Anya (nem) csak egy van - a gyermekvállalásról leszbikusként

Talán emlékeznek még arra a párra, akikkel a tavalyi melegfelvonulás, a Budapest Pride kapcsán készítettünk riportot. Akkor még csak várták a babájukat, de szívesen meséltek a bennük lévő kételyekről, félelmekről és – legfontosabbként – a határtalan örömről, hogy gyermekük lesz. Pedig leszbikusként ma Magyarországon ez egy nehéz, fájdalmas procedúra. Egy év múltán kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a közös anyaságot.

A baba már kilenc hónapos, de akár többnek is nézhetnénk, főleg miután sanda mosollyal az arcán fogja magát, és önerejéből feláll. Csodájára is járnak a tér többi anyukái, egy fürtös kis egyéves mamája lelkesen dicséri – az övé még csak kúszik, igaz, rettentő gyorsasággal. A szülőket, a kicsi két anyukáját legutóbb Évának és Katának neveztük, most is így teszünk. „Nem bujkálunk senki elől, ha valaki rákérdez, annak elmondjuk, hogy mi a helyzet. De magunktól nem hozakodunk elő vele” – mondja egyikük. Így volt ez már a kórházban is, ahol több mint 20 órás vajjúdás után született meg kisfiuk. A várakozás hosszú óráiban többen és többször is megkérdezték a kismamától, hogy hol van az apuka, és hogy biztos-e benne, hogy ez a másik, fiatal lány bent legyen a szülőszobában. Aztán egy idő után mindenkinek „leesett”, hogy mi a helyzet. A baba Éva nevén lett anyakönyvezve, hiszen hivatalosan ma Magyarországon két nő nem vállalhat gyermeket. Így az, aki szül, valójában egyedülálló anyaként jelenik meg a hivatal előtt, ami kissé megalázó procedúrát von maga után. Mivel mindenképpen meg kell adni az apa nevét a születés után, az egyedülálló nők esetében ebbe a rovatba egy fiktív név kerül. Éva és Kata úgy tervezik, egyszer a fiktív apa nevének helyére Kata vezetéknevét és egy férfi keresztnevet adnak meg – így a későbbiekben a baba viselheti mindkettőjük nevét.

A téren sem árulják el mindenkinek kapcsolatuk lényegét, bár természetesen tisztában vannak vele, hogy napról napra felbukkanó kis családjuk feltűnést kelthet. „Persze van, aki csak testvéreknek néz minket, más barátnőknek, de az is előfordult már, hogy azt hitték, hogy Kata anyukája vagyok” – nevet Éva. Tapasztalataik szerint a környezetükben lévők először mindig valamilyen megszokott, berögzült magyarázatot keresnek arra, hogy két nőt látnak sétálni egy kisbabával, fel sem merül senkiben, hogy egy leszbikus párt látnak, akik saját gyermekükkel sétálnak. „Persze az nagy segítség, hogy ezen a környéken többnyire elfogadóak az emberek. Nem biztos, hogy máshol is ilyen nyugodt körülmények közt élhetnénk, de minket eddig nem ért jóformán semmilyen negatív diszkrimináció” – magyarázzák.
Megismerkedtek más, hozzájuk hasonló párokkal is, akik egy kicsivel előttük járnak. „Végtelen megkönnyebbülés, hogy vannak még ilyen családok, akikkel össze tudunk járni. Sokat segít nekünk, hogy látjuk, ők hogy kezelik a felmerülő problémákat, hogyan élik a mindennapjaikat. Amikor összegyűlünk, mi is felszabadulunk, hiszen végre olyan környezetben lehetünk, ahol tényleg normálisnak számítunk” – meséli Kata.

Mindketten anyukák, ám csak egyiküknek adatott meg a szülés élménye. „Igyekszünk úgy alakítani a teendőket, hogy Kata se érezze úgy, kimarad valamiből csak azért, mert nem ő szülte, vagy nem ő szoptatja a kisfiunkat. Ezt leszámítva mindent közösen csinálunk, és nincs is ebből semmi gond. A mi kisfiunknak ugyanis tényleg két anyukája van” – mondja Éva. Azt azonban már előre elhatározták, hogy a következő babát Kata szüli meg, méghozzá ugyanattól a biológiai apától. Sikerült találniuk olyan férfit, aki segített nekik abban, hogy gyermeket tudjanak vállalni. Havonta egyszer eljár hozzájuk, és vállalta, hogy a legközelebbi alkalommal is részt vesz majd Kata és Éva gyermekvállalásában.

És hogy hogyan tervezik a jövőt? Ha az anyagi helyzetük megengedné, akár már holnap jöhetne a következő baba. Erre egyelőre várni kell, addig pedig örülnek annak, ami most van: egy eleven, mosolygós babának, aki egyszer majd elmondhatja mindenkinek: anya (nem) csak egy van.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!