Hangos botrány után hosszú csend – két és fél hónap után zárult le a vizsgálat a miskolci koraszülött csecsemők halála ügyében. Kiderült: járvány és nem a kórház mulasztása okozta a haláleseteket. Csiba Gábor, a hetekig címlapokon szereplő kórház főigazgatója eddig hallgatott, most lapunknak adott interjút először. Mi Miskolcra készültünk hozzá, ő inkább Budapestre jött, hamar kiderült, miért.
– Úgy tűnik, készül valahová.
– Megyek a Békemenetre.
– Viccel.
– Gyönyörű az idő, igazi ünnepi a hangulat, a kórházunkban rendben zajlik a betegellátás, és indul a Békemenet. Miért viccelnék?
– Mert ön lenne az utolsó, akiről feltételezném, hogy beáll idén a békemenetesek közé.
– Miért? Soha nem titkoltam a politikai irányultságomat.
– Ez igaz, önről közismert, hogy a jelenlegi kormánykoalíció támogatója. Csak azt gondolná az ember, hogy ezt most háttérbe szorította az a megalázás, amiben önnek és kollégáinak része volt. A koraszülött csecsemők halála miatt hónapokig be se mehetett a kórházába, önökre küldték a rendőröket, az államtitkárt, maga a miniszterelnök emelte fel az ügyet, hetekig emberéletekért felelős bűnbakoknak kiáltották ki önöket, és ebbe a kollégái közül többen is szinte belerokkantak. Innen azért nem vezet egyenes út a Békemenetre.
– Márpedig én odatartozom. A Békemenet az élet menete is. Egy orvos csak az élet oldalán állhat.
– Az élet menete nekem mást jelent… De térjünk rá a csecsemőhalálok következményeire. Mi volt az első dolga, mikor két és fél hónap után újra beléphetett a kórházába?
– A vezetőkkel ültem le beszélgetni, megnyugtattam mindenkit, hogy dolgozzanak csak úgy, mint eddig. A végleges, részletes vizsgálati eredményt még nem kaptam meg, de az kiderült: személyi vagy szervezeti hibát nem találtak.
– Akkor ezzel a csecsemőhalálok ügye egyszer s mindenkorra lezárva?
– Nekünk, orvosoknak át kell még beszélni, hogy min kell változtatni esetleg, levonni az eset tanulságait. Szintetizálni kell ezeket a tanulságokat, hogy el tudjuk kerülni azt, ami elkerülhető.
– Ha kórházban senki nem hibázott, milyen tanulságokat lehet „szintetizálni”?
– Mindennek van tanulsága. Ami viszont fontos: az egészségügy egy veszélyes üzem, éppen ezért számítani kell váratlan eseményekre, ami itt tulajdonképpen innentől már nem is váratlan. Nem szabad meglepődni, hogy az intenzív osztályon el is veszítünk betegeket. Könnyen lehet, hogyha majd az évre visszanézünk, összességében nem is lesz kiugró ez a 12 hónap a csecsemőhalálozás terén.
– A statisztika mást mutat.
– Tudja, 20 centis vízben is meg lehet fulladni, ami az egyik helyen 2 centis, a másikon 2 méter. Átlagban 20 centiméter.
– Borsod megye, benne Miskolc, kétségkívül mély víz.
– A térség valóban kiemelkedő terület a koraszülésekben, ami nem feltétlenül az egészségügyi ellátórendszer miatt van.
– Hanem?
– Általánosságban mondom, nehogy félreértés legyen belőle: sok más mellett az anyai felelősség is alapvető kérdés a babák életkilátásainak szempontjából.
– Épp ezért nem érzi igazságtalannak ezt az egész tortúrát?
– Nem akarom elbagatellizálni a történteket, mélyen együtt érzek a hozzátartozókkal, a gyászukkal, az intézmény nem a legfényesebb napjait élte, éli át. Mégiscsak kilenc kisgyermek haláláról van szó, amikor egy gondoskodó, felelősségteljes kormány nem is tehet mást, minthogy alaposan utánajár és kivizsgálja a rendkívüli helyzetet. Volt ráadásul két szülői feljelentés is. Nagyon jó, hogy központilag folytatták le az egészet, hogy még a gyanú árnyékát is elkerüljük, hogy befolyásolnám a folyamatokat.
– Na, de mégiscsak falhoz állították a dolgozókat a kórházban, a szó átvitt és szoros értelmében is. Teljesen méltatlan volt a bánásmód, nem gondolja?
– A média állította őket falhoz, a kollégák tájékoztatása szerint maguk a vizsgálatok korrekt módon történtek.
– Hát nekem egészen más információim vannak. Arról nem is szólva, hogy a média már pár nap után inkább az orvosok pártjára állt, voltunk páran, akik kimondtuk: ami Miskolcon történt nem kirívó eset, hanem a sajnálatos magyar valóság, a politikusoknak ezzel kellene szembesülniük. Szóval, a kórház dolgozóit igenis megilletné legalább egy halk bocsánat.
– A vizsgálat miatt nem kell bocsánatot kérni. A legnagyobb elégtétel, hogy nem gyanúsítanak meg senkit, mert mindenki jól végezte a munkáját. Abban nem volt semmi hiba, de a média eljárásmódján változtatni kell.
– Látom, így a Békemenetre menet nem sikerült meggyőznöm, ön szerint a média a hibás. Ahogy gondolja. De mégis, mi a garancia akkor arra, hogy ezentúl nem hal meg néhány nap alatt kilenc koraszülött csecsemő a kórházban?
– Semmi. Az egészségügyben mindenre száz- százalékos garanciát nem lehet vállalni, ez nem egy kereskedelmi termék. Az intenzív osztályokra a legsúlyosabb betegek kerülnek, ahol az átlagosnál jóval magasabb a halálozás, és ez nem csak a felnőttekre igaz, hanem még inkább az újszülöttek intenzív ellátására.
– Értem, de abból, ami önnel történt, mégiscsak az következik: ezentúl személy szerint a főigazgató felelős minden egyes halálesetért.
– Ha így nem is, azért mindenképp, hogy a munka a szakma szabályai szerint folyjon, az előírások be legyenek tartva és a feltételek, pénzügyi és tárgyi szükségletek biztosítva legyenek. A miskolci kórházban például ez nagyjából adott.
– Úgy tudom, az osztályvezetője nehezen viselte az eseményeket.
– Emberből van, ő is egy háromgyermekes anyuka, megviselték a történtek, de állta a sarat. Folyamatosan foglalkozik pszichológus, lelkész a kollégákkal, segíti őket ebben a nehéz helyzetben is.
– Mi volt a legfájóbb az elmúlt két és fél hónapban?
– Nem rólam szólt ez az egész dolog, hanem arról a kórházról, ami az életem. Ahol megszülettem, ahol műtősfiúként kezdtem, majd gyakorló orvos, szakorvos, majd igazgató lettem. Nyilván nem jó ilyen botrányos történet közepében lenni, de tanultunk belőle. Azt mindenesetre megmutatta: a rendszer „fej nélkül is tud, nem fejetlenül” működni. Nagyon büszke vagyok ezért a kollégáimra. Azokra az emberekre, akikről szép csendben mindenki elfeledkezik, és akik a zavaros, embert próbáló időszakban is nap mint nap helytálltak, végezték ugyanúgy a munkájukat.
– Egy hónapja úgy volt, hogy visszahelyezik. Aztán váratlanul mégsem. Mi tarthatott két és fél hónapig?
– Közös megegyezéssel történt a hosszabbítás. A hivatalos jelentések szerint több mint 500 vizsgálatot végeztek el, ez nyilván időbe telik.
– Nem okozott több kárt, a bizalomvesztés, a kollégák meghurcolása, mint amit tisztázhatott ez a hosszú vizsgálódás?
– Árthat és használhat is, ez az egyéni indulatok függvénye, majd a nyilvánosság meghozza a konklúziót, kiderül, hogy is alakította ez az intézményünk megítélését.
– Az elmúlt hónapokban érezték-e, hogy elfordultak a kórháztól?
– Az első időszakban tudatosan csökkentettük a forgalmat, a vizsgálatok miatt szűkült is a kapacitásunk, de ezen kívül is, Debrecennel és Nyíregyházával egyeztünk meg, hogy ott fogadják azokat a kismamákat is, akik a történtek miatt bizalmukat vesztették. Azonban volt olyan is, a médiakampány első napjai után, hogy saját betegeinktől kaptuk a biztatást, ne adjuk fel. Természetes, hogy kaptam megjegyzéseket, hideget, meleget egyaránt. Van néhány szervezet is, akik támadási felületet kerestek rajtam. Azonnal politikát csináltak abból, ahol nincs.
– Politika nem csak a csecsemők halálából, hanem a miskolci kórház onkológiai részlegének állítólagos anyagi visszaéléseiből lett: a Jobbik dokumentumokat emlegetett, a parlamentig vitte a szerinte mutyigyanús ügyet…
– Nézze! Én pontosan tudom, kik állnak az egész dolog mögött. Évek óta próbálkoznak lejáratni, meghurcolni a nevemet. Minden kormányzati ciklusban megpróbálkoztak, különböző, nem a jelenlegi kormányzó pártok mögé beállva. Lefolytak a vizsgálatok és soha nem igazolódott semmi. Most a kórházi jogászokkal nézzük meg, milyen válaszlehetőségek vannak, azt hiszem, lépnünk kell.
Augusztusban kilenc nap alatt kilenc koraszülött csecsemő halt meg a miskolci megyei kórházban. A halálesetek miatt Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli vizsgálatot rendelt el az intézményben. Emellett utasítást adott, hogy a vizsgálat idejére függesszék fel beosztásából a kórház főigazgatóját, Csiba Gábort. Akkor lapunknak egy neve elhallgatását kérő ott dolgozó arról beszélt, hogy felfegyverzett rendőrök falhoz állították a nővéreket, és úgy gyűjtöttek be a dokumentációt az elhunyt kisbabákról. Az osztályon állandó rendőri jelenlét mellett, gyomorgörccsel és elképesztő körülmények mellett kellett küzdeniük percről percre az amúgy is kritikus állapotban lévő koraszülöttekért. Elkezdődtek a találgatások az inkubátorok hibájáról, a higiéniás gondokról, van, aki az akkori 40 fokot véli a tragédiasorozat okának. „Az ország csak most szembesül azokkal a megdöbbentő állapotokkal, amelyek itt, Borsodban mindennaposak” – nyilatkozta akkor lapunknak a miskolci csecsemőhalálok kapcsán dr. Juhász Antal József szülész-nőgyógyász főorvos, az ózdi Almási Balogh Pál Kórház szülészeti osztályának volt vezetője. Pár nappal ezelőtt a Jobbik a parlamentben elégelte meg a hosszú hallgatást és sejtette, a főigazgatóhoz kötődő gazdasági visszaélés lehet a háttérben, az évszázad egészségügyi mutyijával vádolták Csiba Gábort. Végül az egészségügyi tárca a héten pontot tett a koraszülött csecsemők halálával kapcsolatos vizsgálat végére. Kimondták: a koraszülés, az alacsony születési súly, alapbetegségek, illetve az ebből adódó rosszabb életkilátások és a bakteriális fertőzés okozta járvány egyaránt szerepet játszottak a halálesetek bekövetkeztében. Az elvégzett vizsgálat szerint az orvosi ellátás minden esetben a szakma szabályai szerint történt. Csiba Gábort október 22-vel visszahelyezték a főigazgatói székébe.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
