Tabudöntő katolikus blog: rést nyitott, amelyen át áradnak a szőnyeg alá söpört problémák - Feléjük lejt a púpos padló

– Két éve indult katolikus blogja, a SZEMlélek merész hangon merész témákat feszeget – ezért is lehet, hogy vallási médiumokra nem jellemző figyelmet kapnak a cikkei. Egyházából fehér hollókat gyűjt az oldalon, amikor interjúalanyokat keres, vagy ezek a bátornak ható megnyilvánulások egy eddig láthatatlan, de azért markáns réteget képviselnek?

– Olyan tartalmak jelennek meg  a SZEMlélek blogon, amelyek nem találtak eddig maguknak felületet. Az oldal akkor állt igazán pályára annak idején, amikor a Beer Miklós püspökkel készült bátor hangvételű interjúmat sehol sem tudtam megjelentetni. Azóta számos hasonló interjút készítettem, ezek jelentek most meg kötetben is a blog második születésnapjára.
A témákat nem keressük, hanem felénk lejt a púpos padló. A katolikus egyház padlója ugyanis iszonyatosan púpos a sok szőnyeg alá söpört problémától.
Ezekről eddig is volt szó, de kizárólag háttérben vagy csak bizonyos asztaloknál. Most nyílt egy rés, egy csatorna, amelyen ezek végre áramolhatnak. A lehetőség a blog függetlenségében, szabadságában rejlik. Nekem, nekünk nem kell senkitől jóváhagyást kérnünk, nincs honnan leszólni: hogy ezt nem kellene…
A belterjes egyházi kommunikáció nagy gátja a szükséges reformoknak, amelyek a problémák megnevezésével kezdődnek. Jellemzően egy nagyon káros pozitivizmus jegyében születnek a cikkek a katolikus orgánumokban. Ráadásul gyakran nem vesznek tudomást szakmai szempontokról sem, így a vallásos témák nem tudnak fogyaszthatóan megjelenni, csak valami szenteltvizes mázban. Nagy előny számomra, hogy 15 évet eltöltöttem az üzleti alapú újságírásban, így hívő katolikusként saját témámra, hangomra rátalálva tudok az egyházról bátran és közérthetően beszélni. Úgy, hogy az akár a nem vallásos olvasók ingerküszöbét is elérje. A legolvasottabb hírportál félszáz alkalommal szemlézte a cikkeinket az elmúlt évben.

– A SZEMlélek „vállalkozás” azért is tűnik ésszerűnek, mert Magyarországon, ha egy egyházi vezető megszólal, az szinte biztosan nagy figyelmet kap, pozitív és negatív értelemben egyaránt és egyszerre. Miért lehet ez így?

– A katolikus egyház Európában évszázadok óta meghatározó szereplője a közéletnek, hiszen amit európai kultúrának nevezünk, azt alapvetően a szerzetesek terjesztették el. Ilyen szempontból érthető, sőt elvárható, hogy az egyház látható arcai, az egyházi vezetők hangsúlyos kérdésekben iránymutatást adjanak. Ám lényeges, hogy ne a politikai logika mentén tegyék ezt, a keresztény logika szerint ugyanis nem létezik jobb és bal. Értelmezhetetlen, amikor Ferenc pápát lebaloldalizzák, ő Krisztus embere, nem pedig valamelyik klasszikus oldalon álló politikus. Nagyon leegyszerűsítették a közbeszédet, akik abban érdekeltek, hogy könnyen irányíthatóak legyenek a folyamatok.
Birka-kategóriákat alakítottak ki: ha ma egy egyházi vezető megszólal és olyat mond, ami a kormány oldalát támogatja, akkor lám, ő fideszbérenc, a másik viszont migránssimogató és Soros embere. Egyes püspökök emiatt inkább csöndesek, érthető, hogy nem akarnak politikai játékszerré válni. Ugyanakkor nagyon hiányzik morális kérdésekben az egyházi vezetők iránymutatása: van olyan, hogy a hallgatás valaminek a támogatása. Nem az a dolga az egyháznak, hogy stratégiázzon: hogy ha most megszólalok, akkor vajon kellemetlen lesz-e az nekem, ha a kormányzattal szemben foglalok állás. Még akkor is, mikor az egyúttal a gyűlöletkeltéssel szembeni kiállás. E tekintetben ez már a cinkos hallgatás kategóriája.

– Az evangélikus egyház néhány vezetője a katolikusokkal ellentétben markáns véleményt formált a gyűlöletkampánnyal kapcsolatban, úgy hírlik, talán már megbánták…

– A gyűlöletkampány kapcsán a három nagy történelmi egyház közül igenis az evangélikusok voltak kommunikáció szempontjából leginkább hűek az evangéliumhoz, le a kalappal előttük. Megbízható körökből én is hallottam olyasmiről, hogy kellemetlenségek érték az evangélikus egyházat azért, mert egyik-másik egyházi vezető bátran szembehelyezkedett a kormányzati törekvésekkel. Hogy bizonyos támogatásoktól emiatt estek el. Ha tényleg így van, az gyalázat. Nem tudhatjuk biztosan, hogy Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök találkozója a miniszterelnökkel ezt a kegyvesztettséget próbálta-e orvosolni, bizonyos „alkut” ment kötni, de azt hiszem, naivitás lenne azt gondolni, hogy nem.

– Talán, ha valamiféle alku megköttetik, akkor sem halkulhatnak el a kormánykritikus hangok az evangélikus egyházban. A SZEMlélek blogon megjelent interjúban Szemerei János evangélikus püspök azt mondta, náluk a lelkészeknek nagyobb szabadságuk van egyéni véleményt kialakítani. Nem járhatnak úgy, mint Cseh Péter Mihály katolikus pap, akit felfüggesztettek, mert pár kényes kérdés feltett a miniszterelnöknek egy videoüzenetben. Ha nem félnének a retorziótól, mások is megszólalnának a papok közül?

– Voltak mások is, akik kormánykritikus hangon szólaltak meg a menekültkérdésben, például a makói és a röszkei plébános, őket nem érte bántódás és példamutató a kiállásuk. Sokan kaphatnak személyes bátorítást Ferenc pápa elszántságából is, én is ezen az úton járok: ki kell söpörni a már emlegetett púpos szőnyeg alól a felgyülemlett piszkot, mert már nem tudunk rajta járni. Sokan vádolnak kútmérgezéssel, pedig a legkevésbé sem célom, hogy bántsam az egyházamat. Egy valós igényt közvetítek, még ha ez sokszor fájdalmas is. Sok olyan jelzést kapok az egyházon belül, hogy járjunk utána, mutassunk be bizonyos problémákat, mert a nyilvános beszéd segíthet. Jó lenne, ha nem nekünk kellene ilyesmikről beszélni, hanem az egyházi vezetés maga fakasztaná meg ezeket a fekélyeket – ahogy Ferenc pápa is teszi. Eközben évente milliárdokat költ a katolikus egyház kommunikációra – mindenféle érzékelhető hatás nélkül.

– A makói vagy röszkei papéhoz hasonlatos vélemények mennyire jellemzőek, milyen arányban vannak jelen a katolikus egyházban?

– Nagyon sok paptól kapok visszajelzést, hogy de jó, hogy valaki kimondja a bajainkat. Nem ismerek pontos statisztikát, de azt feltételezem, hogy a magyar papok több mint fele elégedetlen. Ez nem asztalborítós elégedetlenség, hanem tehetetlenség, fáradtság, reménytelenség. Engedelmességet fogadtak, nem akarnak szembemenni a püspökükkel, ám sokat ad nekik, ha valaki képviseli őket, hangot ad a panaszaiknak. Ha sokan megyünk egy irányba, akkor csapódnak olyanok, akik egyedül nem mertek volna elindulni. A SZEMlélek blog azt a tapasztalatot hozza, hogy ébredeznek azok a mélyben szunnyadó vágyak, hogy bevalljuk a hibáinkat és megtisztuljunk. Nem könnyű a szembenézés, persze, hogy nem megy egyedül. Sokan félnek, hogy ha megnyitjuk a tabuk világát, kinyitjuk a szelencét, elszabadul a pokol: cölibátus, pedofília, egyházszakadás. Mélyek a sebek, ez nem kérdés. Az a kérdés, hogy mit kezdünk velük.

– Vajon ugyanilyen arányban vélekednek a papok másként a menekültkérdésről, mint a katolikus egyház vezetése? Úgy tűnik, a migránskérdés lett a kereszténység lakmuszpapírja itthon és Európában.

– Ezt érzem én is, de ez nem rossz. Hálásak lehetünk a menekülthelyzetnek, mert felszínre hozott olyan elfedett problémákat, amelyeket nem vettünk komolyan, másra figyeltünk. Most pedig – nem kevés rásegítéssel – hatalmas erővel estünk egymás torkának: befogadás- meg elutasításpártiak. Ez már rég nem a menekültekről szól, hanem hogy mi lakik az emberi szívben. Erős dilemma az, hogy kereszténynek nevezheti-e magát az, aki felébreszti a gyűlöletet a szívekben. Aki nem akar szeretni, az ne nevezze magát kereszténynek, főleg ne egy kormány.

– Beer Miklós nemrégiben egy interjúban azt mondta, hogy egyházszakadás előtt állnak a katolikusok, melynek törésvonalában Ferenc pápa áll.

– Nem Ferenc pápával kezdődött a széthúzás. Évtizedek óta erősödik a tradicionalista irány, a formalizmushoz való vonzódás. A közösség helyett a misztikum előtérbe helyezése, pedig nyilván Jézus sem háttal ült az utolsó vacsorán… Benedek pápa érkezésével nagy muníciót kaptak a tradicionalisták. Felvette az ilyen-olyan fejfedőt, hagyta a tradicionális liturgikus elemek visszaemelését, ez olaj volt a tűzre, erre jött az apostoli lelkületű új pápa és kitört a hisztéria. De nem lesz szerintem ebből egyházszakadás, mert Ferenc pápa is halandó, jön egy újabb pápa, és ha csak a szűk egyháztörténetre visszatekintünk, az elmúlt évtizedekben tradicionálisabb és apostolkodóbb pápák váltották egymást. Én inkább szektásodást vizionálok, egyre többen választják majd a kisebb egyházakat, új irányokat.

– Eltántoríthatja a híveket a nagy egyházaktól a magyar kormány erőltetett keresztény retorikája is?

– Nem hiszem, hogy elüldözi a híveket, de biztos, hogy távol tart sokakat. Óriási baj, hogy az egyházak nem definiálják magukat markánsan más mezőkben, mint a politika. A hallgatásukkal csapatjátékossá válnak, így azok, akik nem szimpatizálnak a kormányzati tevékenységgel, távol maradnak. Tükörbe nézve: miért mennék én be a katolikus egyházba, miért mennék el egy katolikus szentmisére, ha az távol van az általam igényelt szívbéli kereszténységtől. Nem az utolsó órában vagyunk, hanem szembemegyünk az autópályán a forgalommal, hiszen elfogynak a hívek és a papok is.

– Ezek szerint nem megfelelő eszköze a fiatalok bevonzásának a hitoktatás beemelése a közoktatásba sem.

– Ez az intézkedés rendkívül kontraproduktívnak tűnik, mert éppen hogy kitereli a következő generációt a plébániákról. Eddig bejöttek hozzánk, most a hittanárok mennek hozzájuk, ezzel az egyházközösségek teljesen leszalámizálódnak, a hitoktatók tanárokká váltak, oktatási intézmények alkalmazottaivá, és nem az egyház kinyújtott karjai.

– Nemrégiben felmerült, hogy Balog Zoltán emberminiszter lehet az új köztársasági elnök, ő vállalta is volna a felkérést. Úgy hírlik, hogy az egyik ok, amiért elvetették az ötletet, az az, hogy Mária országát ne három református vezesse (a házelnök és a miniszterelnök is református). Valóban még mindig Mária országaként kellene magunkról gondolkodnunk, beszélnünk?

– Magyarország szerintem nem Mária országa, hanem Mária országa is. De hagyjuk meg az egyháznak ezt a terminológiát, a politika ne használja! Európa keresztény gyökerű, mégsem mondható ki róla, hogy keresztény. Egy katolikusnak fontos, és erőt adó, hogy Szent István felajánlotta a koronáját Máriának, de van, akinek ez nem jelent semmit. Ha a politika használja, az kirekesztővé válhat. Nem tartja tiszteletben a más vallásúakat vagy éppen ateistákat. Úgy gondolom, Mária sem értene egyet azzal, hogy a képét kiszögezzék az ország kapujára.



Gégény István szerkesztő, újságíró. 1978-ban született Nyíregyházán, 2003-ban diplomázott katolikus hittanárként a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. 2000 óta foglalkozik újságírással, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének tagja. Dolgozott megyei lap online szerkesztőjeként, felsőoktatási márkamagazin főszerkesztőjeként, az utóbbi időben egy járműipari szakportál főszerkesztő-helyettese volt. Jelenleg kommunikációs vállalkozóként interjúkat készít, tanácsadással foglalkozik, fő projektje a SZEMlélek blog online magazinná fejlesztése. Eddig 10 könyve jelent meg.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!