Méltán büszke rá Európa leghíresebb állatkertje, a hamburgi Hagenbeck, hogy elsőként teremtett „állathoz méltó” körülményeket lakóinak. Az északnémet kikötőváros családi állatkertje fennállásának 111. évét ünnepli.
Amikor sok évvel ezelőtt először léptem a hamburgi állatkertbe, fura állatok ugráltak körül. Kicsit nyúlra, kicsit törpeőzikére emlékeztettek. Nyúlszerűek voltak, de a testük nagyobb, a fülük kisebb a nyúlénál. Szemlátomást nem foglalkoztak velem, se a többi vendéggel: némelyik látogató sokkal jobban meg volt lepve a találkozástól, mint az állatok. Méternyire meg lehetett közelíteni őket, éppen csak megsimogatni nem hagyták magukat, hiába futkostak utánuk sivalkodó gyerekek a füvön. Csak később, az információs tábláról tudtam meg, hogy a különös szerzet a pampák nyula, a nagy mara (Dolichotis patagonum), Argentínában honos növényevő, az egyik legnagyobb rágcsálófaj. (Azóta már több magyarországi állatkertben, vadasparkban is él.)
Halpiac és vándorcirkusz
A pampanyulakat önfeledten kergető gyerekek láttán úgy tűnt, beválik Carl Hagenbeck (1844–1913) receptje, aki egzotikus, kalandos utazás illúzióját akarta kelteni a park látogatóiban. Ezért hozta létre a világ első olyan állatkertjét, ahol nincsenek rácsok. A ragadozókat árkokkal, újabban üvegfallal választják el a közönségtől, sok faj a marákhoz hasonlóan szabadon mozog. Ebben rejlett Hagenbeck nagy újítása. A szűk ketrecekbe zárt, szerencsétlen állatok látványa a közönséget sem vidítja fel, mindenki sokkal jobban érezheti magát „állathoz méltó” körülmények között. Igyekeztek a természetes életteréhez hasonló környezetet kialakítani minden fajnak. Ez a felfogás azóta már természetes, de a múlt század hajnalán forradalmi ötletnek számított.
A hamburgi történet azonban még ennél is régebben kezdődött, 1848-ban. Gottfried Hagenbeck halkereskedő hat fókát állított ki óriási kádakban a kikötőváros vigalmi negyedének híres-hírhedt főutcáján, a Reeperbahnon. A kocsmák és piros lámpás házak szomszédságában nagy sikere volt, a mulatni vágyó közönség nem sajnálta az aprópénzt, hogy közelről megszemlélhesse a tengeri emlősöket. Az üzletember felismerte a lehetőséget, egzotikus állatok adásvételére specializálódott, szintén jó haszonnal. Legidősebb fia, Carl alapította meg a családi vándorcirkuszt, amely a huszadik század első felében Európa-szerte tartott előadásokat, sőt még Amerikában is turnézott.
A porond nyugdíjasai
A siker titka abban rejlett, hogy Hagenbeckék ismerték és szerették is az állataikat. Ezért vezették be a „zahme Dressur” módszerét, azaz a szelíd idomítást, amely az állatok veleszületett reakcióira épített, a hangsúlyt a türelemre és a jutalmazásra helyezte. Ez ma már elvárható mindenkitől, aki állatokkal foglalkozik, de abban az időben még az volt az uralkodó nézet, hogy a vadakat be kell törni, vagyis erőszakkal, veréssel, átforrósított vasakkal kényszeríteni a mutatványokra. Hagenbeckék tehát modern eszméikkel úttörők voltak már ebben is. A humánus bánásmód részeként a kiöregedett állatoknak már nem kellett fellépniük a porondon.
A „nyugdíjazott” cirkuszi állatoknak állandó bemutatóhelyet kerestek, ez adta a park ötletét. A Margit-sziget ötödének megfelelő méretű zöldterületet vásároltak a Hamburg melletti Stellingenben, ott nyitott meg a Tierpark 1907-ben. A Hanza-város régen körbenőtte a parkot, amely azóta egyik fő nevezetessége (talán pontosabb így: a másik fő nevezetessége, mert a Reeperbahn hagyományos intézményei nem vesztettek népszerűségükből). Tavaly 1,6 millióan látogattak el megcsodálni a kétezer állatot. A hozzáállás sem változott, a park dolgozói látható odaadással végzik munkájukat. Dr. Michael Flügger állatorvos már negyedszázada ingázik páciensei között naphosszat, kerékpáron. Azt mondja, élvezi a feladatainak sokszínűségét, hogy elefántot, zebrát, hüllőket gyógyíthat.
„Vademberek” a karámban
Ám a park múltjának van árnyékos oldala, és az ünneplés idején emlékezni kell arra is, amire nem lehetnek büszkék. Kezdetben ugyanis az állatokhoz hasonlóan embereket is bemutattak. A földkerekség távoli vidékeiről származó, Európában addig nem látott emberpéldányok mutogatásának külön nevet kreáltak: Völkerschau, amit úgy lehetne lefordítani: „néprajzi szemle”. Az első egy számi (lapp) család volt, rénszarvasszánokkal. Hatalmas sikert arattak, így a sor folytatódott, következtek az inuitok, maszájok, szingalézek, núbiaiak, szomáliak, etiópok, beduinok. Az egzotikumra kíváncsi német publikum úgy tekinthette meg őket, mintha „vadak” volnának.
Bizarr jelenetet örökít meg az évfordulóra előkotort megsárgult fotó: jól öltözött, keménykalapos urak érdeklődve bámulnak egy fiatal fekete nőt, aki afrikai öltözékében, karjában kisbabával áll egy derekáig érő karámban. Legyinthetnénk, ilyen volt a korszellem. Állítólag az állatkertben kiállított emberek többsége jószántából ment Hamburgba, önként vállalkozott a munkára, még egy kis pénzt is keresett. Csakhogy mi már tudjuk, hová vezetett néhány nemzedékkel később, hogy egyes embercsoportokat rasszista szempontok alapján megfosztottak emberi mivoltuktól. Nem volt ez ártalmatlan szórakozás.
A második világháború kis híján megsemmisítette az állatkertet. A szövetségesek légitámadásaiban és az éhínségben az állatok zöme elpusztult. Ám Hitler bukása után a család nyomban munkához látott, lelkes önkéntesek – és túlélő indiai elefántok – segítségével elképesztő tempóban takarították el a romokat, építették újjá a területet. Az újranyitott világhírű állatkert máig a Hagenbeck-örökösök tulajdonában van, magánkézben, és rendszeres állami támogatások nélkül, a bevételeiből tartja fenn magát – ilyesmivel nem sok európai társintézmény dicsekedhet. Igaz, ennek ára van. Az utóbbi években jelentősen drágultak a belépők, egy két felnőtt, két gyerek látogatására jogosító családi jegy 85 euróba kerül (27 500 forint).
Az ezredforduló óta nagyszabású fejlesztésekre is futotta. A park továbbra is a kora előtt akar járni, ezért új létesítményei nap- és geotermikus energiával működnek, hasznosítják az esővizet. A centenáriumra hatalmas tropicariumot építettek, ahol csaknem 300 faj él: a cápától a krokodilon át a legkülönfélébb skorpiókig. A sztárok a gyűrűsfarkú makik. Szabadon kapaszkodhatnak, ugrálhatnak, leginkább a gyerekek örömére, akik ha máshonnan nem, a Madagaszkár című animációs filmből már biztosan ismerik őket. 2012-ben nyílt meg a 8000 négyzetméter alapterületű Eismeer, a „Jeges-tenger”, ahol üvegfalakon át, a víz alatt láthatók jegesmedvék, rozmárok, pingvinek – és persze fókák, ha már a Hagenbeck állatkert története egykor velük kezdődött.
220 kilogrammot nyom az állatkert legújabb kedvence: Raj, az elefántbébi. A csöppség nevéről a látogatók szavaztak úgy, hogy egy-egy babszemet dobtak a nekik legjobban tetsző név melletti üvegdobozba. A múlt pénteki ünnepség igazi turistacsalogató volt, a kis elefánt keresztvíz gyanánt kókusztejet kapott gondozójától. Rajnak azért örülnek különösen, mert júniusban a két fiatal példány pusztult el vírusos betegségben, az úgynevezett elefántherpeszben.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
