Hiába követelik a fegyvertartás korlátozását az utóbbi hetek tömegmészárlásai után az Egyesült Államokban. A fegyverlobbi befolyásos szervezete, a Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) hatalmas propagandagépezetet mozgat, hogy elhitesse az amerikaiakkal: az erőszakot csak még több lőfegyverrel lehet megfékezni.

 
Tömegmészárlások az USA-ban

Még az edzett amerikaiakat is sokkolta az az esztelen öldöklés, ami november elején történt Sutherland Springs texasi falu templomában: egy ámokfutó válogatás nélkül gyilkolt meg 26 embert, köztük gyerekeket, öregeket és egy terhes nőt.

De a gyász mellett – vagy helyett – sokan egy „igazi amerikai hőst” ünnepeltek, egy Stephen Willeford nevű szomszédot, aki a lövések zajára beszaladt a házába, előkapta a puskáját, tüzet nyitott a támadóra, megsebesítette és ezzel menekülésre kényszerítette.

Maga az elnök, Donald Trump sietett leszögezni, ha a férfinak nincs fegyvere, „sokkal rosszabb is lehetett volna”.

Azóta kiderült Willefordról, hogy az NRA tagja, fegyverinstruktor. Hétvégén célba lőni viszi a gyerekeit, ami szerinte a legjobb családi program; a srácok 8 éves korukra már ragyogóan bántak a pisztollyal. Adott egy idilli, boldog, állig felfegyverzett család, amely képes megvédeni magát akár egy őrülttől is. Ez pedig tökéletesen egybecseng az NRA üzenetével, ami nem meglepő, tekintettel arra, hogy a hőssel készült interjú az NRA egyik online beszélgetős műsorában hangzott el.  

Nem félreértés: a fegyvergyártók lobbiszervezetének saját médiabirodalma van

Az American Rifleman című magazin már 1923 óta jelenik meg, újabban pedig számos rádióadást, két televíziós hírcsatornát, továbbá 34 online letölthető műsort indítottak, amelyeket milliók osztanak meg a közösségi médiában. A hatalmas propagandagépezet tevékenysége nettó agymosás, nem különb, mint a ká-európai migránsozás. Nem az a téma, hogy például hogyan juthatott lőfegyverhez a texasi ámokfutó, akit korábban elítéltek családon belüli erőszakért. Ehelyett az NRA főnökének végtelenül leegyszerűsített üzenetét visszhangozzák, hogy tudniillik egy felfegyverzett rosszfiút csak egy felfegyverzett jófiú állíthat meg. Tehát több fegyver = nagyobb biztonság.

Ezt a felmérések egyáltalán nem támasztják alá, de hát annál rosszabb a tényeknek.

A tények ugyanis azt mutatják, hogy minél több lőfegyver van az emberek kezében, annál több embertársuk életét oltják ki. Az Egyesült Államokban a legmagasabb a lakossági lőfegyverek aránya (89 fegyver jut 100 lakosra), és toronymagasan vezet a lőfegyverrel elkövetett emberölések arányát tekintve is.

Összehasonlításként, az áldozatok száma egymillió lakosra vetítve: Ausztrália: 1,4, Németország: 1,9, Finnország: 4,5, Svájc: 7,7, USA: 29,7. Bostoni egyetemi kutatók azt is kiszámolták a statisztikákból, hogy ahol 1 százalékkal nő a lőfegyverek száma, ott 0,9 százalékkal emelkedik az agyonlőtteké is. Ami pedig a lőfegyveres önvédelem hatékonyságát illeti, az FBI adatai alapján egy, azaz 1 halállal végződő jogos védelemre 34 emberölés, 78 öngyilkosság és 2 végzetes fegyverbaleset jut. Magyarán 115 esetből egyszer a „rosszfiú” a halott. A többi 114 áldozatnak nincs helye a fegyverlobbi narratívájában.

Annál inkább a politikai indulatkeltésnek.

A Megvédjük a mi Amerikánkat című talkshow minden résztvevője egyetért azzal, hogy „hadat üzentek az amerikai kultúrának”. Hogy pontosan ki, miért és hogyan, nem derül ki a programból, de kitalálhatja a néző is: nyilván a fegyvertartás szigorítását követelők, tehát a liberálisok, esetleg a feketék. Az NRATV rajong Trump elnökért (lásd keretes írásunkat).

Dana Loesch konzervatív kommentátor, miközben utcai zavargások képét látjuk, arról beszél, hogy a láthatatlan ellenség összeesküvést sző, arra bujtogatja az embereket, hogy „vonuljanak fel, tiltakozzanak, kiáltsanak rasszizmust és szexizmust és xenofóbiát és homofóbiát, törjenek be ablakokat, gyújtsanak fel kocsikat, szálljanak meg autópályákat és repülőtereket, zaklassák és terrorizálják a törvénytisztelőket”. Hogy hogyan lehet védekezni a fenyegető anarchia és káosz ellen? Természetesen még több fegyverrel.

A „súlyos témák” mellett a fegyveripar médiája nem hanyagolja el a szórakoztatást sem. Bemutattak például egy kamaszlányt, akinek a sikeres lőgyakorlatok adnak magabiztosságot, illetve egy középkorú házaspárt, akiket a vadászpuskák iránti közös szenvedély hevít. És ha a nézőnek még ez is kevés a jóból, a szakértő elmagyarázza, milyen fegyverrel érdemes felvenni a harcot a Walking Dead népszerű tévés horrorsorozat veszedelmes zombijai ellen.
 

Trump, a kedvenc.
Évtizedeken át semmi sem utalt arra, hogy a New Yrk-i milliárdost, Donald Trumpot érdeklik a lőfegyverek. Ám amint politikai pályára lépett, ez nagy hirtelen megváltozott. Látványosan összeborult a fegyverszövetséggel, az pedig az elsők között, már a kampány kezdetén bejelentette, hogy támogatja elnökké választását, és erre szólította fel tagjait is. Cserébe a jelölt megígérte, hogy megvédi a szabad fegyverviselés jogát garantáló második alkotmánykiegészítést.
Trump és az NRA között sok a hasonlóság: szavakban szeretik megvédeni Amerikát mindenféle vélt és valós ellenségektől, üldözöttnek állítják be magukat, ezzel folyamatos mozgósításban tartják bázisukat, ráadásul egyaránt főleg a fehér, vidéki, konzervatív, nem túl iskolázott, ellenben heteroszexuális férfiakra hajtanak.


NRA.
Az 1871-ben alapított Nemzeti Fegyverszövetség sokáig sportlövészklubok hálózataként működött, de a múlt század hatvanas éveitől politizálni kezdett.
A fekete polgárjogi mozgalmakra válaszul azt propagálta, hogy a fehérek fegyverkezzenek fel – önvédelemből. Azóta óriási befolyásra tett szert, mára a legsikeresebb washingtoni lobbicsoportként tartják számon. Ötmillió tagja van.


54 millió
dollárral támogatta a Nemzeti Fegyverszövetség Donald Trump, illetve fegyverbarát képviselő- és szenátorjelöltek kampányát a tavalyi választásokon.


"Az egyetlen, ami megállíthat egy felfegyverzett rosszfiút: egy felfegyverzett jófiú."
– Wayne LaPierre,  az NRA ügyvezető alelnöke 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!