A kormány oktatáspolitikája teljes kudarcot vallott. A KLIK nem képes működtetni az önkormányzatoktól elvett iskolákat. A hatalmas pénzkivonás napi szintű gondokat okoz. Túlterhelt gyerekeket felesleges tananyag bemagolására kényszerítenek. A nemzetközi mérések szerint a magyar diákok egyre rosszabbul teljesítenek. A miniszter szerint csak kisebb változtatásokra van szükség. De a tüntetők nem így látják, ők teljes fordulatot követelnek. Nem csak a gyerekek jövője a tét.
Legyen önbizalma és tudjon csapatban dolgozni. Legyen kreatív és tudjon prezentálni. Jellemezze tudatosság és innovatív gondolkodás. Tudjon alkalmazkodni a gyorsan változó munkahelyi és szakmai elvárásokhoz, tudjon új ismereteket megtanulni, beszéljen és értsen angolul. Ha más nyelven is tud, az előny, de az angol nélkülözhetetlen.
A számítógép készségszintű használata szintén. Ezek azok a követelmények, amelyeket a munkaadók jelenleg is elvárnak azokban a jól kereső állásokban, ahol minden szülő látni szeretné a gyermekét. A technológia fejlődése miatt ez a lista hamarosan kiegészül a programozási ismeretekkel is – egy olyan tárggyal, amire az erkölcstan, a mindennapos testnevelés és a sok lexikális adat bemagoltatása mellett a magyar közoktatásban nem jut idő. Azért nem jut, mert az oktatás mai irányítói egy olyan letűnt világban élnek, amelyben fontosabbnak tűnik az informatikánál a mindennapi éneklés. A miniszterelnököt is beleértve, sosem dolgoztak piaci körülmények között, fogalmuk nincs arról, hogy milyen tudásra van szükség ahhoz, hogy valakit ne a párthűség miatt, hanem valódi teljesítmény alapján egy magánvállalat vezetője alkalmazzon.
Oktatási zsákutca
A magyar közoktatás egyedül arra a nagybetűs életre nem készít fel, amiről minden évnyitó ünnepségen szónokolnak. Ha a szülő azt szeretné, hogy a gyereke 21. századi ismereteket szerezzen az egyre inkább a múlt század ’70-es éveire emlékeztető oktatási rendszerben, akkor vagy alapítványi iskolákba menekíti őt, vagy különórákat fizet neki. Különangol, különprogramozás, különdrámaszakkör, ahol esetleg megtanul zavar nélkül beszélni közönség előtt. Mert az iskola erre nem tanítja meg a gyerekeket, ellenkezőleg: az állandó feleltetéssel és számonkéréssel csak gátlást nevel beléjük. A különóráknak persze ára van, nem is kevés, azok a gyerekek, akiknek a szülei nem tudják a pénzt előteremteni rá, lemaradnak, behozhatatlan hátrányba kerülve a későbbiekben.
Ezt a hátrányt nemcsak a jobb módú magyar diákokkal szemben szenvedik el, hanem az összes velük egykorú európai fiatallal, akik nem olyan országban élnek, amelyben a miniszterelnök egy 40 évvel ezelőtti oktatási felfogást akar restaurálni.
A kormányon kívül mindenki látja: a gyerekek túlterheltek, a megerősített tekintélyelv miatt idegesek, stresszesek, frusztráltak.
Amit napi 8-10 órában tanulni kénytelenek, az a későbbi életük szempontjából majdnem teljesen felesleges. Amire szükségük lenne, azt az iskolákban egyáltalán nem vagy nem elég ideig oktatják. Sokat nyerne az ország, ha eredménye lenne annak a tiltakozóhullámnak, amelyet a miskolci Herman Ottó Gimnázium kétségbeesett levele indított el néhány hete. A levél, amelyhez azóta közel hétszáz intézmény és több mint harmincezer magánszemély csatlakozott.
A követelések nem csupán a pedagógusok értelmetlen adminisztrációs terheiről, az életpályamodellből fakadó méltánytalanságok azonnali megszüntetéséről szólnak, hanem megkérdőjelezik az Orbán Viktor által keresztülerőltetett oktatáspolitika egészét.
Miért pont most?
Az elmúlt években csendes beletörődés kísérte a kormány ámokfutását a pedagógusok körében.
Miért éppen most lázadtak fel az intézkedések ellen? Ez összetett kérdés. A kormány eddig bámulatos hatékonysággal osztotta meg a pedagógusokat. Előbb felszámolta az önkormányzati iskolafenntartást, ezzel egyetlen fenntartót és munkáltatót hozott létre az összes iskola, és benne valamennyi pedagógus számára. Ez a KLIK. Ha valakit kirúgnak, mondjuk, egy győri iskolából, az illető feltehetően Miskolcon sem kap állami iskolában állást, hiszen itt is, ott is ugyanaz a munkáltató.
A tanári szobákat megszállta a félelem, a pedagógusok nem mertek se hangosan, se halkan kritikát megfogalmazni a kormány erőltetett menetben rájuk kényszerített döntéseivel szemben. Joggal tartottak attól, hogy az ellenvéleményük miatt könnyen az utcán találhatják magukat. A tanárok egymástól is félni kezdtek, nem tudva, ki az közülük, aki jóban van kormánypárthoz közeli potentátokkal, az új tankerületi vezetőkkel.
A kormány további intézkedései ebben a légkörben érte a pedagógusokat. Így például az életpálya bevezetése. A csomag fizetésemelést is tartalmazott, de az öröm nem volt felhőtlen. Ugyanis előfordult, hogy a munkáját lelkesen végző pedagógusnak, a különböző minőségi munkát értékelő bérpótlékokkal, túlórával együtt a korábbi bértábla magasabb fizetést jelentett. Sok helyen éppen a középszernek növekedett jelentősen a bére, ami újabb feszültséget okozott a tantestületekben, még inkább megosztva az amúgy sem egységes pedagógustársadalmat.
Erre jött a következő csapás: a kormány minden pedagógust a startvonalra állított: harminc éve pályán lévő, díjazott, többszörös tankönyvszerzőket éppúgy a pedagógus 1-be sorolt, mint a néhány éve pályán lévő, szakvizsga nélküli tanárokat.
Közben sikerült azokat a progresszív pedagógusokat is megosztani, akik a kezdetektől ellenezték a tanszabadság megvonását és az államosítást. Ezt azzal érte el a kormány, hogy a minősítési eljáráshoz, illetve a tanfelügyelet ellátásához pedagógusokat keresett. Mindenkinek megnyitotta a lehetőségét, hogy mestertanár lehessen. Ehhez „csupán” vállalnia kellett, hogy minősítse a többieket.
A progresszív pedagógusok egy része – így például többen az ország vezető gimnáziumaiból is – elvállalta a munkát, azzal az indokkal, hogy tudomásul kell venni az Orbán-féle rendszert, meg kell próbálni kihozni a lehetőségekből a legjobbat. Ismerős logika? Mint a szocializmusban. Ennek az lett az eredménye, hogy még a rendszert masszívan elutasítók is szembefordultak egymással: akik nem vállalták, hogy a mesterpedagógus státusért cserébe együttműködjenek a minisztériummal, azok árulóként tekintettek azokra, akik beszálltak a játékba.
Elpattant egy húr
Amikor azonban az átgondolatlan minősítési eljárás és a tanfelügyelet a hétköznapok szintjén megjelent az iskolákban a tanárok többsége a rendszer ellen fordult.
A Herman gimnázium levele évek óta elfojtott feszültséget hozott a felszínre és ennek köszönhetően rövid idő alatt több tízezres tiltakozássá fejlődött. A miskolci tüntetéssel egy időben az ország több városában is demonstráltak a pedagógusok, szülők, diákok. Orbán Viktor 2010-es hatalomra jutása óta ilyen méretű, országos pedagógusdemonstrációra eddig nem került sor. Zavarba is ejtette a kormánystratégákat és a kommunikációért felelős pártkatonákat. Erre nem volt sémájuk.
A nyilvánvalóan alulról építkező és vidékről induló tiltakozásra nem tudták ráfogni, hogy az az ellenzék, Soros György és Brüsszel ármánykodása a magyar szabadságot védő kormánnyal szemben.
Próbálkoztak ilyesmivel, de a recept most nem működik.
A zavar mértékét mutatja, hogy az oktatási államtitkárság első reakciójában pedagógus béremelést ígért. Csakhogy a tiltakozó aláírások változatlanul gyűltek, a követelések ugyanis alapvetően nem a pénzről szólnak. Ekkor dobta be Balog Zoltán miniszter a Köznevelési Kerekasztal ötletét. Ezt a taktikát sikerrel vetették be 2013 januárjában, amikor megalakították a felsőoktatási kerekasztalt.
A megosztó taktika akkor bejött, az akkor már hetek óta tartó tiltakozások gyorsan abbamaradtak. Most azonban csődöt mond ez a módszer. Hiába jelentette be múlt héten Balog, hogy a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Pedagógus Kar, az Iparkamara, az MTA képviselőjének részvételével megbeszélik majd, meddig kell a túltolt biciklivel tolatni.
A meghívott szereplők szinte mindegyike a kormánytól függő, vagy a kormány által létrehozott szervezet. A tiltakozó pedagógusok és a szakszervezetek kijelentették: valódi egyezetést akarnak, és nem engednek követéseikből.
Most még a szokásos technika, az ellenfél személyének gátlástalan támadása sem működik. A költségvetési pénzekkel támogatott, a kormány védelmére létrehozott Civil Összefogás Fórum emblematikus alakja, Bencsik András egy Facebook-posztban arra célzott, hogy Galló Istvánné azért tüntet, mert egy kommunista (zsidó) gyilkos lánya. Hamar kiderült, hogy az állítás nem pusztán gusztustalan, de még hazugság is. A tüntetéseket megelőző napokban az Emmi is intenzív kommunikációba kezdett: naponta hírül adja, hogy 198 tankerületben folynak a konzultációk, mert a kormány minden pedagógus véleményére kíváncsi.
Ennek komolyságát jól mutatja, hogy a budapesti VI. kerületben a tankerület nem volt hajlandó napirendjére sem tűzni a Kölcsey Ferenc Gimnázium tantestületének a jelenlegi oktatáspolitikát elutasító nyilatkozatát.
Nincs visszaút
Orbánra nem jellemző, hogy visszakozzon. A követelések nem is olyanok, amikben kis kompromisszumokat lehetne kötni. Ezúttal nem a netadó vagy a tandíj tervezetéről van szó, amiket egy tollvonással vissza lehet vonni. Hogyan tudná Orbán a KLIK-et felszámolni és az iskolákat visszaadni a településeknek, amikor a központosítás a NER alapját jelenti? Miképpen adná vissza a tantestületeknek a szabadságot, amikor a tekintélyelvűség a politikájának lényege? Az elmúlt öt év oktatási döntéseit nem Hoffmann Rózsa hozta meg és nem is Czunyiné Bertalan Judit. A miniszterelnök erőltette rá az akaratát másfél millió diákra, a szüleikre és a tanáraikra. Ma már az ő tekintélye a tét.
ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
Február 6-i, szombati fejlemény: Czunyinét leváltották. A tiltakozás folytatódik. Részletek itt
Balog Zoltán szerint csak túltolták a biciklit. A tanárok és a diákok szerint viszont ez már javíthatatlan. Képünk illusztráció.
Milliárdos visszaélésekre bukkant az elmúlt évek oktatásfejlesztési pályázatainak átnézése során Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szakszóvivője. Szerinte a közoktatás reformja azért fulladt kudarcba, mert az átalakításra szánt pénzt ellopták. Az Emmi szervezetei, az Oktatási Hivatal, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, valamint az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. irgalmatlan mennyiségű pénzeket költött el olyan projektekre (főleg uniós pénzből), amelyek valódi eredményt nem hoztak. Az Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban projektre például 3,5 milliárd ment el, a Pedagógusképzés támogatása 11 milliárdból valósult meg, de ezek csak a jéghegy csúcsát jelentik a gyanús kifizetések sorában. Hadházy a dokumentumokat a rendőrségnek is eljuttatta.
„Azt várjuk az iskoláinktól, hogy segítsenek bennünket, szülőket abban, hogy a gyerekeink jól nevelt, jó fizikai állapotban lévő, jó lelkierővel és kifejlett akaraterővel és a nemzetközi gazdasági helyzetben szükséges tudással rendelkezzenek (sic!)” – mondta pénteken Orbán Viktor a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök a tiltakozások kapcsán arról is beszélt, hogy a 2010 előtti oktatási rendszerhez nem szabad visszatérni, mert jó irányba indultak el. Azt mondta, a kabinet mindenki véleményére kíváncsi és nagy reményeket fűz a Nemzeti Pedagógus Karhoz, amelyet azért hoztak létre, hogy az oktatás belső szakmai kérdéseit pártpolitikától mentesen meg lehessen vitatni. Emellett „megköszönte a társadalomnak az áldozatot”, amelyet a pedagógusokért hoztak, akik 700 milliárdot megközelítő forrásbővülést kaptak.
Ez még csak a kezdet
Zuhogó esőt és hideg szelet rendelt a kormány a szerdai pedagógusdemonstrációk idejére – ez volt a tüntetők egyöntetű véleménye a budapesti szimpátiatüntetésen a Szabadság téren. Az időjárás-manipulációs összeesküvés-elméletek mellett azonban jóval több szó esett az iskolában tanulók és dolgozók tarthatatlan helyzetéről.
A pedagógusok mellett diákok és az Orbán-rendszer kritikusai kuporogtak esernyőik alatt nagy egyetértésben hallgatva Szüdi János oktatási szakértő szavait, aki arról beszélt: jelenleg az iskolát csak az különbözteti meg a börtöntől, hogy más a felirat a kapun.
A hangsúly mára a tanári bérekről és életpályamodellről a diákok terheire helyeződött, a felszólalók azt hangsúlyozták: a pedagógusok legnagyobb baja, hogy a rájuk bízott gyerekeknek nincs igazi gyermekkoruk a rájuk nehezedő terhek miatt, miközben valódi jövőképet sem tudnak nyújtani nekik a korszerűtlen elvárások miatt, ebben a helyzetben pedig mindenki bűnös, aki hallgat.
A szerdai miskolci oktatási demonstráció az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb vidéki tüntetése volt, amelyhez az ország 11 városában csatlakoztak kisebb-nagyobb megmozdulások. A felszólalók mindenhol egyértelművé tették: az iskolákban nagy a baj, így a tiltakozáshullám egyik szimbólumává vált Herman Ottó Gimnázium elől indult menet csak a kezdet. A tanárok a diákok és a szülők támogatásával a jövő szombatra a fővárosi Kossuth térre szervezett tüntetésre készülnek, amelyet a Pedagógusok Szakszervezete a többi érdekképviselet és civil szerveződés régen látott összefogásával szervez.
Előtte, február 9-én összeül a Balog Zoltán által meghirdetett Közoktatási Kerekasztal, amelyen a miniszter jobbára a „sajátjaival” egyeztet, így nem valószínű, hogy az ott történtek képesek lesznek lenyugtatni a kedélyeket.
Úgy tűnik, a diákokból, tanáraikból és a támogató szülőkből alakult front viszont jelenleg nem hajlik a kompromisszumokra és részengedményekre, így egyelőre megtippelni sem lehet, hogy végül milyen változtatásokat sikerül kiharcolniuk.
(Szabó Kata )
Képviselet nélkül
Kivételesen nem egyedül küzdenek a tanárok a kormánnyal – a diákok és a szülők is velük protestálnak. Az összefogás ráadásul az oktatási rendszer egy másik alapvető problémájára is rávilágított: nincs olyan reprezentatív szervezet, amelyik a gyerekeket és a szülőket képviseli a magyar oktatási rendszerben.
„A diákokat egyetlen oktatási intézkedés elfogadása előtt sem kérdezték meg, holott mi vagyunk a leginkább érintettek. A mi továbbtanulásunkkal, a mi jövőnkkel játszanak, ezért szeretnénk ezekbe a döntésekbe beleszólni. Ha a kormány akarná, könnyen megteremthetné ennek lehetőségét: sokan vagyunk, akik szívesen elmondanánk a véleményünket” – mondja Taraczközi Anna a Független Diákparlament képviselője, aki Egerben jár iskolába, most 11. osztályos. Egyre több iskola csatlakozik (az ország elitintézményei közül is) a budapesti Teleki Blanka Gimnázium diáksága által megfogalmazott 12 ponthoz. A követelések jól mutatják: ami a köznevelési törvény 2011-es megszavazáskor még csak a szakértők baljós víziójának tűnt, az a diákok számára immár mindennapi valóság. A megnövekedett óraszám, a mindennapos testnevelés, a befogadhatatlanra mennyiségűre duzzasztott tananyag, illetve a KLIK működési problémáiból fakadó bizonytalanság durván rányomja bélyegét az életükre. Szempontjaik rendre elsikkadtak, az oktatási kormányzat alig kíváncsi a véleményükre, sokszor saját tanáraik is a maguk problémáival vannak elfoglalva – igaz, a mostani tiltakozás a korábbiaknál sokkal jobban koncentrál a gyerekek terheire. „Folyamatosan működő, országosan reprezentatív diákképviselet nincs ma Magyarországon” – mondja egy, a fiatalok érdekképviseletében aktív forrásunk. Bár a rendszerváltást követően alakultak országos diákszervezetek, de – szemben az egyetemekkel, főiskolákkal – a köznevelési intézmények száma annyira magas, hogy ilyen típusú érdekképviselet a fiatalabbak körében nem jöhetett létre. Ugyan az Országos Diákparlamentet háromévente kötelezően összehívják, ám nincs biztosítva az egyes alkalmak közötti folyamatosság: ennyi idő alatt a diákok viszont egyszerűen kicserélődnek. Az Országos Diákparlament utoljára 2014 novemberében ülésezett, akkor 42 pontban foglalta össze javaslatait, és arra kérte a Köznevelésért Felelős Államtitkárságot, hogy állítson fel egy testületet, amin keresztül rendszeresen egyeztet a diákérdekek képviselőivel. Továbbá a diákparlament véleményezési jogot kért az iskolákat érintő jogszabályok beterjesztése előtt, szerette volna bővíteni a tankönyvkínálatot, javította volna menza minőségét. A javaslatok közül szinte semmi nem teljesült. Ráadásul a politika a diákokat is megosztotta: a 2014-es Országos Diákparlament előtt sokan úgy gondolták, hogy mivel a minisztérium finanszírozza, az esemény nem lesz más, mint a kormány kirakatrendezvénye, ahol a diákok majd kiállnak a hoffmanni oktatáspolitika mellett. A kétkedők ezért meghirdették a Független Diákparlamentet (később bebizonyosodott, hogy a két gyűlés nagyon hasonló problémákat fogalmazott meg). A Független Diákparlament viszont jóval gyakrabban, évente kétszer ül össze, így Taraczközi Anna szerint naprakészebben és a kormányzat akaratától függetlenül tud reagálni a legégetőbb problémákra. Attól függetlenül, hogy egyeztetésre őket sem hívják meg, Anna most bizakodó, mert bár van rá esély, hogy a pedagógusoknak nyújtott engedmények kifogják a szelet a tiltakozók vitorlájából, a diákok problémáiról most annyi szó esett, hogy azokat nem lehet többé figyelmen kívül hagyni.
A diákokhoz hasonlóan a szülőknek sincs semmiféle beleszólása, hogy mi történik a gyermekeikkel az iskola falai között, holott (különösen a kisebbeknél) ez kulcskérdés lenne. „A mi szempontjaink biztosan nem érvényesülnek, hiszen nem is kérdez minket senki, még a pedagógusok sem nagyon. Feltettem a kérdést a tagjaink között, hogy ki az, akivel egyáltalán beszélt a jelenlegi helyzetről a gyereke tanára, de a válaszok alapján sokakat inkább leráztak, mondván: nem lehet ilyesmiről beszélni a szülőin” – mondja Salamon Eszter, az Európai Szülők Magyarországi Egyesületének (ESZME) elnökségi tagja. Igazi országos ernyőszervezete a szülőknek nincsen, a Keszei Sándor által elnökölt Magyarországi Szülők Országos Egyesülete például inkább hívta fel magára később visszavont hajmeresztő nyilatkozatokkal a figyelmet (például amikor az erkölcstanárokkal szemben azon követelményeket állította, hogy ne nézzenek otthon szexfilmet, ne dohányozzanak, éljenek házasságban, és legyen gyerekük), mint valós eredményekkel. Valódi párbeszéd nem nagyon van a pedagógusok, gyerekek és szülők között, bár úgy tűnik, sok helyen most a diákok maguk vették a kezükbe a kezdeményezést, hiszen nekik csak az azonnali eredmények számítanak. „A kezdeményezésekből és követelésekből már annyi van, mint égen a csillag, de az a nagy kérdés, hogy az én gyerekemnek, akinek ez az egy gyerekkora van, mitől lesz holnaptól egy kicsit jobb. A pedagógus akár évtizedes távlatokban gondolkodik, de engem nem nagyon érdekel, hogy egy másik gyereknek mitől lesz talán jobb majd másfél év múlva” – mondja Salamon Eszter, aki szerint a jelenlegi helyzetben is elsikkadnak ezek a kérdések. Friss civil kezdeményezés például az Országos Tantestületi Értekezlet, amely a diákok terheinek csökkentésével kapcsolatban már csak azt követeli, hogy kettővel csökkentsék a testnevelés órák számát, holott a baj ennél sokkal nagyobb. Az ESZME már három éve azt az álláspontot képviseli, hogy be kellene csukni az iskolákat, és addig nem is szabadna újra kinyitni őket, amíg nem állítják vissza a helyi tanterveket és az azokhoz kapcsolódó óraszámokat, ez után lehetne tárgyalni egy jobb rendszerről. Salamon Eszter szerint ezt azonnal meg lehetne valósítani, csakúgy, mint a mindennapos testnevelés vagy a menzarendelet visszavonását.
Azt viszont illúziónak gondolja,
hogy a KLIK-et egyik pillanatról a másikra meg lehet szüntetni, de megmaradhatna egyfajta csatornának, amelyen átfolyik a pénz, közben minden igazgató visszakaphatná a jogköreit.
Ahhoz pedig, hogy a szülők és a diákok érdekei is érvényesülhessenek az iskola falai között, arra lenne szükség, hogy legyenek olyan, az állam által finanszírozott szerveződések iskolán belül, ahol a leginkább érintettek gyakorolhatnak kontrollt az események felett, ez pedig a gyerekek demokráciára való nevelésében is fontos elem lehetne.
SZABÓ KATA
Szabadság és méltóság
A Fidesz 2010-ben szakított a rendszerváltás után többé-kevésbé meglévő oktatáspolitikai konszenzussal. Magyar Bálint szerint a tiltakozó pedagógusok követelései ezt a konszenzust állíthatják helyre.
Magyar Bálint szociológus, korábbi oktatási miniszter arra figyelmeztet: „ne felejtsük el, hogy a Fidesz 2010 óta nem szakpolitikai kérdésnek tartja az oktatást”. Szerinte az Orbán-kormány négy célnak rendelte alá az oktatáspolitikát.
Az egyik cél a tanárok autonómiájának felszámolása volt, ezért hozta létre az állami intézményfenntartót és a mindenki számára kötelező Nemzeti Pedagógus Kart. Második célként az oktatás világát akarták ideológiailag átitatni, ezt szolgálják az új tankönyvek, az egyházi iskolák térnyerése, de akár az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) is.
A harmadik cél a társadalmi mobilitási csatornák kontroll alá helyezése a gimnáziumi férőhelyek szűkítésével, a felsőoktatásba jutás nehezítésével. Negyedik cél pedig a forráskivonás: 2010 óta az Orbán-kormány drasztikusan csökkentette a köz- és felsőoktatásba áramló pénzeket.
– A jelenlegi demonstrációknak vannak új elemei. Egyfelől az oktatás rendszerszintű problémáival foglalkoznak, azaz nem egyszerűsödik le a tiltakozás klasszikus szakszervezeti kérdésekre, másfelől az látszik, hogy tanárok és diákok egymással kooperáló hálózata kezd kialakulni – fejti ki, kiemelve, hogy a követelések nem csak a tanárokról, hanem a gyerekekről és az iskolarendszerről is szólnak. Magyar Bálint ugyanakkor a 2010 előtti oktatáspolitikai elvek rehabilitációját is látja a tüntetésekben, szerinte a Pedagógusok Szakszervezete által meghirdetett 25 pont és a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestülete által megfogalmazott nyílt levél jórészt a korábbi oktatási környezet visszaállítására irányul.
– A követelések összességében azt jelzik, hogy a 2010 előtti 20 évben mégis csak volt valamiféle konszenzus az oktatásban, hiszen a korábbi szabályok melletti kiállás erre utal – állítja Magyar, aki sorra veszi a tüntetők követeléseit, amelyek közül az egyik legfontosabb a KLIK elutasítása. Ez visszatérést jelent a rendszerváltás után még minden parlamenti párt által vallott eszméhez: az iskolákat a helyi közösségeknek kell működtetniük, nem egyetlen, bürokratikus állami hivatalnak. Az utcára vonuló pedagógusok a munkájuk szabadsága mellett tesznek hitet, ez is egy olyan érték, ami már a rendszerváltás előtt is része volt az oktatási konszenzusnak. A tanszabadság kérdésében is 2010 jelenti a fordulatot, azóta a tantestületeknek gyakorlatilag megszűnt a mozgástere az iskolai tantervek összeállításában. Az iskolaigazgatók még krétát sem rendelhetnek önállóan, az állami hivatal engedélye nélkül. Hasonló a helyzet a tankönyvekkel is. A pedagógusok nem akarják az egyen állami tankönyveket, azt mondják, ők szeretnék kiválasztani, miből tanítanak. Erre 2010 előtt még joguk volt. Magyar Bálint folytatja: a tüntetők a tankötelezettség 18 éves korhatárra való emelését kérik. Ami szintén egy korábbi állapot visszaállítása lenne, hiszen 1996-ban emelték 16-ról 18 éves korra a tankötelezettséget.
Radikálisan csökkenteni kell a tananyagot, jelentősen csökkenteni kell a tanulói óraszámokat – olvasható a listán. Magyar Bálint emlékeztet, hogy a konszenzussal kialakított 2003-as NAT lényegében kompetenciákat tartalmazott, nem kötelező, lexikális tudástartalmakat. A tanulói terheléssel kapcsolatban felidézi, mekkora felháborodás kísérte 2002-ben még azt a kezdeményezést, amely a tanulók heti óraszámát csökkentette.
Valamennyi tiltakozó kitér arra, hogy az Orbán-kormány valódi egyeztetés után döntsön fontos oktatáspolitikai kérdésekről, ezért sokan visszaállítanák az Országos Köznevelési Tanácsot, amelyet Hoffmann Rózsa államtitkárságával tett jelentéktelenné a Fidesz.
Korábban a grémium 22 tagjából mindössze hármat jelölhetett a miniszter, a többit a szakma delegálta. A tanácsnak pedig vétójogot adtak az oktatáspolitikai törvény előkészítéseknél. A demonstráló pedagógusok kitérnek arra is, hogy a kormány ne szüntesse meg az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetet, illetve ne olvassza be a minisztériumba az Oktatási Hivatalt (OH).
Magyar Bálint a legfontosabb fejleménynek azt tartja, hogy míg korábban a szakszervezetek tiltakozása az orbáni oktatáspolitikai ellen a bérekre és kötelező óraszámokra szorítkozott, most az látszik, hogy ezen az érdekvédők túljutottak.
– Most kezdik érteni a pedagógusok, hogy küzdeniük kell a gyerekekért, a szabadságukért és a méltóságukért is, mert különben minden tiltakozás vesztésre van ítélve.
(ÓNODY-MOLNÁR DÓRA)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
