Gyöngyöspatán annak a pártnak a jelöltje győzött, amelynek elnöke a cigányok és a többségi társadalom közötti konfliktusokat többek között úgynevezett „közrendvédelmi táborok” létrehozásával kívánja megoldani.

 
A szerző a Magyar Progresszív Intézet vezetője

Vagyis gettóba zárná a szerinte veszélyes elemeket. Pedig Gyöngyös­patától csupán száz kilométerre van egy, a pataihoz hasonló adottságokkal bíró falu (a lakosság 10 százaléka roma), ahol cigány és nem cigány békében élhet egymás mellett, és ehhez sem önjelölt csendőrökre, sem táborokra, sem harsogó „szebb jövőt!”-re nem volt szükség. Mert a szebb jövő Hejőkeresztúron már elkezdődött.

A keresztúri általános iskolában együtt tanulnak romák és nem romák, az odatévedt látogató pedig első látásra nem tudja megmondani, ki a jó és ki a rossz tanuló, kinek munkanélküliek a szülei (sokaknak), és hogy kivel vannak magatartás-problémák (az átlagosnál jobb a helyzet). A gyerekek szociális hátteréről és tanulmányi eredményeiről magam is csak úgy szereztem tudomást, hogy az iskola igazgatója mesélt róluk. Így tudtam meg például, hogy a 7. osztályban a sok jó tanuló mellett csak egyetlen kitűnő tanuló van: történetesen egy cigány fiú. Ezeknek a gyerekeknek nem kérdés, hogy ki cigány, hogy kinek milyen a családi háttere. Csak az számít nekik, hogy a szünetben egy gyors partiban legyőzzék az osztálytársukat sakkban, vagy hogy dámában ők képviselhessék Magyarországot a következő európai bajnokságon. Tavaly különböző versenyeken, táblajátékokban 32 aranyérmet szereztek a hejőkeresztúri általános iskola diákjai.

Ha az olvasó azt gondolja, hogy az iskola igazgatója, Kovácsné Dr. Nagy Emese összegyűjtötte a környék összes tehetséges cigány és nem cigány gyerekét, csalódnia kell. A három szomszédos falu által közösen működtetett IV. Béla Általános Iskola tanulóinak 72 százaléka hátrányos helyzetű, 10 százaléka állami gondozott és 8 százaléka sajátos nevelési igényű. A sikert a Stanford Egyetemen kidolgozott és Hejő­ke­resztúron 11 éve bevezetett módszerrel érték el. Lényege – erősen leegyszerűsítve – az interaktivitás: az elmélet hívei szerint a kommunikáció fejleszti a gyermekek képességeit, ezért a tanórák 20 százalékában csoportmunkában és azon belül is – a képességbeli különbségeket kompenzáló – differenciált feladatkiosztással kell dolgozniuk.

A gyerekek tehát végső soron egymástól tanulnak. Ezért első lépésként a deszegregált iskolákat kell az érintett települések döntéshozóinak létrehozniuk. A hejőkeresztúri iskolában már 1990-ben is 27 százalék volt a roma diákok aránya, de mostanra a cigány tanulók aránya 50 százalékra emelkedett. A változás kivételesen nem annak köszönhető, hogy a nem cigány szülők elviszik gyerekeiket az iskolából, sőt, ennek ellenkezője történik. Viszont az iskola népszerűségének köszönhetően egyre több roma gyermek vesz részt az oktatásban.

Az iskola eredményessége és békéje az egész településre átragadt. Hejőkeresztúr sikerének titka annak felismerése, hogy az együttélés konfliktusa nem, vagy csak rövid távon kezelhető rendészeti, illetve szociális kérdésként. A megoldás kulcsa az oktatásban rejlik.

Ha holnap egy település vezetője vagy egy iskola igazgatója úgy dönt, megkísérli adaptálni a Stanford-módszert, legalább 4-5 év, mire annak eredménye a diákok tanulmányi eredményein megmutatkozik. És még minimum 10 év, mire mindennek munkaerő-piaci hatása is mutatkozhat. De ez épp azt jelenti, hogy nincs elvesztegetnivaló idő.

Érpatak – egyébként nyíltan szálasista – polgármestere rendészeti eszközökkel szorította vissza a bűnözést, azonban nem adott választ a kérdésre: hogyan lesz a cigány lakosságnak képzettsége és végül munkahelye? Hejőkeresztúr példája azt mutatja: létezik egy olyan Magyarország, ahol nem a félelem, hanem az értelem tartja össze a közösséget.

(A szerző a Magyar Progresszív Intézet politikai elemzője)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!