Britek milliói ünneplik ma a „nagy jubileu­mi reggeli” keretében II. Erzsébet királynő uralkodásának 60. évfordulóját. Ország­szerte arra buzdították az embereket, hogy barátaikkal és szomszédaikkal együtt, az utcán tartott fesztiválszerű közös étkezés során fejezzék ki a tiszteletüket a királynő iránt. Az ilyen lakomáknak hagyománya van: harminc éve, az ezüstjubileum alkalmából rendezett össznépi mulatságon 10 millióan vettek részt.

  <h1>Erzsébet királynőnek tetszik, amit lát. </h1>-
  <h1>Négy nap, hatvan év</h1>-

Erzsébet királynőnek tetszik, amit lát.

- – Kép 1/2

Erzsébet 11 éves volt, amikor gyökeres fordulatot vett az élete: nagybátyja, a VIII. Eduárd néven megkoronázott David úgy döntött, lemond a trónról, hogy elvehesse szerelmét, egy kétszeresen elvált amerikai asszonyt, így Erzsébet apja került a trónra. VI. György, akinek a tavalyi év egyik legnagyobb filmsikerében, A király beszédében állítottak emléket, legidősebb lánya, mint lehetséges örökös, innentől tudatosan készült az uralkodásra.

A trónörököst 1952 februárjában, Kenyá­­ban érte apja halálhíre. Ha igaz a legenda, még hercegnőként ment fel a Treetops Hotel vadászlesére, amelyet öt évvel korábban kapott nászajándékba a „kenyai néptől”, és királynőként jött le onnan, amire az ország – még ha tizenegy évvel később függetlenné is vált a brit koronától – rendkívül büszke a mai napig. Az akkor 26 éves Erzsébet hatalmas elismertségnek örvendett Nagy-Britanniában: 1947 novemberében tartott esküvőjéhez brit nők ezrei küldték el ruhakuponjaikat (akkoriban még életben volt a II. világháborús jegyrendszer). A brit honleányokat valószínűleg az is lelkesítette, hogy – bár ekkor még nem virágzott a bulvársajtó – mindenki tudta, a nagyon bájos, de szépségnek egyáltalán nem nevezhető hercegnő halálosan szerelmes a lenyűgözően jóképű, a görög-dán uralkodócsaládból származó vőlegényébe, Fülöpbe. A média hiába változott, sok hírt – a menye, Diana körüli botrányokat leszámítva – az elkövetkezendő 65 évben sem adhatott a királynőről: kedves, jó humorú asszonynak tartják, akinek két szenvedélye ismert: a derbi és a corgi kutyák. Ha valakit érdekelt, sok mindent megtudhatott róla a Helen Mirren alakította A királynő című filmből.

Az 1952-es koronázási ceremónia óta, Nagy-Britannia elvesztette a gyarmatait, a világ egyik vezető hatalmából csak egy lett a jelentősebb európai országok közül, de Erzsébet és egyúttal a monarchia közkedveltsége – kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel – azóta is tart. Az 1689-es dicsőséges forradalomban Orániai Vilmossal aláíratott Jognyilatkozat óta tudjuk, hogy a szigetországban a király „uralkodik, de nem kormányoz”, és ez az elv a 20. századra fokozottan igaz volt.

Ennek ellenére alattvalói – még a kanadaiak vagy ausztrálok is – ragaszkodnak hozzá.

A gyémántjubileum előtt a The Guardian brit napilap megbízásából felmérést készítettek, amelyben arról kérdezték a briteket, hogy az ország helyzete jobb vagy inkább rosszabb lenne-e a királyság nélkül. A válaszadók 69 százaléka szerint rosszabbul mennének az Egyesült Királyságban a dolgok a monarchia nélkül, és mindössze 22 százalékuk jelentette ki kategorikusan az ellenkezőjét, míg a maradék nem tudta a kérdést dönteni. Pedig a brit királyi család költségei a legmagasabbak Európában: évente 41,5 millió fontjába (átszámítva 15,5 milliárd forint) kerül az adófizetőknek a monarchia fenntartása. Hasonlóképpen a mostani négynapos ünnepségsorozat költségei is számottevőek, ennek ellenére a britek négyötöde azt gondolja, hogy az ünnepség hozzájárul az ország nemzetközi presztízsének javításához, és 65 százalékuk szerint még a gazdaságnak is kedveznek a kiadások.

Hogy a végső szaldó mi lesz, azt egyelőre nem tudni, de hogy jól fognak a britek szórakozni, az szinte biztos. Tegnap az epsomi derbivel indult a programsorozat, majd a királyi légierő tartott bemutatót. A mai nap fő eseménye – a nagy ebéd mellett – a Temzén tartott látványos felvonulás, ahol a királyi díszhajó fedélzetén utazó királynőt és férjét ezer különféle, a világ minden pontjáról érkező hajó kíséri végig.

Holnap a Buckingham-palotában tartanak koncertet, olyan neves előadók részvételével, mint Elton John, Tom Jones, Paul McCartney, vagy Stevie Wonder. Este pedig világszerte 4000 örömtüzet gyújtanak majd az uralkodó tiszteletére. A négynapos ünnep a Szent Pál-katedrálisban tartott misével zárul, ami után az uralkodócsalád a hagyományoknak megfelelően a Westminster Halltól a Buckingham-palotáig kocsizik, majd az erkélyről integet.

A – lássuk be – tipikusan brit fesztivált stílusosan csak egy dolog árnyékolhatja be: az időjárás. Bár az rendezvénysorozatot nem véletlenül időzítették júniusra (a királynő áprilisi születésnapját is mindig nyáron ünneplik meg), a meteorológusok borult időt és egy kis esőt jósoltak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!