóit”, íróinkat megkérdezni: milyen alkotásokra hívnák fel a figyelmünket az elmúlt évből – szigorúan személyes ajánlóikban?
KARAFIÁTH ORSOLYA
író, költő, publicista, performer
Megérthetünk-e teljes mélységében egy másik élőlényt? Miénk lehet-e valaha az ő szabadsága is? Közelebb hozhat-e ahhoz, akit elveszítettünk – és ezáltal a saját magunk elfedett, eddig meg nem élt érzéseihez – a gyász? A sólyom veszélyes ragadozó, aki még a színeket is másképp látja, mint mi. Akarata erős, nem is szelídíteni kell, hanem szinte igázni. Szeret-e azután minket? Mi lesz annak a viszonynak a neve? Helen Macdonald H mint héja című könyve (kérdés, hogy regény-e) hatalmas élmény volt számomra, olvasmányok közül a legnagyobb. Talán, mert én magam is évek óta küzdök a veszteségek feldolgozásával, illetve annak az elfogadásával, hogy az egész gyakorlatilag lehetetlen küldetés. Ez a költői próza mégis tudott segíteni. A heroikus küzdelem ábrázolása, ahogy az apját elvesztő nő a héjába kapaszkodik, ahogy együtt vadásznak, egymáshoz feszülnek, így próbálják meg újra az életet közelebb vinni, ha nem is a megértéshez, de legalább a vigaszhoz. Ezt a vigaszt erősítette a többi revelációja is az évnek.
A tavalyi év albuma nekem egyértelműen David Bowie Blackstarja volt. A címadó dalhoz készült klipet először a reptéren hallgattam-néztem, még élt a művész. Mi ez? Túl volt az ismert világon. Bowie halálhíre már a tengerparton ért, a világnak azon a részén épp akkor jött fel a nap. Néztem a homokot, a kibukkanó sziklákat, hallgattam a Lazarust, és tudtam, ez hosszú, sokáig velem maradó búcsú lesz.
Nemrég olvastam egy Peer Krisztián-versben (és milyen jó, hogy tőle is jöttek új versek!): „Hogy tudott elmúlni, / ez is milyen év? / Mintha mégis a rossznak lenne több köze a széphez.” Kérdés persze, hogy a szó – rossz – illeszthető-e gyászra, fájdalomra? Nem tudom. De akkor már ugye egy oly régen eszembe-nem-jutott Utassy-sor vág be, miszerint, ha már, akkor „nagyon szépen fájjon”. Így szép Nick Cave Skeleton Tree-je is, melynek sötét tónusú, mély dalait a fia elvesztése hívta elő belőle.
Visszatekintve összeszorul a szívem: mennyi gyász. Így Hartay Csaba Fényképavarjában és Tamás Zsuzsa Mit tud a kert című karcsú kötetében is. Mégsem volt ez letaglózó év. Felemel, hogy innen is lehet tisztán szólni.
KEMÉNY ZSÓFI
slammer, költő, író
A kötet megjelenése óta vitatkoznak azon, hogy irodalom-e egyáltalán Esterházy Péter naplója, a Hasnyálmirigynapló, amelyet aznap kezdett írni, hogy diagnosztizálták nála a hasnyálmirigyrákot. Nekem teljesen mindegy, hogy irodalom-e vagy sem. Általában igen, de itt nem tudom, és nem is akarom leválasztani az elbeszélőt az írói énről, nem érdekel, hogy elég kidolgozottak-e a mondatok, arányos-e a szerkezet, regény-e a műfaja vagy magánnapló. Az érdekel, hogy megrázó, iszonyú, bölcs és igazi.
Ez megint valami, ami nem biztos, hogy az, ami. Vagyis nem egy dráma színpadi adaptációja, mint alapjáraton egy színházi előadás, hanem egy monumentális kórusmű, ami egyben divatbemutató is. A Soharóza Tabu kollekciója látvány- és hangzásorgia, ami ugyanakkor nagyon is szól valamiről: a mai, urbánus nő hétköznapi életét beárnyékoló tabutémákról. Szexről, szülésről, menstruációról, vérről, szomorúságról, megzabolázott és megzabolázhatatlan ösztönökről.
Cristi Puiu Sieranevadájának nincs története, sőt kiemelt szereplői sincsenek: Puiu egy halotti tort mutat meg, ahol egy nagycsalád készül végre leülni az asztalhoz, és elfogyasztani a vacsorát. De nem jön nekik össze. És közben beszélnek, beszélnek a semmiről, vagyis mindenről, amiről ilyenkor beszélni szoktunk, jottányival sem viccesebben vagy mélyenszántóbban, hanem éppen úgy. Három óra tömény unalom, ami mégis képes katarzist kiváltani. Fogalmam sincs, hogy csinálja.
Duke Bluebeard: Friend of Foe – Az Elliot Smithre emlékeztető egyszálgitáros-énekes Lukács Ádám Dávid első lemeze, konkrétan varázslatos és addiktív.
CENTAURI
író
Bob Dylan irodalmi Nobel-díja volt az év egyik legemlékezetesebb, élénk vitát kiváltó eseménye. Egy rusztikus tőmondatban: kiérdemelte a kortárs irodalom, hogy ne író, hanem zenész kapja. Nem mintha nem lenne egy szerző se, aki méltó volna rá, de amikor a szépirodalom arról panaszkodik, hogy letarol mindent a film és a ponyva, megfeledkezik a saját felelősségéről. Volt idő, amikor az irodalom azt kiáltotta: „Nem kellesz!” – aztán vérig sértődött, mikor az olvasó egy taxi hátsó ülésén eltűnt örökre. Ezt követően a potenciális írók java olyan művészeti ágak felé fordult, ahol volt még közönség, progresszió és élet. Ez a hatvanas évektől a zene volt.
2016 az elbizonytalanodás és elégedetlenség éve. Mintha az elbizonytalanodás már túl nagy volna, viszont az elégedetlenség még túl kicsi. A régi már nem működtethető, az újhoz még nincs bátorság, de akadnak üdítő kivételek. Például Szűcs Attila „Kísértetek és kísérletek” című kiállítása a Müpában. A címadás éppoly zseniális, mint az a mód, ahogy visszahozza a figuralitást, anélkül, hogy a múltba révedne.
A Végső kocsma ugyan nem tavaly jelent meg, de a szerzője, Kertész Imre 2016-ban távozott közülünk. Láttam, ahogy ezt az embert újra és újra megszaggatják. Egy embert, aki szemlátomást semmit sem tanul az újabb és újabb meghurcoltatásból. Ez a „nemtanulás” tiszteletet parancsoló. Ezért vettem elő a Végső kocsmát. Egy halál felé – hol fénysebességgel, hol lassú araszolással – közelítő író nyomasztó vallomásai ezek, és mégis, minden rettenete ellenére felemelő. Íróként is tudom, mekkora bátorság kell ahhoz, hogy ilyen kevés öncenzúrával adjon közre egy naplót (még ha azt fikcióként definiálja is) egy folytonos külső-belső támadásoknak kitett, látszólag sikeres, legnagyobb diadalát azonban a kudarc felismerésében elérő Ember.
KISS NOÉMI
író, műfordító, irodalomtörténész
A Pintér Béla írta és rendezte A bajnok című darab volt számomra az év előadása a Katona József Színházban. Eredeti és bátor!
Nagyon tetszett a Textúra- és az Ország Lili-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Izgalmas volt a szentendrei Ferenczy Múzeumban a Mozgó Világ folyóiratról szóló tárlat is.
Boldizsár Ildikó Életválságok meséi (Magvető Kiadó) fogott meg leginkább a rafinált felépítésével és a mese gyógyító erejével. A gyerekekkel pedig nagyon szívesen olvastuk Torben Kuhlmann szellemes gyerekkönyvét, az Armstrong – Egy egér kalandos utazása a Holdra címűt (Partvonal Kiadó).
A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon – november 8–13. – bemutatott munkákat mindig igyekszem követni.
Grúziában jártam, fantasztikus kolostorokban és középkori falvakban, a kedvenc városom mostantól: Tbiliszi!
SZÉCSI NOÉMI
író, műfordító
Kun Árpád: Megint hazavárunk. Mindig könyvet választani a legnehezebb, mert abból kerül a legtöbb az utamban, így mindig azt szeretem épp, ami a legutóbb a legjobban tetszett. Feminista regény egy férfitól, mondta a könyv szerkesztője, és ez a csavar teszi igazán magával ragadóvá a könyvet.
Élményhalmozóknak még mindig a nyári fesztiválok a legjobb koncertek, s olyankor még családanyáknak is van ideje koncertre járni…
Áve, Cézár! vagy Woody Allentól a Café Society. Egyre nagyobb erőfeszítést kell tenni, ha az ember nem hollywoodi filmet akar megnézni, de ha mégis megadja magát, akkor legalább legyen benne önirónia. Ezekben a filmekben volt.
Írói fogások a PIM-ben. Nem tárgynézegetős, hanem olvasgatós kiállítás, bár persze a rendezők tárgyakat is találtak a magyar írók gasztronómiáról szóló ízes soraihoz. Mindenki talál majd szeretett írót vagy ismerős művet. Ezt a kiállítást márciusig még megnézheti, aki 2016-ban lemaradt róla.
Mindennek az éjszakája. Egyre inkább elharapóznak azok a programsorozatok, ahol egy terület képviselői más – eddig ismeretlen, közvetlen – oldalukról mutatkoznak meg a közönség előtt, és nincs olyan, hogy egy ilyen estén legalább egy érdekes programot ne találjak valahol a városban. Persze az Olvasás Éjszakája és a Múzeumok Éjszakája még a többi éjszakánál is kedvesebb.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!