"Most lőttünk le egy AN-26-ost." - Mind több jel utal arra, hogy az oroszbarát ukrán szeparatisták lőtték le a maláj gépet – úgy tűnik, tévedésből. Ezt a feltételezést leginkább maguk a szakadárok, illetve az általuk folytatott, lehallgatott telefonbeszélgetések támasztják alá. Egy, az ukrán állambiztonsági szolgálat által nyilvánosságra hozott hangfelvételből ugyanis az derült ki, maguk a szeparatisták is csak későn eszméltek, ez a beszélgetés ugyanis így kezdődött: „A francba, ez egy civil gép volt!”

 
Alexander Borodai, az oroszbarát szeparatisták vezére testőrei gyűrűjében - Fotó: AFP/Europress, Dominique Faget

Kik lőttek? Philip Breedlove tábornok, az amerikai hadsereg európai főparancsnoka korábban azt állította, hogy Oroszország fejlett légelhárító fegyverekkel is támogatja a szeparatistákat, emellett ki is képezték őket azok használatára. Az orosz ITARTaszsz hírügynökség viszont június 29-én azt jelentette, hogy a szeparatisták Bukot zsákmányoltak az ukrán hadseregtől. Emellett többen (köztük Shashank Joshi, a Royal United Services Institute elnevezésű brit biztonságpolitikai intézet kutatója és az AP hírügynökség egyik riportere) is jelezték, hogy a napokban láttak Bukot nem messze a tragédia helyszínétől, sőt Avakov ukrán belügyminiszter közzétett egy videót, amely ezt bizonyítja.

Mivel lőttek? Szinte bizonyos, hogy a maláj gépet egy Buk-rakétarendszer lőtte le. Vállról indítható rakétával ugyanis lehetetlen egy majdnem 10 ezer méter magasságban repülő gépben kárt tenni, azok hatótávolsága ugyanis kevés ehhez. A Buk viszont alkalmas rá, és a szovjet korszak óta mind az orosz, mind az ukrán területeken rendszeresen használják. Előnye, hogy radarral szerelték fel, így nagy magasságban repülő célpontot is képes befogni, hátránya viszont, hogy használata nagy szakértelmet igényel, ami talán felveti a kérdést, vajon valóban a képzetlen lázadók hozták-e működésbe.

Tényleg ők tették? Mark Galeotti biztonságpolitikai kutató szerint a következő jelekből lehet arra következtetni, hogy a donyecki felkelők állnak a támadás hátterében.

1. Csütörtök este Igor Girkin, a szakadárok védelmi minisztere a Vkontakte orosz közösségi oldalon még azt írta: „Most szedtünk le egy AN-26-os gépet, Torez mellett. A dicsőség a mienk.” Tehát az Igor Sztrelkov néven is ismert, oroszbarát szeparatista még úgy tudta, hogy egy AN-26-os katonai szállító repülőgépet lőttek le. A bejegyzést rövid időn belül eltávolították, miután kiderült, hogy polgári gép esett áldozatul.
2. Korábban is lőttek le ukrán katonai gépeket a szakadárok.
3. A maláj gép nagyon magasan repült, kilövéséhez tehát komolyabb fegyver kellett. Ilyen eszköz pedig volt a felkelők kezében: a már említett Buk (SAM-11). Ezzel is ők maguk dicsekedtek korábban közösségi oldalukon, ám ezt a posztot is törölték azóta.
4. Mivel a Buk radarral működik, ezért nem kell kezelőjének látnia, hogy mire is tüzel pontosan, hihették a szakadárok, hogy valóban egy ukrán katonai repülőgépet lőttek le – erre utal Sztrelkov bejegyzése is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!