Hogy a csomagolás öl, butít és nyomorba dönt, ma már közismert tény. De legalábbis, hogy sokkal inkább a marketing része, mint a termék elengedhetetlen kelléke. És akkor ott van még a pazarlás.

 
Áruk a No Pack csomagolás nélküli bolt polcain, Budaörsön - Fotó: Kállai Márton

Hiába veszünk kisebb termékeket vagy próbálunk spórolni azzal, hogy egyszerre vásároljuk meg a következő egy hónap összes élelmiszerét – egy dolog nem változik. Túl sok étel megy a kukába. Magyarországon évente 1,85 millió tonna élelmiszer vész kárba, ami fejenként nagyjából 200 kilogrammnak felel meg. Forintosítva ezt a pazarlást: háztartásonként évi 50 ezer forintnyi ételt dobunk ki.

Ezt a két tételt felismerve nyitotta meg Magyarország első csomagolásmentes üzletét néhány, ökológiával is foglalkozó közgazdászhallgató Budaörsön. Semmi extra: tulajdonképpen egy kis vegyeskereskedésről van szó, ahol sok minden kapható a kiflitől a fűszereken át a kozmetikumokig.

Az igazi találmány az, hogy mindenki hozzon magával dobozt, üveget vagy zacskót – mondja Monostori-Kalovits Márk, az üzlet alapító-tulajdonosa. „Néhány éve olvastam egy austini családról, akik egy év alatt mindössze egy doboz szemetet termeltek.

Elkezdtem így élni én is. Mondjuk az áruházban hülyének néztek, amikor egy kiló almát zacskó nélkül mértem le, és az egyik gyümölcsre ragasztottam a vonalkódot. Akkor döntöttem el, hogy nyitok egy ilyen boltot.”

Azóta már Berlinben, Párizsban és még néhány európai országban nyílt hasonló üzlet. Márk a berliniben járt, és az ottani tapasztalatokat is beépítette az üzlet tervébe. Az alapötlet maradt, de sokat változtatott is rajta. „Nekem túl sok volt ott a műanyag doboz, ráadásul mind nagyok voltak: félkilósak, egykilósak. Szerintem a lényeg, hogy kicsiben is tudjunk vásárolni.”

A budaörsi No Pack boltban vehetünk akár egy deka bazsalikomot is hozott zacsiba vagy helyben megvásárolható pici üvegben, de a gerslit vagy a lisztet is kimérik az otthoni dobozunkba. „Az üzenet egyértelmű: csak annyit vegyél, amennyit fel is használsz!” – avat be a filozófiába Rita. Ő is a közgázon tanul, mellette dolgozik az üzletben. „Az szerintem sok lesz – figyelmeztet, amikor egy nagyobbacska üvegbe próbálok belepasszírozni húsz deka parajdi sós testradírt. – Az egy évre elég.” Igaza lehetett, de hát ki tud ellenállni a parajdi sós testradírnak vagy a porított férfidezodornak? Bár az üzlet alig két hete nyitott, Márk máris országos hálózatról álmodik. „Remélem, ez a filozófia gyorsan elterjed. Mi hamarosan nyitunk egy újabb boltot, és már vagy ötven jelentkező van a franchise-hálózatra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!