Európa-szerte mélypontra zuhant az Európai Unióba vetett bizalom. Nemcsak a válság által leginkább sújtott országokban gondolja úgy az emberek többsége, hogy az európai integráció inkább ártott a gazdaságnak, már a gazdagabb országokban is kezd a közvélemény az EU ellen fordulni. Németországban rekordsebességgel nő a néhány hónapja alakult euroszkeptikus párt támogatottsága, brit megfelelője lassan már a toryknál is népszerűbb, Franciaországban pedig egy év alatt 20 százalékponttal csökkent az EU-t támogatók aránya.
Nem lep meg senkit, hogy a spanyolok 72 százaléka nem bízik az EU-ban, vagy az, hogy a görögöknek mindössze 1 százaléka szerint van rendben a gazdaság. Viszont megdöbbentő, hogy a válság tulajdonképpeni nyertesének tekinthető Németországban is egyre nagyobb teret nyernek az euroszkeptikus politikusok. Az Alternative für Deutschland (AfD, Alternatíva Németországnak) párt februárban alakult, első kongresszusát áprilisban tartotta, és már májusban sikerült egy képviselőt küldenie a hesseni tartományi parlamentbe, tagsága pedig a 10 ezer főt is meghaladja.
Az AfD sikere abban rejlik, hogy kampányát arra a bulvárlapok által kialakított sztereotípiára építi, miszerint a dolgos német adófizetők pénzén kellett megmenteni a lusta délieket, akik még ezután is csak elégedetlenkednek. A párt ennek megfelelően a bajba jutott országoknak juttatott mentőcsomagokat vizsgálná felül, és rendszeresen népszavazást rendezne a Németország szuverenitását érintő uniós kérdésekről, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy már az euró bevezetése is Németországnak kedvezett, mert 2000-es években is a mediterrán országok rovására tudta exportbevételeit növelni. Nem is beszélve arról, hogy a válság alatt annyira megnövekedett a német állampapírok iránti bizalom, hogy lényegében kamatmentesen tudnak hitelhez jutni. A bajba jutott országoknak juttatott mentőcsomagokat pedig nem ajándékba, hanem hitelre adták, amelyen Németországnak jelentős haszna van. Az AfD populizmusa mégis egyre népszerűbb: az elemzők szerint komolyan veszélyeztetheti a kisebb pártok pozícióit az őszi szövetségi választásokon.
Nincs ennyire könnyű helyzetben brit testvére, a UKIP (UK Independence Party, Brit Függetlenségi Párt) annak ellenére sem, hogy támogatottságát a különböző közvélemény-kutató intézetek 12-22 százalékra teszik. A párt ugyanis hiába érte el a minap az 1993-ban alapított párt történetének legjobb eredményét egy időközi helyhatósági választáson (jelöltje a szavazatok negyedével második lett a munkáspárti politikus mögött, maga mögé utasítva konzervatív riválisát is), a brit választási rendszerben csak az jut be a parlamentbe, aki a választókerületében a legtöbb szavazatot szerzi meg. Így korántsem biztos, hogy 2015-ben sikerül bekerülniük a törvényhozásba. Az azonban nyilvánvaló, hogy politikájukat a társadalom jelentős része támogatja: a tory miniszterelnök, David Cameron kezdeményezésére britek 2017-ben népszavazáson fogják eldönteni, kilépjenek- e az unióból. Ha ma tartanák a referendumot, akkor nem születne döntés, mert jelenleg a társadalom 46 százaléka támogatja, és ugyanennyien ellenzik a döntést, a többiek pedig nem tudják.
Ez a vonakodó hozzáállás egyébként a britek uniós tagságának egészére jellemző volt: már a belepést követő második évben, 1975-ben népszavazást tartottak a bennmaradásról (itt még 67 százalékkal az igenek győztek), majd a következő évtizedben a nemrég elhunyt Margaret Thatcher miniszterelnök makacsul a brit nemzeti érdekeket követő Európa-politikája miatt rájuk ragadt az EU-ellenesség bélyege. Amiben van is igazság, hiszen a britek afféle ŕ la carte uniót szeretettek volna mindig is, ahol részt vesznek abban, ami előnyös számukra, ami pedig pluszköltségeket hoz, ellenzik. Az euró bevezetésével járó gazdasági és monetáris unióba vagy a határok lebontását jelentő Schengeni Egyezménybe nem léptek be, most pedig ódzkodnak a válság kezeléséhez nélkülözhetetlen szorosabb gazdasági integrációtól, hiszen az a londoni pénzügyi központ érdekeit sértené.
Ugyanakkor rejtély, mivel magyarázható a franciák növekvő euroszkepticizmusa és általános pesszimizmusa. Tízből kilenc válaszadó szerint a gazdaság állapota siralmas, és míg 2012-ban az emberek mintegy 60 százaléka vallotta azt, hogy támogatja az EU-t, idén már 41 százaléka gondolta így. Hasonlóképpen tavaly még 36 százalékuk értett egyet azzal az állítással, hogy a gazdasági integráció jó hatással volt a nemzeti gazdaságra, 2013-ban már csak 22 százalékuk. Ez pedig egy általános bizalomvesztéssel társul a politikusok felé: 67 százalékuk szerint François Hollande államfő rosszul kezeli a válságot, míg a tavaly leköszönő Nicolas Sarkozyről csak 43 százalékuk vélte ugyanezt. Hasonlóan negatív véleménye csak a spanyoloknak, görögöknek és olaszoknak van, ahol a munkanélküliség valóban rekordot dönt, és a társadalom nem bírja tovább megszorító intézkedéseket.
Nem véletlen, hogy az európai politikusoknak egyre többet kell hangoztatniuk: a válságért nem az Európai Unió a felelős, hanem elsősorban a nemzetközi pénzügyi piacok, és ha ki akarunk lábalni belőle, akkor még erősebben össze kell fognunk. Némiképp ezt igazolja, hogy az EU iránti általános bizalomvesztést nem követte legnagyobb vívmánya, a közös pénz iránti szkepszis: a görögök 69, a spanyolok 67, de még a franciák 63 százaléka sem cserélné le az eurót a drachmára, pezetára vagy a frankra.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!