„Ha a Malajziába vezető úton eltűnne a gépem, akkor így nézett ki” – viccelődött Facebook-posztjában az egyik utas indulás előtt. A holland férfi a barátnőjével indult malajziai nyaralásra, melyhez az ismerőseik rögtön jó utat kívántak, majd néhány órával később már csak részvétet nyilváníthattak.

 
Azonosították az áldozatokat - Forrás: RIA

A repülőn dolgozott egy légiutas-kísérő, akinek a szintén stewardess felesége márciusban azért nem volt az eltűnt gépen, mert egy kollégájával műszakot cserélt.

Férje azonban nem volt ilyen szerencsés: ő is egy munkatársával cserélt, hogy mihamarabb Kuala Lumpurban lehessen a családjával a Ramadán végét ünnepelni. Rajta kívül még sokan utaztak azért, hogy hazatérhessenek a böjtöt lezáró Eid al-Fitr-re, többek között egy maláj asszony holland férjével és két kisgyerekükkel, aki nemrég elhunyt édesanyja sírját szerette volna látni.

Jó néhányan Kuala Lumpurban csak át akartak szállni az Ausztráliába vagy Új-Zélandra induló járatokra. Perth-be például nemcsak az AIDS-konferencia résztvevői igyekeztek, hanem egy 24 éves német mérnöklány is, aki nemrég alapított űrtechnikával foglalkozó startup-vállalkozást Amszterdamban, és az IBM-nél kezdte volna meg szakmai gyakorlatát az ausztrál városban, valamint egy gazdag üzletember is, aki három unokájával tért haza európai nyaralásukról. Új-Zélandra a Newcastle United brit focicsapat szurkolói igyekeztek, mivel kedvenceik ott készültek pályára lépni. Egyikük majdnem ötven éve volt a klub rajongója, a mérkőzésen külön megemlékeztek róla.

Az áldozatok kétharmada holland állampolgár volt, akik a közösségi oldalon fekete humorral viccelődő férfihoz hasonlóan nyaralni indultak. Volt közöttük egy virágboltot üzemeltető harmincas pár, akik régóta gyűjtöttek már az utazásra, és egy olyan is, akik ázsiai éttermet vittek Rotterdamban, és kivételesen kettesben, fiuk nélkül indultak üdülni.

Az amszterdami Schiphol reptér forgalmát közvetlenül nem érintette a katasztrófa, de az egyik éttermet ideiglenesen krízisközponttá alakítottak az áldozatok hozzátartozói számára. A miniszterelnök nemzeti gyászt hirdetett, és megígérte, hogy minden holttestet hazaszállítanak.

Az áldozatok. Azonosították a lelőtt maláj gép mind a 298 utasának nemzetiségét – adta hírül tegnap az ITARTASS hírügynökség. A gépen 192 holland utazott (köztük egy holland-amerikai kettős állampolgár), 44 maláj (beleértve a 15 fős személyzetet és két gyermeket is), továbbá 27 ausztrál, 12 indonéziai, 10 brit (egyikük dél-afrikai állampolgár is), 4-4 német és belga, 3 fülöp-szigeteki, 1 új-zélandi és 1 kanadai állampolgár, utóbbiról a hírügynökség azt írja, román állampolgársággal is rendelkezett és a kolozsvári Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatója volt. A holland Munkáspárt (PvdA) egyik szenátora szintén meghalt a szerencsétlenségben – közölte a holland szenátus. A lelőtt gépen utazott csaknem száz AIDS-szakértő is, akik a kétévente megrendezett, vasárnap kezdődő AIDS-világkonferenciára tartottak az ausztráliai Melbourne-be. Közöttük volt az 59 éves Joep Lange holland kutató, a Nemzetközi AIDS Társaság (IAS) volt elnöke és Glenn Thomas, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 49 éves brit szóvivője is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!