"Ez a harc a végső" címmel foglalta össze a Lázár János és Rogán Antal között kiéleződött küzdelem jelenlegi állását munkatársunk, Nagy B. György. Fő állításai: Nagyon rövid időn belül kiderül, ki nyeri a Lázár–Rogán meccset. - Nem tudni, zsarolható-e Orbán, de próbálkozásokról szivárognak a pletykák. - Egy kis trükközéssel a Fidesz mindkét nagyágyúja kielégíthető.

 
Megint Lázár-kilépésről beszélnek, de a jelek szerint inkább azért áll az ajtóban, hogy Rogán ne tudjon bejönni - Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI

Orbán információink szerint hátországa lecsendesítésével próbálkozik - még a Közgéppel kapcsolatos friss bírósági ítéletet is akad, aki ide sorolja.

Néhány érdekesség a cikkből - íme a körkörös zsarolásokról szivárgó pletykák:
"A Miniszterelnökség vezetője azzal zsarolta főnökét, hogy lemond – legalábbis ez az információ szivárgott a sajtóba Rogán Antal környezetéből. Az biztosnak látszik, hogy Lázár kedden Orbánnal arról beszélgetett, hogy miért nem örülne Rogán kabinetfőnökségének. És azt sem vitatja senki, hogy a Miniszterelnökség első embere azt mondta, jövő hétfőn nyolcig szeretné tudni, pontosan mi lesz Rogánból."
(...)
Lázár környezete szerint viszont éppen Rogán "zsarolja Orbánt: az elmélet szerint Lázár keddi miniszterelnöki vizitje után emelte a tétet, és szerdán, a Fidesz frakcióülése előtt saját maga jelentette be, hogy kabinetfőnök lesz. (Noha állítólag a Lázár és Orbán közti beszélgetésben a jövő hétfő hangzott el mint bejelentési időpont.) És a mondás szerint Orbán így kényszerhelyzetbe került..."
(...)
"Annyi biztos, hogy Lázár és Rogán egyfolytában zsarolja egymást...
"
 

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!