Igazán szép dolog, hogy lassan mindennek és mindenkinek van már világnapja. Alkalom arra, hogy fontos problémákkal foglalkozzunk, legalább egy napig. Így aztán már csak többi 364 nap valóságával kell megküzdeni. Pénteken mi is megünnepeltük a nemzetközi roma napot, és közben belestünk a díszletek mögé.

Andor László egy freskóval díszített ház előtt (Németh András Péter felvétele)

- – Kép 1/7

Bódvalenke Borsod megye felső csücskében fekszik, szinte a határnál. Miskolctól még egy óra autóval, már ha valaki vállalja a tengelytörés kockázatát. Híres falu ez – a freskófalu. Vagy inkább kirakatfalu? Néhány éve már turisztikai látványosság, mutogatásra alkalmas, jó választás hát az idei nemzetközi roma nap hivatalos megünneplésének helyszínéül.

A tűzfalukon impozáns freskókat viselő házak közt elszórva romok, kitört ablakú, omladozó, elhagyatott házak. Az úton kátyúk, kacsaúsztatónak is elmennének. Sárban csúszkálunk el a főtérig, ahol a színpadon már hangolnak a zenészek. Mivel még órákig kell várni a hivatalos rendezvény megkezdésére, a tér elég kihalt, csak néhány helybeli lakos támasztja a kerítést. „Gyertek be hozzánk, nálunk lesz babgulyás meg van pálinka is. Mindig mi csináljuk a legnagyobb bulit” – invitál minket egy férfi, és máris terel a saját portája felé. Tényleg remek az illat, pillanatokon belül sompálinka is kerül az asztalra. Míg felhajtjuk (nagyon kellemes), beszélnek arról, mennyire örülnek, hogy vannak ezek a bódvalenkei napok. Bódvalenkei napok? Hiszen itt a nemzetközi roma nap hivatalos ünnepsége lesz. Vállvonogatás a válasz, roma nap, persze, mindegy is, a lényeg, hogy mindenképpen ide jöjjünk vissza ebédelni, olcsón lesz finom az étel. De ha már roma nap, elmondják azt is, szerintük miről kellene szólnia az ünnepinek szánt beszédeknek. Hogy nincs munka a térségben, hogy kevés a pénz, hogy nem lehet elmenni sehova, hát erről. Két házzal odébb viszont nagy a készülődés, az asszonyok már megfőzték az ételt, amivel a vendégeket várják majd, most sietnek átöltözni. Izgatottak, valaki azt súgta nekik, nagy emberek érkeznek. Ők Bódi Gusztira számítanak.

Mire visszaérünk a falu főterére, kamerák, fényképezőgépek, mikrofonok és diktafonok sorjáznak az utcákon. A helyiek meglepő rutinnal nyilatkoznak. A freskófalu fel van készülve arra, hogyan kínálja a portékáját. A gazdasszonyok boldogan invitálnak be bárkit az otthonukba, legalább három helyre elígérkezünk mi is, így bűntudat mardos, amikor végül egy negyedik helyen eszünk egy fánkot.

Aztán érkeznek sorban a díszvendégek Pestről, az urak körbejárják a falut, megtekintik a freskókat, tömött sorokban követi őket a fotósok és újságírók hada. A helyiek leginkább a kaput támasztják továbbra is, legfeljebb a ház elé parkoló márkás autók okoznak a legények körében némi izgalmat. Egy kisfiú beszalad a hivatalosságok közé, „Te ki vagy?”, kérdezi, „Andor László”, mutatkozik be az Európai Unió magyar biztosa, de a fotogén jelenetre odatóduló újságíróktól megijed a gyerek és visszaszalad a kerítés mögé. Eljött hát a magyar biztos és a miniszter, Balog Zoltán, de még Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Tanulságos is a látvány, ahogy a nyakkendős, posztókabátos emberek érdeklődve nézik és telefonjaikkal fényképezik a látványosságokat. Mert mi itt a látványosság? A nyomor, a szegénység, néhány freskóval kicsipkézve. Katasztrófaturizmus ez, jó szándékkal körítve. – A bódvalenkei házakat díszítő alkotások szemben állnak azzal a társadalmi valósággal, amelyet a munkanélküliség, a szegénység jellemez – mondta beszédében Andor László. Kár lenne vitatni. De Balog miniszternek is igaza van: „Hosszú út áll előttünk, ha jólétet szeretnénk.” De azért maga az esemény is jól mutatja, kinek fontos az elmélet, és ki az, aki inkább a gyakorlati oldalát fogja meg a dolognak. A beszédek alatt a vendégek lesték izgatottan a színpadot, a helyiek viszont élénk beszélgetésbe kezdtek. Amikor viszont a zenekar játszott, vagy éppen a bódvalenkei asszonykórus állt a mikrofon mögött, ők tapsoltak kitörő lelkesedéssel. De a harmadik szónoklat már így sok volt nekik, hazafelé vették inkább az irányt, hogy becsalogathassák a vendégeket egy jó ebédre, vagy eladhassanak nekik néhány fűzfavesszőből font kosarat. Bódvalenke eddig sem várt sokat onnan, föntről. Olyan falu ez, amely saját erejéből is igyekszik kitörni a nyomorból. Jönnek már turisták ide, persze lehetnének többen is. Viszont aki jön, az biztos lehet benne, hogy Bódvalenke felkészült a fogadására. Van, aki idegenvezetést tart, a freskók történetét meséli el az érdeklődőknek. Más a vendéglátásról gondoskodik, megint mások kézműves termékeiket kínálják. De azért világosan látszik, tényleg hosszú, szinte beláthatatlanul hosszú az a jóléthez vezető út. Most éppen a belvízben úszik, de ha meg is szárad majd, iskola és munkahely híján csak a kilátástalanságba vezet.

Mikor az állami autók egymás után fordulnak rá a Pest felé vezető útra, a helyiek már az esti bulit szervezik. Véget ért a nemzetközi roma világnap, kezdődhetnek azok a bódvalenkei napok.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!