Az olimpiai ezüstérmes úszó és többszörös Európa-bajnok majdnem harminc éve rendel a VII. kerületi gyermekrendelőben. Dr. Gyarmati Andrea nem először formálja könyvvé tapasztalatait. A Gyere velem gyógyítaniban humorral és színes történetekkel fűszerezi a praktikus tanácsokat.

 
Dr. Gyarmati Andrea

– Mennyire változtak az elmúlt évtizedekben gyermekek és a betegségeik, illetve a szülők hozzáállása?

– Nagyjából hasonló tünetekkel jönnek a betegek ma is, mint régebben, és a gyerekek sem változtak sokat. A szülők viszont igen. Az internet miatt felnőtt egy „én tudom a legjobban” generáció, sajnos szűrő nélkül szerzik az információkat a netről és egymást is „okosítják” időnként teljesen fals dolgokkal. Viszont örömteli változás, hogy a papás szülések által mostanában hamarabb válnak részévé az apukák a gyerekek gondozásának.

– Mit rontanak el a leggyakrabban a szülők?

– Nincs idő egymásra és iszonyú zajosan élünk, nincsenek csendek. Fontosak lennének a valódi odafigyeléssel eltöltött együttlétek. A szülőn múlik a gyerek jól léte, ez pedig nagy felelősség. Beszélgetni egymással, ez az egyik legfontosabb – otthon és az orvos-beteg kapcsolatban is. A legnagyobb baj, ha nem tekintjük a gyerekeket partnernek. Önálló lények, nem kinövései sem az anyának, sem az apának, és sokkal többet érzékelnek, mint gondolnánk. Emellett a táplálkozás, a sport, a szabad levegőn töltött idő és a stresszmentes élet is alapja az egészséges gyermekkornak. Hiába egyszerűbb és gyorsabb előre csomagolt, műanyag ételt adni, ha állandóan ezzel etetjük a gyereket, azt érjük el, hogy elhízott és betegségekre hajlamos lesz.

– Mennyire érzékeli, hogy a túlsúly már a gyerekeknél is népbetegségnek számít?

– Sajnos erősen elhízottak a gyerekek és a szülők is. Már kiskorban látható jelei vannak annak, hogy órákat ülnek a tévé vagy a számítógép előtt. Ez a minta, hiszen a szülő is gyakran ezt csinálja. Már kisiskolás korban mozgásszervi panaszok jelentkeznek a kevés mozgás és az elhízás miatt. Nagy „divat” a pajzsmirigyprobléma is. Ha valaki nem eszik sok szénhidrátot és tejterméket, viszont sokat mozog, akkor kisebb eséllyel lesz ilyen jellegű baja. A 2-es típusú cukorbetegség szintén a mértéktelen evés miatt alakul ki a többségnél, sajnos ez is egyre gyakoribb már gyerekkorban is.

– Számít a későbbi elhízásnál, hogy anyatejet vagy tápszert kap a csecsemő?

– Nyilván az anyatej a legjobb a babáknak. De ha rászánod az időt, levetkőzöl, átöleled, megvan az intimitás, nem pedig mobilozva dugod a szájába a cumisüveget, akkor nem olyan súlyos probléma tápszert adni, ha nincs az anyukának teje. Egy gyerek a végtelen lehetőségek tárháza, minden változtatható és alakítható rajta, de nagyon fontos a minta. Meggyőződésem, hogy sokszor a reflux és a különböző emésztési problémák is azért vannak, mert túlesszük magunkat, nem hagyjuk pihenni az emésztőrendszerünket. Jó tudni: az étkezési szokások hatéves korig alakulnak ki.

– Gyermekorvosi praxisa alatt sosem „sokallt be”?

– Nem mindig érzem a teljes elhivatottságot, de életem egyik legjobb választása volt, hogy ez lett a szakmám és a hivatásom. Néha nagyon nehéz, mert érzelmileg megvisel némely eset, ráadásul nem is tudom lerakni a kapuban. Hazaviszem. De vannak szelepeim: kiírom könyv formájában, illetve mindennap sportolok.

– Gyakran „gyógyít” mobilon keresztül is?

– Sosem kapcsolom ki a telefonomat, de éjjelre általában a másik szobában hagyom. Van, hogy a leglehetetlenebb kérdésekkel hívnak vasárnap reggel is, de sokszor csak megerősítésre vágyik a kétségbeesett szülő. Kibírjátok holnapig? – ez az első kérdésem. Ha nagyobb a baj, természetesen a segítségükre sietek. S bár csak egy fiam van, végül is több mint ezer másik gyereket is a „magaménak” vallhatok.

Gyarmati Andrea
Olimpiai bajnok, szülei Székely Éva úszó és Gyarmati Dezső vízilabdázó. 14 évesen a magyar válogatott tagja lett. Összesen 28-szor nyert magyar bajnoki címet, 100 és 200 m-es pillangóúszásban, hátúszásban 15 Európa- és egy világrekordot állított fel. Három alkalommal választották az év női sportolójává. 1975-ben befejezte sportkarrierjét és orvosi oklevelet szerzett, majd gyermekgyógyász és ortopéd szakorvosi vizsgát tett. Most megjelent, negyedik könyvével ünnepli a Saxum Kiadó fennállásának 20. születésnapját.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!