Bár nálunk leginkább a csendes megemlékezés dívik halottaink kapcsán, sok helyen humorral harcolnak az elmúlás démona ellen. Egyes kultúrákban a halottak kiásása sem kegyeletsértő, máshol akár egy fagyasztott ember is teremthet hagyományt.
Színes maszkok, ijesztő jelmezek, édességek, tánc, hangos röhögés és egymás megtréfálása – nem éppen magasztos dolgok. Mégis, a világ számos táján így ünneplik a halottak napját az évnek ebben az időszakában. A keresztény hagyománnyal szemben a „pogány” és ősi kultúrák legtöbbször inkább kinevetik, gúnyolják a halált, hogy csökkentsék az ezzel kapcsolatos félelmet, halottaikra pedig derűsen emlékeznek.
A mexikói halottak napja például 3000 éves azték hagyományokon alapszik. A családok ilyenkor kis házi oltárokat építenek, és cukorkoponyákkal tisztelegnek az elhunytak emléke előtt, akiknek kedvenc ételeit és italait is „felszolgálják” a síroknál. Az országban nemzeti ünneppé nyilvánított háromnapos fiesta már összeolvadt a mindenszentekkel, és jól megfér a keresztény hagyománnyal az erősen katolikus országban. Még akkor is, ha a halott gyerekek szellemének édességekkel és apró ajándékokkal való visszacsalogatása vagy a tequila és a mezcal nevű kukacos agavépálinka fogyasztása nehezen egyeztethető össze a vallásos liturgiákkal.
De ugyanígy terjedt el a már hazánkban is egyre több faragott tököt „termelő”, kelta szokásokra alapuló Halloween az USA-ban és Európában.
A démonok, boszorkányok, kísértetek ünnepe főleg a gyerekek számára jó móka, akik édességet gyűjtögethetnek a környékükön, de a felnőttek is szívesen bújnak ijesztő jelmezekbe.
Bár sokaknak ellenszenves, sőt kifejezetten felháborító a halottakra való emlékezés ezen formája, régen igazolt pszichológiai tény, hogy a veszteség, gyász feldolgozása vagy az elmúlással való szembenézés sokkal könnyebb, ha megjelenítik a félelem tárgyát. Vagyis arcot, testet adnak a halálnak, kigúnyolják és kinevetik. Az is fontos, hogy ezt közösségben teszik, hiszen együtt sokkal egyszerűbb szembenézni a legnagyobb félelemmel, mint egyedül. Így a halál felszabadító rituálékban való feldolgozásának komoly haszna van a lelki egészség és a társadalmak kiegyensúlyozott működése szempontjából, nem véletlen, hogy a legtöbb ősi kultúrában találunk hasonló szertartásokat és szokásokat, amelyek egy része ma is tovább él valamilyen formában.
Spanyolországban, Las Nievesben tartják például az egyik legfurcsább fesztivált, a La Fiesta de Santa Marta de Ribarteme-t – minden évben, július 29-én. Ilyenkor azok, akik az előző évben valamilyen módon közel kerültek a halálhoz, de sikerült elkerülniük azt, koporsóba fekszenek, és ünneplőbe öltözött szeretteik elviszik őket a város kis templomába, amely a feltámadás védőszentjéről kapta nevét. Azok a halál közeli élményt átélt emberek, akiknek nincs családjuk, saját koporsójukat cipelik a menetben, hogy a templomban átélhessék „feltámadásukat”. Legyen bármilyen morbid, a szertartás itt sem búslakodással ér véget: zene, tánc, tűzijáték és ivászat zárja az ünnepet.
Ennél is bizarrabbnak tűnik a madagaszkáriak halottakhoz kapcsolódó ünnepe, amit csupán hétévente rendeznek meg. A Famadihana során felnyitják a családi kriptákat, és halottaik maradványait új ruhákba öltöztetik. Ezek után az élők táncot járnak a testekkel – legtöbb esetben már csak egy-egy darabjukkal –, és a szertartás során állatokat áldoznak fel, amelyek húsát a családok tagjai el is fogyasztják. Az idősek ilyenkor az eltávozottakról mesélnek történeteket a gyerekeknek, így ez az egyik legfontosabb családi összetartozást erősítő ünnepség a kultúrájukban. Hitük szerint az ember nem porból lett, mint a keresztényeknél, hanem őseinek testéből, ezért is övezi hatalmas tisztelet a halottakat. Akik a madagaszkáriak szerint egészen addig nem távoznak el teljesen a földről, amíg testrészeik maradéktalanul le nem bomlanak, így addig kommunikálni is lehet velük. A csontok újraöltöztetésének szokása ugyanakkor nem is olyan régi, csupán a 17. századból ered. Hasonló hagyományt ápolnak az indonéziai Sulawesi szigetén, ahol háromévente ássák ki és öltöztetik fel a halottakat divatos ruhákba, sokszor trendi kiegészítőket, napszemüveget, ékszert is adva rájuk.
A toraja nép pontosan emlékszik rá, honnan ered a szokás: néhány száz évvel ezelőtt egy vadász a hegyekben portyázott, amikor egy elhagyott testet talált egy fa alatt; ahelyett, hogy otthagyta volna, saját ruháiba öltöztette és méltó módon eltemette. Innentől az életét jó szerencse kísérte.
Úgy tűnik, az elhunytakhoz kapcsolódó szokások és ünnepek nem csak a múltban keletkeztek, de ma is alakulnak. Ennek egyik legextrémebb, egyben valószínűleg a legelszigeteltebb példája a „Fagyasztott Halott Napja” a coloradói Nederlandben.
Egy Trygve Bauge nevű norvég férfi 1989-ben költözött az addig unalmas kisvárosba nagyapja Bredo Morst?l kriogénikusan, vagyis folyékony hidrogénben lefagyasztott testével. Az unoka 1994-ig egy saját építésű kamrában tárolta a testet, ekkor azonban a családot kiutasították az USA-ból, mert lejárt a tartózkodási engedélyük.
A hatóságoknak ekkor tűnt fel a lefagyasztott férfi a furcsa építményben, és bár hoztak egy rendeletet, mely szerint magántulajdonban lévő földön nem szabad halottat tárolni, Bredo Morst?l teste a lassú bürokráciának és a hivatalok tanácstalanságának köszönhetően azóta is ott fekszik. A család távollétében egy helyi cég gondoskodik róla, nehogy kiolvadjon. A város lakói 2002-ben döntöttek úgy, hogy fesztivált rendeznek a „lefagyasztott” tiszteletére.
A minden év március első hétvégéjén megrendezett esemény ma már 20 ezer látogatót vonz. Ilyenkor koporsóversenyek, fagyasztottlazac-dobás, pulykabowling, halottaskocsik felvonulása és más jeges programok szórakoztatják a jelmezbe öltözött, sok esetben az államban legális marihuánától bódult tömeget.
Ezekből az extrém példákból is jól látszik: az emberek a világ különböző tájain másképp, és mégis nagyon hasonlóan igyekszenek megküzdeni az elmúlás démonával. Egy fergeteges bulira pedig mi lehetne jobb indok a halálnál…
A szokatlan fesztiváloknak és ünnepeknek se szeri, se száma. Vannak köztük nagyon látványosak és szépek, ilyen például a Yi Peng Lámpásfesztivál Thaiföldön minden év novemberében. Ilyenkor több millió, kívánságokat és az előző év terheit hordozó kis lámpás emelkedik fel, narancssárgára színezve az eget. Az indiai Holi fesztivál a színek ünnepe, amely a turisták és a fotósok nagy kedvence: az emberek máglyákkal űzik el a gonoszt, majd színes porokkal, festékes vízzel locsolják le egymást. Az ünnepségek között azonban van számos hátborzongató, egyenesen baromságnak tűnő is. Ilyen például a spanyolok csecsemőátugró fesztiválja, az El Colacho, amit 1620 óta rendeznek meg Castrillo de Murciában. Ilyenkor az egyévesnél fiatalabb csecsemőket matracokra fektetik, majd ördögruhába öltözött férfiak ugrálnak át felettük, hogy megtisztuljanak a gonosztól, és védve legyenek a betegségektől. Bizonyos kultúrákban előfordulnak egészen ijesztő, véres ünnepségek is, Thaiföldön például a háromnapos vegetáriánus ünnep zárul azzal, hogy a férfiak különböző tárgyakkal szúrják át saját arcukat.
Amilyen furcsának találjuk mi más népek furcsa ünnepeit, annyira nem tudnak mit kezdeni a külföldiek a magyar busójárással. A legbizarrabb fesztiválok listáin rendre felbukkannak a mohácsi jelmezes figurák.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!