Eltitkolt fiatalok nyomában

– A 2016-os ifjúságkutatás adatait feldolgozó Margón kívül létrejöttét kármentésnek nevezte a kötet bemutatóján. Miért? 

– 2000 óta folynak négyévente Magyarországon nagymintás ifjúságkutatások. Eddig az volt a jellemző, hogy a kutatók viszonylag hamar hozzáférhettek az adatokhoz, és mindenki dolgozhatott belőlük. 2016 volt az első olyan év, amikor a kormány uniós forrásokból finanszírozta az adatfelvételt, a Nézőpont Intézet a Századvéggel konzorciumban hajtotta végre ezt a feladatot. Az adatokat a kormány két évig mégis titkolta, azok 2018 késő nyaráig nem voltak hozzáférhetőek, holott az uniós szabályok szerint kötelező lett volna nyilvánosságra hozni. A 2016-os adatok egy része avul, de még most is fontos, hogy beszéljünk róluk. 

– Miért fontos az, hogy valós képet kapjunk? 

– Soha nem láttunk még politikust ifjúságkutatási adatokat bogarászni, pedig a dolog itt kellene, hogy kezdődjön. Egy ilyen kutatás célja éppen az lenne, hogy a fiatalok élethelyzetének leírásán túl hátteret nyújtson a kormányzati cselekvéshez, de ez Magyarországon nem jellemző, sajnos sosem volt az. Mikor volt utoljára kampánytéma abból, hogy milyen a fiatalok helyzete?! Talán ennél is szomorúbb tapasztalat ebben az ügyben a kutatói szolidaritás elporladása. Korábban a kutatók megosztották egymással az adatokat, ez a 2016-os kutatástól megszűnt. Tudok olyan esetről, amikor a hivatalos kötet egyik közreműködője egy egyetemi szobában ült a mi egyik szerzőnkkel és nem cserélhették véleményt, de olyat is, amikor az egyik „hivatalos” szerző azt mondta a Margón kívül írójának, hogy titoktartási szerződést írattak alá vele, így nem beszélhet a témáról. Az ilyen „nem beszélhetek” tilalom az egyik legszörnyűbb dolog, ami egy társadalomban történhet, ilyen helyzetet nem szabad létrehozni. 

– Az egyik tanulmányban utalnak rá, hogy az adatokat feldolgozó hivatalos kötet készítőire nehezedhetett valamiféle hatalmi nyomás. Mit próbáltak vajon eltitkolni? 

– Nem tudjuk, hogy volt-e bármiféle szerkesztői, politikai nyomás rajtuk. Nagyra becsüljük a hivatalos kötet szerzőit, jónevű kutatók dolgoztak az adatokkal. De szerintem csökkenti az elemzések hitelességét, ha aktív politikusok beszédmagyarázói is szerzőként szerepelhetnek. Gondolok itt a hivatalos kötet utolsó cikkére, amelyet a Nézőpont Intézet vezetője jegyez. Hiába jó önmagában az elemzés, az ember mégsem játszhatja el a független szakértő szerepét, ha hetente tesz hitet a kormány politikája mellett a sajtóban. 

– Ezért önmagában még nem kellene újraértelmezni a kutatást. Mennyiben nyúltak másképp az adatokhoz?

– Több dologban is különbözik a mód, ahogy mi feldolgoztuk az eredményeket. Egyrészt szándékosan csak az országon belül élőkkel foglalkoztunk, a határon túli fiatalokkal nem. Hiszen ha őket megkérdezik, akkor fontos lenne elérni az ideiglenesen vagy végleg Nyugatra vándoroltakat is, akiknek a számát már 500-700 ezerre becsülik. Ez módszertanilag tényleg egy borzasztó nehéz dolog, de ha a határon túliakat meg tudjuk kérdezni, akkor talán erre is kellett volna erőforrást fordítani. Ez óhatatlanul torzítja a képet, hiszen valószínűleg épp azok nincsenek már itt, akik nagyon negatívan látták a helyzetet. 

– Miben különböznek még az önök tanulmányai a hivatalos kötet megállapításaitól? 

– A mi munkáink jobban elszakadtak az úgynevezett „adatmegzenésítéstől”, vagyis igyekeztünk a számok mögé nézni, értelmezni, magyarázni a folyamatokat. Találtunk ellentmondásokat is: a munkaerő-piaci folyamatok esetében például a KSH és a 2016-os ifjúságkutatás adatai sok helyen súrlódnak, nem ugyanazt a „valóságot” tükrözik vissza. Az biztos, hogy meg kellene nézni, mi okozza ezeket az ütközéseket, hol történhetett hiba, ha történt.

– Mennyiben rombolja le vagy kérdőjelezi meg a kutatás a gondtalan ifjúságról alkotott képet? 

– A 15–29 éves fiatalok az egyik legégetőbb problémának a kilátástalanságot és a létbizonytalanságot tartják. Egyértelmű összefüggést találtunk e között és a kivándorlási szándék között, vagyis vélhetően, akik kivándoroltak, nem azért mentek, mert Londonban szép az idő. De például az oktatási helyzetről is elég negatív képet festenek az adatok. 

– Oktatással foglalkozó szakemberként ön is jó ideje arra figyelmeztet, komoly következményei lesznek annak, hogy a kormány egyre többeket szorít ki a felsőoktatásból. Látszik már ez az adatokon? 

– Egyértelmű, hogy megtört a felsőoktatási expanzió, míg 2008-ig növekedett az adott korosztályon belül a felsőoktatásban részt vevők aránya, most ismét csökken és ezzel tovább szakadunk le Európától. Sajnos tudni lehet, hogy emögött egyértelmű kormányzati szándék van, nem véletlenül csökkentik a férőhelyeket. A másik fő gond a társadalmi meghatározottság, vagyis a családi háttér nagyon erősen befolyásolja az iskolai előmenetelt, ebben az utolsók között vagyunk az EU-s és OECD-országok között is. Akinek szakmunkás szülei vannak, sokkal kisebb eséllyel jut el egyetemre, mint az, akiknek diplomások a szülei. Ez ellen minden civilizált állam tenni akar, nálunk viszont az adatok alapján nemhogy nem javul a helyzet, hanem romlik, pedig nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy senki nem tehet arról, hova születik. 

– A kormány viszont nagyon is foglalkozik – legalábbis a propagandaüzenetek szintjén – azzal a kérdéssel, hogy a fiatalok minél több gyereket vállaljanak. Az adatok tükrében mire van szükség ahhoz, hogy ez megvalósuljon? 

– A fiatalok nem kampányok alapján vállalnak gyereket, ez egy életre szóló elkötelezettség. Éppen ezért sem az ilyen propagandaakciók, sem az állandóan változó családpolitikai támogatási elképzelések nem segítik a hosszú távú tervezést. Miközben a 15–18 éves korosztály lélekszáma egyre csökken, 15 százalékuk egyáltalán nem szeretne gyereket, ez az arány a 15–29-évesek körében 10 százalék. Összességében a tervezett gyerekek száma is a reprodukciós küszöb alatt van, és ennél általában kevesebb születik meg végül. Stabil, kiszámítható környezetre lenne szükség, ebben az előző kormányok sem jártak élen. Ehhez hozzátartozik, hogy egyre inkább kitolódik a fiatal felnőttkor, az önállósodás ideje Magyarországon is. A kutatásban megkérdezettek 23 százaléka vallotta önállónak magát, a teljes függetlenedés akár 30 éves korig vagy azon túl is kitolódhat.

– Hogyan fér össze az úgynevezett „büszkeségi újnacionalizmus” elterjedése az európai értékek elfogadásával? 

– Mi magunk is azt gondoltuk, hogy ez a két dolog valamilyen módon kizárja egymást – ha valaki erős patrióta érzelmekkel rendelkezik, akkor kevésbé fontosak neki az európai értékek. Ezzel szemben kiderült, a fiatalok értékrendjében megfér egymás mellett, hogy elkötelezettek a hazájuk iránt, és felelősséget éreznek a határon túliakkal szemben, közben mégis európainak gondolják magukat. Egyértelműen pozitív fejlemény, hogy ezek nem egymást kizáró tudattartalmak. 

– Viszont kevésbé tűnik pozitív eredménynek, hogy az idegenellenesség fokozódott, leginkább a migránsokkal és az illegális bevándorlókkal szemben, de nem csökken a romákkal, zsidókkal, vagy éppen a kitalált népcsoporttal, a pirézekkel szembeni előítéletesség sem. Ezért mennyiben okolható az elmúlt időszak uszító propagandája? 

– Nyilván csak sejtéseink lehetnek erről, de az jól látható, hogy nagyon sokakat aggaszt a migráció a fiatalok között is annak ellenére, hogy menekültekkel kevesen találkozhattak. Sajnos a magyar társadalomban hagyományai vannak ezeknek a negatív attitűdöknek, tudunk félni nem létező népcsoportoktól is. Ezt csak erősíti a kormány politikája, mert „játszhatnánk” befogadó társadalmasdit is, de inkább az elutasítás mellett folyik a propaganda. Mennyivel jobb lenne békében élni – miközben akár néha negatív meglepetések érnek – mint állandó félelemben.

– Egyelőre csak feltételezéseink lehetnek arról, hogy a mai gyerekek, akiknek gyakorlatilag a kezdetektől a kezében van valamilyen okoseszköz, milyen felnőttek lesznek. Már a mostani fiatal korosztály is az internet korában szocializálódott. Milyen hatással volt ez rájuk? 

– A 15–18 évesek 85 százaléka rendelkezik okostelefonnal és a kétharmaduk állandóan jelen van online, ez alapvetően alakítja át a társadalmi viszonyokat. Nyolc évvel ezelőtt még csak azt mérték, hogy mennyien használnak internetet, ez ahhoz képest is nagy előrelépést jelent. Fontos lenne azt kutatni, hogy mi van azokkal, akik mindebből kimaradnak, nincsenek jelen az online térben. Ők biztosan versenyhátrányban vannak a többséghez képest, a munkaerőpiacon és kulturálisan egyaránt. 

– A mostani fiatal generációt alapvetően közömbösnek, apolitikusnak tartják. Valójában hogyan viszonyulnak a politikához, közélethez? 

 

– Pozitív fejlemény, hogy növekedett azoknak az aránya, akik a demokráciát tartják a legjobb politikai berendezkedésnek. Ugyanakkor az egyik tanulmány a fiatalok állampolgári kultúráját és szocializációját a lojalitás, tiltakozás és kivonulás háromosztatú modellje segítségével vizsgálta. Valóban arra jutottak, hogy a fiatalok egyre inkább a kivonulás felé tolódnak, vagyis egyre kevésbé érdekli őket a közélet. Nincsenek is meg azok a terek, platformok, ahol az érdekeiket érvényesíteni tudnák, kifejthetnék a véleményüket. Jó példái ennek a diákönkormányzatok, amelyek jellemzően lesajnált intézmények, holott fontos lenne, hogy az iskolákban ne csak a Rákóczi-szabadságharc csatáit tanulják meg visszafelé, hanem „játszanak” demokráciát is. Ez piszkosul fontos lenne: hogy megtanulják, az ő véleményük is számít, bele lehet és kell szólni a közügyekbe!

FOTÓ: DRASKOVICS ÁDÁM

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!