Egy titokzatos társaság, a Bilderberg-csoport zárt üléséről a világsajtóból egyedüliként csak és kizárólag a Magyar Nemzet tudósítója értesült. Életszerű? Akár irigyelhetnénk is a nagyszerű újságíró-teljesítményt, ha nem lógna ki méretes lóláb ebből az „információból”: Viviane Reding, az Európai Unió igazságügyi biztosa, az Orbán-kormány kritikusa Bajnai Gordonnal, Orbán Viktor lehetséges kihívójával szövetkezve manipulálni akarja a 2014-es parlamenti választásokat. Íme hát a legfrissebb összeesküvés-elmélet, amit az érintettek bár cáfolnak, a kormánypárti sajtó napok óta rendületlenül sulykol. Talán nem is véletlenül. – Magyarországra jellemző, hogy az összeesküvés-elméletek a politika fősodrába is beférkőznek – mondja Krekó Péter, a Political Capital igazgatója, aki az ELTE Társadalom- és Neveléspszichológiai Tanszékének tanársegédjeként a politikai hiedelmeket kutatja.

 
Krekó Péter

– Rejtett kamerák a választófülkékben, Amerikából támogatott szervezkedés, csakhogy gyengítsék a választások eredményének legitimitását. Mindez egy magát megnevezni nem akaró állítólagos brüsszeli forrástól származik. Ez a legújabb összeesküvés-elmélet. Beleillik a kutatási tapasztalataiba?

– Tökéletesen. Ez kristálytiszta politikai paranoia. Szerintem azok sem nagyon hisznek benne, akik terjesztik. A politikai céljuk viszont világos: Bajnai Gordon karaktergyilkossága. Ez egy hajmeresztő, minden életszerűséget nélkülöző történet, szinte csak az ufók és a gyíkemberek hiányoznak belőle.

– A Bilderberg-csoport, ez a befolyásos értelmiségi kör, melynek konferenciái a nyilvánosság teljes kizárásával zajlanak, sok összeesküvés-elméletnek szereplője.

– Ettől még nem hihető, hogy ez a nagyon heterogén összetételű szervezet irányítja a világot. De egy uniós biztos nyilvánvalóan nem gondol ilyet, ha netán mégis eszébe jutna, biztosan nem mondaná ki semmilyen hasonló fórumon, azért sem, mert ezeken az összejöveteleken újságírók is jelen vannak, igaz, nem a magyar kormánypárti sajtó, hanem a vezető világlapok részéről. És talán itt érdemes rögzíteni: miután a kormány saját érdekeinek megfelelően teljesen új választási rendszert alkotott, a Fidesz az egyetlen politikai erő, amelyiknek eszköze lehetne elcsalni választásokat. Az ellenzékből elcsalt választások elmélete már 2002-ben is nonszensz volt, de most főképp az.

– Hiszünk mi még az összeesküvés-elméletekben?

– Túlságosan is. Az összeesküvés-elméleteket minden fontos, váratlan és nagy hatású esemény után megjelennek. Különösen szélsőjobboldalon szokás azt gondolni, hogy a válságjelenségek nem rendszerszintű hibák és tévedések következményei, hanem tervezett folyamatok, amelyeket egyes hatalmi-pénzügyi körök tudatosan idéztek elő. És ez egyre inkább erősödik. Ma már naponta hallani a „nem leszünk gyarmat”, „Magyarország nem eladó” mondatokat, ezek szintén egy összeesküvéses világnézetbe ágyazódnak.

– A vörösiszap-katasztrófa volt az egyik, összeesküvésekkel körített esemény, amit vizsgáltak. Mire jutottak?

– A lakosság 70 százaléka értett csak egyet a hivatalos magyarázattal. Harminc százalékuk valamilyen összeesküvés- elméletben hitt.

– És a harminc százalék szerint kinek az érdekeit szolgálta a katasztrófa?

– A konspirációhívők nagyjából ugyanolyan arányban jelölték meg Gyurcsányt és a baloldali erőket, Orbánt és a jobboldali erőket; szóba kerültek az arab terroristák és a NATO is, és a zsidók, persze.

– Hogyhogy persze?

– Az európai kultúrkörben mélyen gyökerező zsidó sztereotípiának hagyományosan része az összeesküvés. Lengyel vizsgálatok kimutatták, hogy a különböző népcsoportok közül a zsidókkal szemben a legerősebbek az azzal kapcsolatos vélekedések, hogy egy adott népcsoport titokban világuralomra és a pénzügyi rendszer teljes irányítására tör. Gyakorlatilag nincsen olyan nagy horderejű kedvezőtlen társadalmi és politikai esemény, amelynek magyarázatára meg ne születnének az Izraellel vagy a zsidókkal kapcsolatos összeesküvéses magyarázatok. A radikális jobboldali nézetek, az antiszemitizmus és az összeesküvéses világnézet mögött hasonló pszichológiai- ideológiai magyarázatok vannak: a változással szembeni ellenállás, illetve az, hogy egységes saját közösség jöjjön létre. Magyarországon jelenleg minden előfeltétel adott, hogy ez a három tényező összekapcsolódjon.

– Mindez csak a szélsőjobboldali politika híveire igaz? Csak ők az összeesküvés-hívők?

– Nem, hiszen nálunk jellemző az, hogy az összeesküvés- elméletek nem csak a szűkebb politikai terekben jelennek meg, hanem a fő politikai vonalak, irányok részévé válnak. A magyar közvélemény rendkívül bizalmatlan a politikai intézményekkel, a sajtóval, és a pénzügyi szervezetekkel szemben, ebből következően nagyon fogékony az összeesküvés-elméletekre. Könnyen szárnyra kapnak és újratermelődnek azok a teóriák, amelyek szerint a politikusok és a gazdasági szereplők összeesküdnek a „nép” ellen, és a sajtó pedig, amely a hatalmasok kezében van, nem tárja fel ezen összefüggéseket.

– Mitől vagyunk mi ennyire paranoiások?

– Magyarországon a tragikus történelmi múlt miatt könnyen feléleszthető egyfajta „áldozati identitás”, aminek lényege, hogy mindenki az ország ellen szövetkezik. Ennek lehet a kollektív önbizalmat erősítő szerepe is: ha mindenki Magyarország ellen támad, az jól mutatja, hogy az ország és a magyar nép milyen fontos az egész világ számára. Az összeesküvés-elméletekben hívőket azonban nem a „butaságuk” tereli a teóriák felé: egyszerűen csak kényelmes magyarázatokat adnak a nehezen megmagyarázható, eseményekre. A konspirációs teóriák segítenek a „jó és a rossz” különválasztásában, megnevezik az „ismerős ellenségeket”, megszemélyesítik az események felelőseit, és lehetővé téve az ellenséges érzelmek levezetését. Az emberekben él egyfajta alapvető gyanakvás, ami távol tarthat minket a fenyegetésekről. A másik, hogy a szokatlan, váratlan helyzetekre szokatlan magyarázatokat adunk. Ez egyébként önmagában nem feltétlenül probléma, és nem is minden konspirációs teória törvényszerűen téves – bár jóval kevesebb az összeesküvés, mint az erről születő elmélet.

– Melyek a leggyakoribb ma élő konspirációs teóriák?

– A 2006-os őszi zavargások nyomán bal- és jobboldalon is erősen terjedtek az összeesküvés-elméletek. Előbbiek arról szóltak, hogy a jobboldal (Fidesz) volt az, aki mozgatta és szervezte a tüntetőket, utóbbiak szerint pedig a tévészékház ostromát Gyurcsány Ferenc és a baloldal rendelte. A szélsőjobboldal pedig abban hitt, hogy a kormány külső segítséget is kapott és rendőrruhába bújt izraeli katonák oszlatták a tömeget 2006 októberében. 2009-ben széles körben elterjedt, hogy a kormányzatnak és a titkosszolgálatoknak aktív szerepe volt a roma gyilkosságok kitervelésében és végrehajtásában. Egy 2009-ben végzett kutatásunk szerint a magyar lakosság fele hitt abban, hogy a válság során a nagyhatalmú pénzügyi körök összefogtak, hogy romba döntsék Magyarország gazdaságát, elősegítve ezzel az ország gyarmatosítását.

A legtöbbet emlegetett összeesküvés-elméletek

Oswald két helyről lőtt? Egy 2003-as felmérés szerint az amerikaiak 70 százaléka gondolja úgy, hogy Lee Harvey Oswald nem egyedül lőtte le John F. Kennedyt 1963-ban. Az elméletek szerint Oswald felbérelt valakit, ő lőtte ki a halálos lövedékeket, vagy CIA-ügynökök gyilkolták meg a kubai Disznó-öbölbeli invázióra válaszolva, vagy Fidel Castro likvidáltatta, vagy Lindon Johnson egykori alelnök, vagy a maffia, amely nem bocsátotta meg Kennedynek, hogy Kubát a sorsára hagyta, hiszen a szigeten komoly befektetéseik voltak.

A CIA és az AIDS. Amióta a Betegség Felügyeleti és Megelőzési Központ 1989-ben kiadta első jelentését a HIV/ AIDS járványról, azóta terjednek azok a feltételezések, melyek szerint a vírus elterjedéséért valójában az amerikai kormány és/vagy a CIA felelős, hogy így irtsa ki a homoszexuálisokat és az afroamerikaiakat. Mások ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy a vírust a melegeknek fecskendezte be a kormány az 1978- as hepatitis-B kísérletezések során.

A hüllők. Köztünk élnek. Vérrel és hússal táplálkoznak, képesek alakjukat változtatni, ráadásul földönkívüliek is. Ők azok a hüllőszerű humanoidok, akik tökéletes emberi alakot öltöttek és fajunk rabszolgasorba döntésén dolgoznak. Közülük kerülnek ki a világ vezetői, a nagy sztárok, vállalati vezetőink, ők felelősek a holokausztért és szeptember 11-ért. Az elmélet kiötlője a BBC egykori sportriportere, David Icke, aki 1998-ban adta ki A legnagyobb titok című könyvét, melyben olyanokkal is készített interjút, akik meggyőződéssel vallják: a brit királyi család tagjai csak annyiban különböznek egy átlagos hüllőtől, hogy ők koronát hordanak a fejükön.

Az ufók. Egyes ufóelméletek szerint legalább két földönkívüli is dolgozik az amerikai kormánynak. Ennek kapcsán egy egész konferenciát is szerveztek a múlt héten, melyen Paul Hellyer, Kanada egykori védelmi minisztere is felszólalt. Az eseményen megállapította többek között azt is, hogy a világot valójában egy titkos társaság vezeti, melynek a nemzetközi bank- és olajkartell, a titkosszolgálatok, a Bilderberg-csoport és Kanada is tagja.

Szeptember 11. A Word Trade Center leomlását előidéző terrortámadások mögött valójában nem muszlim szélsőségesek és Oszama bin Laden áll, hanem az amerikai kormány, amely be akarta betonozni saját hatalmát és jövedelmező háborúba akart kezdeni a Közel-Keleten. Egy nemzetközi felmérés szerint egyes arab országokban a lakosság 80 százaléka biztos benne, hogy nem iszlám terroristák követték el a merényleteket.

Dianát meggyilkolták. A walesi hercegnő állítólag már 10 hónappal a halála előtt felvázolta egy összeesküvés tervét komornyikjának írt levelében. Ebben Diana megnevezi, ki az, aki „fékhibát akar okozni a kocsimban, hogy súlyos fejsérüléseket szenvedjek, és megnyíljon az út Károly házasságkötése előtt”. Végül a lapok nem mertek nevet közölni. Az 1997-es párizsi autóbalesetben a hercegnővel együtt kedvese, Dodi Fayed és a sofőr is életét vesztette. Nagy-Britanniában még mindig készül a halál körülményeibe betekintő nyilvános vizsgálat.

Top 5 magyar összeesküvés-elmélet

• Rózsadombi paktum: a rendszerváltozás nem más, mint hogy egy titkos szovjet–amerikai–magyar–izraeli politikai megállapodás értelmében a szocialista elit átmenthette pozícióit az új rendszerbe.
• Izraeli gyarmatosítási törekvések Magyarországon.
• Magyarország elleni nemzetközi összeesküvés a multinacionális vállalatok és a bankok vezetésével.
• A gazdasági válság tudatos, tervezett folyamat eredménye volt.
• „Hátbaszúras”-elmélet: a világháborús vereségek és Trianon a baloldal/liberális oldal/zsidók szándékos aknamunkájának köszönhető.

Címkék: Interjú

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!