Kék tenger, homokos part, napernyő és koktél. Plusz zsarolás, emberölés, gyújtogatás és kokaincsempészet, hogy csak néhányat említsünk a mindennapos gazdasági tevékenységekből Róma strandján, Ostiában.

  <h1>Az 51 letartóztatott maffiózó egyikét, Eugenio Ferranót (jobbról a második) vezetik el a római rendőrök (Fotó: Andreas Solaro, AFP)</h1>-
  <h1>Ostiai látkép: ezt mind a maffia ellenőrizte (Fotó: Andreas Solaro, AFP)</h1>-
  <h1>A nők a kokain terítését irányították (Fotó: Andreas Solaro, AFP)</h1>-

Az 51 letartóztatott maffiózó egyikét, Eugenio Ferranót (jobbról a második) vezetik el a római rendőrök (Fotó: Andreas Solaro, AFP)

- – Kép 1/3

Vagyis, ha a dolgok a római főügyész, Giuseppe Pignatone reményei szerint haladnak, akkor az utóbbi már csak a múlté: 500 rendőr részvételével a régió legnagyobb razziáját hajtották végre a kikötővárosban, melynek során 51 maffiózót tartóztattak le. A nyomozás éppen egy éve indult, mikor bombát találtak egy fürdőhely bejárata előtt.

Az eset a 2000-es évek közepén kezdődő véres harcot idézte: a fontos maffiacsaládok vetélkedtek a város feletti uralomért. A harc elkeseredettségét jól jelzi az a híressé vált eset, mikor 2011 novemberében két maffiózót lőttek agyon fényes nappal a belvárosban a járókelők szeme láttára. A merényletek, emberrablások és robbantások után egyezségre jutottak, vagy – ahogy az olasz sajtó emlegeti – beköszöntött a maffiózóbéke, a pax mafiosa. A mostani lebukásukhoz egyébként éppen ez vezetett: hogy a törékeny egyensúlyt megőrizzék, a főnököknek gyakran találkozniuk kellett, és ez lett gyanús a rendőrök számára.

A „leosztás” szerint a város élére a Triassik kerültek. A család mindig is jó kapcsolatot ápolt a hírhedt szicíliai bűnszervezet, a Cosa Nostra leggazdagabb klánjával, a „maffia Rotschildjaiként” ismert Caruna Cuntrerákkal, így nem véletlen, hogy a birtokháború eredményeképpen a Triassik kapták a drog- és fegyverkereskedelem, illetve a strandok és éttermek „felügyeleti jogát” Ostiában. Bár egyik vezetőjük, Vito nem kerülhette el, hogy lábon ne lőjék 2007-ben, ami az olasz maffiózók kommunikációjában afféle figyelmeztetés, hogy megölni még nem akarják az áldozatot, de jobb lesz, ha vigyáz.

A következő szintet a Fascianik és a Spadák foglalták el, akik a kereskedők „területi védelmét” biztosították, de hierarchia közöttük is érvényesült. A Fasciani család befolyása erősebb lett, mivel a „cigányokként” is emlegetett Spadák csak nemrég érkeztek Ambruzzó ból, és bár rövid időn belül nagy karriert futottak be, ez nem volt elég ahhoz, hogy Don Carmine Fasciani szava ne vonatkozzon rájuk is. A két klán emberei időnként meglátogatták a boltosokat. Ha a kereskedőknek nem volt pénzük, akkor uzsorakamatra hitelt kellett felvenniük a maffiózóktól. Amennyiben a tulajdonos nem tudott törleszteni, akkor a visszafizetendő összeg nőni kezdett: először csak 20-50 százalékkal, majd egy hónappal később 100 százalékkal, 200 százalékkal és így tovább. Ha pedig volt pénze a vállalkozónak, akkor arra kényszeríttették, hogy adja el nekik az üzletet, amelyet aztán pénzmosásra használtak. Ha az illető ellenállt, a bűnözők vártak egy kicsit, míg valamivel meg nem zsarolhatták. Vagy rövidre zárva a történetet egyszerűen felgyújtották az épületet.

Adalék az ostiai maffiacsaládok mindennapjaihoz, hogy a nők is kivették a részüket a munkából. A most letartóztatott Vito és Vincenzo Triassi testvérpár befolyását lényegében annak köszönhette, hogy jól választottak feleséget. Stílusosan egy testvérpárt, Nunziata és Felicia Calderellát vették el, akiknek az apja a gazdag Caruna Contreráknak dolgozott, míg börtönbe nem került a szervezett bűnözésben való részvétel miatt. A nők elsősorban a kokain terítését irányították. Most őket is letartóztatták, ahogy a Fasciani-hölgyeket is. Ebben a családban már nemcsak az anyák dolgoztak, hanem a lányaik is: Sabrina és Azurra „Garibaldinak” becézett nagybátyjuk segítségével az uzsorakölcsönöket intézték.

Most ugyan nem vették őrizetbe, de gyanúba keveredett az ostiai kikötő tulajdonosa, Mauro Balini. Az üzletember nagybátyja, Vittorio, 1999-ben bekövetkezett haláláig, tévésorozatok gyártásával szerezte a család mesés vagyonát, és Berlusconi tv-csatornáinak legfőbb beszállítója volt. A nagybácsi végső akaratát unokaöccse hajtotta végre, és a család pénzét Ostiában fektette be. A jelek szerint azonban Mauro a tv-sorozatok helyett másban látott nagy fantáziát: összejátszott a Triassi klánnal, és a különböző hajózási vállalatokkal ápolt jó kapcsolatait kihasználva csempésztek kokaint Olaszországba. A rendőrség egyelőre nem tudott elég bizonyítékot gyűjteni a letartóztatásához.

Az ostiai akcióval egy időben az ország déli részén, Calabria tartományban is lecsaptak a rendőrök, miután még februárban őrizetbe vették Olaszország egyik legkeresettebb, több éve üldözött maffiózóját, Domenico Leottát, aki a calabriai maffia, a ’Ndrangetha egyik vezérét. Lehet, hogy Leotta beszélt? Merthogy pár hónappal később, májusban feladta magát ugyancsak három éve bujkáló főnöke, Giuseppe Pesce, a calabriai maffia feje. Július vége felé pedig az olasz rendőrség soha nem látott csapást mért Rómában és Calabriában a bűnszövetkezetekre. Több mint száz embert „kapcsoltak le”: köztük ügyvédeket, orvosokat és vállalkozókat, de erre a sorsra jutott Piero Aiello szenátor, Silvio Berlusconi Szabadság Népe pártjának a tagja és Gianpaolo Bevilacqua, aki párt színeiben korábban önkormányzati képviselő volt. Bevilacqua jelenleg a Lamezia Terme-i reptér igazgatója, adócsalással, valamint fegyver- és drogkereskedelemben való részvétellel vádolják.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!