Nem kell ügyenként megegyezni, a rendszer automatikus része a korrupciónak
- A politikai megrendelésre dolgozó főügyészt az egyetemen megbuktatnák büntetőjogból
- Interjú Bócz Endre volt budapesti főügyésszel.
– Miközben a nemzetközi korrupciós indexek azt mutatják, hogy egyre cudarabb a vesztegetési helyzet Magyarországon, 2010 és 2014 között harmad annyi feljelentést sem tettek hivatali korrupció kapcsán, mint 2006 és 2010 között. Mi történhetett?
– A korrupciós bűnüldözési és bírósági statisztika rendkívül csalóka. Hiszen a feljelentések zöme sikertelen korrupciós kísérletből születik. Valakit meg akarnak venni vagy kenőpénzt akarnak vele fizettetni, de az illető nem megy bele a vesztegetésbe, inkább a hatóságokhoz fordul. Magyarán: gyakori, hogy büntetőeljárás indul, holott a szó „köznapi” értelmében nincs igazi korrupció, akkor csak az „ajánlat” hangzott el – persze ez is bűncselekmény.
– Megfordítom: minél kevesebb a feljelentés, annál jobban burjánzik a korrupció?
– Így van. Hiszen egy sikeres korrupciós ügylet esetén mindkét fél közös érdeke a hallgatás. Épp ezért nehéz felderíteni ezeket az ügyeket, legfeljebb kerülő úton, például egy sértett harmadik „útmutatása” alapján jutnak a hatóság tudomására.
– De a jelek szerint, ha „fülest” kap is az ügyészség, nem kezd vele sok mindent: 2010 és 2014 között arányaiban kétszer annyi feljelentést utasított el, mint 2006 és 2010 között.
– Ha ki is pattan egy ügy, az említett érdekközösség miatt nehéz a bizonyítás, senki nem dugja szívesen önként a nyakát a hurokba. És az is lehet, hogy a feljelentés csak üres fenyegetés volt.
– Mondjuk azt, hogy a feljelentők nem voltak elég képzettek jogilag, nem tudták kellően alátámasztani gyanújukat. De mi a helyzet azzal a ténnyel, hogy korrupciós ügyekben az ügyészség a saját maga által elrendelt nyomozásokból 2010 és 2014 között háromszor annyit szüntetett meg, mint 2006 és 2010 között?
– Ez is a nehéz bizonyíthatóságnak tudható be, különös tekintettel arra, hogy a politikai indítékú feljelentések, amelyeknek rendszerint nagy reklámot csapnak, általában „szalmacséplésnek” bizonyulnak, sokszor híresztelésekre, feltételezésekre épülnek, megfoghatatlan dolgokra hivatkoznak. És ezek az „áskálódások” valószínűleg a korrupciós feljelentések jelentős részét adják.
– De ha jól láthatóan „áskálódásról” van szó, akkor miért indíttat az ügyészség nyomozást?
– Részben nyilván a kormányzati nyomás miatt. Ennek eklatáns példája volt, amikor Gyurcsány Ferenc ellen hivatali visszaélés miatt büntetőeljárást indítottak. A legfőbb ügyész büntetőjogtanár, a helyettese, illetve az ügyben illetékes főosztályvezető szintén az. Utóbbi kettő közösen írt egyetemi tankönyvet, amiben a hivatali vis?- szaélésről szóló fejezet szerzője az illetékes főosztályvezető, a kötetet pedig a helyettes szerkesztette. Ez már használatban volt, amikor a legfőbb ügyész olyan előterjesztésben kérte a mentelmi jog felfüggesztését, amiben egyszerűen nem ismerhető fel a hivatali visszaélés tankönyv szerinti tényállása.
– Büntetőjogtanárként átengedhetnének az egyetemi vizsgán egy olyan hallgatót, aki az előterjesztésben szereplő kitételek alapján definiálja a hivatali vesztegetést?
– Dehogy, feltehetően megbuktatnák. Ennek ellenére az ügyészség elrendelte a nyomozást, gyakorlatilag szó szerint azt állapították meg tényként, ami az előterjesztésben szerepelt…
– Gyurcsány Ferenc mégsem ül.
– Mert bizonyíték hiányában meg kellett szüntetniük a nyomozást, hiszen nem lehetett kimutatni, hogy jogtalan előny szerzésére vagy jogtalan hátrány okozására törekedett Gyurcsány. Holott normális esetben ennek a bizonyíthatósága lett volna az eljárás előfeltétele. Ám ez az ügy csak porhintés volt, politikailag gyümölcsöző felhajtás. De a büntetőeljárás rendeltetése normális körülmények között nem ez.
– Mégis erre használja a hatalom.
– És – gondolom – ezért zátonyra is futnak a nagy csinnadrattával kezdődő politikai ügyek.
– Amelyek számos ellenzéki politikus esetében tényleg kommunikációs lufinak bizonyultak. De mi a helyzet a létező ügyekkel, milyen manapság a korrupció természete?
– Annak idején a szilvásváradi állami gazdaság igazgatói állása egy kényes állás volt, mert állami és pártszervezetek sok-sok külföldi delegációval vendégeskedtek ott – de szinte soha senki nem kérdezte, hogy ki fogja kifizetni a számlát. Nem véletlenül tartozott ez az állás a megyei pártbizottság hatáskörébe. És akit a gazdaság élére tettek, az tudta, mivel tartozik a megyei pártbizottságnak. Ma is sok a hasonlóság abban, ahogy a dolgok mennek.
– Arra céloz, hogy automatizmussá, a rendszer részévé vált a korrupció?
– Arra, hogy már terjedelmes szakirodalom tárgyalja: mindenki tudja, mivel és kinek tartozik azért, hogy elnyert egy pozíciót vagy egy üzleti lehetőséget – nem kell eseti alkudozásokat folytatni, mintegy automatizmus a vesztegetés. Ezt csak akkor lehet leleplezni, ha valahol elszakad a lánc. Persze akkor is adódik a kérdés: ezt a lehetőséget mennyire képesek és készek kiaknázni a hatóságok?
– Mennyire?
– Úgy tűnik a szakirodalomból: a végrehajtó hatalom felső szintje, a bűnüldöző hatóság felettesei ellenérdekeltek abban, hogy a bűnüldözők teljes mélységben feltárják a korrupciós ügyeket. Már ha vannak ilyenek, hiszen a hivatalos verzió szerint nincsenek, vagy ha mégis, akkor ez a jelenség az élet velejárója, így van rendjén.
– Mekkora az ügyészség valós súlya, ugyanis kívülről úgy látszik: ez a szervezet az, amely bárkit elvitethet bilincsben, illetve bárki balhéját elsimíthatja.
– Az ügyészség alkotmányjogi funkciója az, hogy a bűncselekmények felderítését és a bűnösök felelősségre vonását szorgalmazza.
– És mi a valóság?
– Az úgy fest, hogy a közigazgatási hivatali apparátusok működtetése kormányzati feladat. Márpedig egy, a végrehajtói hatalom irányába túlsúlyos rendszerben a közigazgatás széles körben tudja titkosítani a különböző adatokat. És a titokgazdák pedig az államigazgatás különböző funkcionáriusai. Azaz ők döntik el, hogy mit vizsgálhatnak az ügyészek és mit nem. Nagyon sok múlik azon, hogy egy posztot ki tölt be: milyen alkupozícióban van az ügyészség vezetője, milyen a titokgazdák hozzáállása. És nem szívesen mondom, de 1953 óta csak dr. Györgyi Kálmánról és dr. Kovács Tamásról mondanám meggyőződéssel, hogy nem „politikai kinevezett” volt. (Előbbi 1990–2000, utóbbi 2006–2010 között töltötte be a legfőbb ügyészi posztot – a szerk.)
– Nem az a megszokott, hogy az ügyészség a mindenkori hatalom ökle?
– 1961-től 2000 novemberéig dolgoztam az ügyészségen. 1989- ig államszervezési elv volt a pártirányítás, de én személy szerint soha nem találkoztam közvetlen politikai beavatkozási kísérlettel, tehát elmondhatom: tapasztalataim szerint az ügyészi munka ekkoriban nem volt pártszolgálat.
Nem a törvény átírása miatt esett vissza az aktív és a passzív hivatali vesztegetési ügyekben, illetve befolyással való üzérkedés miatt tett feljelentések és eljárások száma, állítják a jogászok – a 2012-ben hatályba lépett Btk. ugyanis gyakorlatilag ugyanazokkal a bűncselekményekkel dolgozik. A jelek szerint sokkal inkább arról van szó, hogy 2006 és 2010 között azért volt több ügy, mert egyrészt az akkori ellenzék (Fidesz) sokkal szervezettebben „nyomta fel” a visszás ügyeket, mint a jelenlegi oppozíció, másrészt ma sokkal jobban fogják a közigazgatásban dolgozókat (nem szivárogtatnak ki), a piaci szereplők pedig nem „pisilnek szél ellen”, azaz egy-egy állami döntés kapcsán nem kiáltanak bűncselekményt. Az más kérdés, hogy az ügyészség a maga által indított eljárásokat is sokkal hatékonyabban szünteti meg, mint korábban – vélhetően azért, mert politikai parancsra megalapozatlan ügyekbe is belevágnak, így gyengítve ellenzéki politikusokat.
Bócz Endre
• 1961-ben lett ügyészségi fogalmazó, majd ügyész. Később főügyészhelyettessé emelkedett, majd 1990–2001 között a fővárosi főügyészséget irányította. Ezt követően egyetemi oktatóként dolgozott, többek között a „Büntetőeljárási jogunk kalandjai – Sikerek, zátonyok és vargabetűk” című könyvet jegyzi.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!