Magyarországról ír a világsajtó

The New York Times, 2011. január 4.

Orbán úr felejt

A magyarok méltán büszkék arra, hogy országuk miként szállt szembe a szovjet tankokkal 1956-ban, és miként segített áttörni a Vasfüggönyt a szabadabb kivándorlással 1989-ben. Ám nem lehetnek büszkék az új médiatörvényre, amely éppen akkor lépett érvénybe, amikor Magyarország átvette az Európai Unió soros elnökségét.

A törvény, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök pártja, a Fidesz fogadott el, sajnálatos visszalépést jelent az olyan politikai cenzúra felé, amelytől szenvedett Magyarország a kommunista uralom alatt. Ilyennek nem lehet helye egy demokratikus Európában. Olyan sajtófelügyelő tanácsot hoz létre, amelynek minden tagját a Fidesz nevezte ki, és amely fel van hatalmazva, hogy ellenőrizze az összes sugárzó, nyomtatott és internetalapú médiumot, és eldöntse, vajon tevékenységük „kiegyensúlyozatlan”, „erkölcstelen” vagy az „emberi méltóságot sértő”. Ha a tanács helytelenít valamit, akkor bénító, egymillió dollárig terjedő, büntetések kiszabására jogosult.

Orbán úr pártja, amely tavaly kétharmados parlamenti többségre tett szert, nem áll meg itt a hatalom megragadásában. Totális háborút folytat a fékek és ellensúlyok intézményes rendszerre ellen, amelyet azért alakítottak ki, hogy megvédje a demokráciát az egypárti uralomtól.

A Fidesz már elfogadott egy törvényt, amely korlátozza Magyarország Alkotmánybíróságának hatáskörét, hogy felülvizsgálja a pénzügyi intézkedéseket, beleértve a nyugdíjpénztárak Orbán úr általi kisajátítását a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében. Beszüntette az ország független Költségvetési Tanácsának finanszírozását és más fontos felügyeleti posztokat megbízható pártkáderekkel töltött fel. De nem érve be ennyivel, Orbán úr kinevezett egy tanácsot Magyarország alkotmányának átírására. Orbán úr az 1980-as évek végén azzal szerzett nevet magának, hogy szembe szállt a szovjet elnyomással és kiállt a független politikai életért. Két évtizeddel később ő és pártja mintha elfelejtette volna ezeket az eszméket.

Az új sajtótörvény jogosan váltott ki bírálatot számos európai vezető részéről, beleértve Angela Merkel német kancellárt, az Európai Parlament vezető tagjait és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet, amely a választások tisztaságát ellenőrzi a kontinensen. Orbán úr egy régi vágású szovjet blokkbeli vezetőre emlékeztetett, amikor elutasítóan azzal vágott vissza, hogy „a messziről vagy Nyugat-Európából érkező kritikától nem riadunk meg”.

A magyarok nem hajlandóak csendben beállni a sorba. Miután a Parlament a múlt hónapban elfogadta a médiatörvényt, több újság üres címlappal tiltakozott. Megérdemlik az erőteljes, folyamatos nemzetközi támogatást. Orbán úr elfelejthette már, de Magyarország tragikus történelme megtanította népének, hogy a szabad sajtó – és az ellenőrzött kormányzat – nem vehető magától értetődőnek.

 

Le Monde, 2011. január 6.

Magyarország gúnyt űz az európai értékekből

Majdhogynem titokban adta át az Európai Unió a soros elnökség stafétabotját január 1-jén egy kormánynak – Magyarországénak –, amely nyíltan ellentmond az európai szerződéseknek. Sőt, gúnyt űz az olyan az EU-s értékeiből, mint például az Alapvető Jogok Chartájában foglaltak.

Júniusig tölti be Orbán Viktor konzervatív kormánya az EU soros elnökének posztját, ami kezdeményező szerepet ad nekik a 27-ek napirendjének alakításában. Pedig a magyar parlament, ahol a Fidesz, a miniszterelnök pártja jelentős többséggel bír, több olyan törvényt fogadott el, amely ellentétben áll az unió – az államhatalmi ágak egyensúlyának demokratikus nemzetközössége – szellemével.

Konkrétan a médiatörvényről van szó. A 2010. december 21-én megszavazott szöveg politikai ellenőrzés alá veszi minden médium tartalmát, legyen az állami vagy magán, nyomtatott, elektronikus vagy audiovizuális. Egy öttagú, Fidesz-tagokból vagy ahhoz közeli személyiségekből álló média- és kommunikációs hatóság január 1-jétől keményen megbírságolhatja azokat a médiumokat, amelyek az ő szemükben „politikailag nem kiegyensúlyozott” tartalmat közvetítenek.

Ahhoz is joguk van, hogy miután felfedezték a vétséget, átvizsgálják a sajtóorgánum számítógépeit és iratait. A nemzetbiztonságot érintő kérdésekben az újságírók arra vannak kötelezve, hogy felfedjék forrásaikat. A nemzeti sajtóügynökség ugyanazt a híradót fogja sugározni az állami rádión és a három televízióadón… Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) „a sajtószabadságot fenyegetőnek” minősítette a törvényt.

Brüsszelben a Bizottság gyengén reagált. Hétfőn „kétségeinek” adott hangot a szöveg célszerűségével kapcsolatban. De nem indított kötelezettségszegési eljárást azért, mert a törvény ellentétben áll az európai szerződésekkel. Csak a szocia­listák, a zöldek és a demokraták tüntettek azért, hogy határozattan ítéljék el a jogszabályt.

Az EU tagállamainak többségében – kivéve Németországot, Luxemburgot és később Franciaországot – a vezetők bátortalanok. Nem merik kritizálni a magyar kormányt, ami többek között más ellensúlyokat is megnyirbált – mégpedig az Alkotmánybíróság hatáskörét – és egy meghaladott korszak nacionalizmusával kérkedik.

Ezek a bátortalan politikusok, akik olykor populista véleményeket hangoztatnak, és néha ellenségesek Brüsszellel, azonban ne habozzanak azt követelni az Orbán-kabinettől, amit jogosan el lehet várni az unió egyik tagállamától: a szabadságjogok dölyfös tiszteletét – amibe különösképpen beletartozik a szabad és nem ellenőrzött média.

Mert nincs igazuk. Európa nemcsak egy nagy piac. A csatlakozás után a tagjai nem függetleníthetik magukat attól, ami a különlegessége: politikai értékek közössége. Ez alapvető – és megérne egy figyelmeztetést, jó és megfelelő formában, Budapestnek.

 

Die Welt, 2011. január 3.

Európa ereje és Magyarország dackorszaka

Az elmúlt év nem volt jó Európa szempontjából. Az EU szinte kizárólag problémás övezetként jelent meg; a fellendülésnek nyoma sincs. És akkor most még itt van Magyarország is. A tehetetlen, a széthullás peremén billegő Belgium után Magyar­országgal egy olyan állam vette át az EU Tanácsának elnökségét, amely éppen az erőtől szinte mozdulni sem képes. A magyar kormány májusi hivatalba lépése óta határozottan azon dolgozik, hogy az országot olyan módon alakítsa át, ami nem illeszkedik a régi EU-s illemszabályokhoz. Vajon Magyarországról származhat-e veszély az Európai Unióra nézve? Vajon január elsejével a kecskére bíztuk-e a káposztát?

A médiatörvény – ami vélhetően demonstratív szándéktól vezetve szintén január elsején lépett életbe – ezt a sejtést támasztja alá. A 186 törvényoldal egyelőre csak az átlagos európai számára rejtélyes magyar nyelven olvasható. De annyi már most is látszik, hogy a törvény megsérti a szabadságjogokon és alkotmányon alapuló társadalmak egy alapelvét: a hatalom megosztásának elvét. Semmivel sem teszi szebbé a helyzetet az, hogy ugyanezt már korábbi kormányok is megpróbálták. Ez a körülmény azt mutatja, hogy Magyarország az állami autoritás hagyományát nem hagyta még maga mögött.

Az újonnan létrehozott médiatanács, amelynek tagjait ráadásul 9 évre nevezik ki, olyan ellenőrző szerv, amelyen keresztül az államnak méltánytalan médiahatalmat biztosít. Az önkénynek nyit kaput és ajtót, amikor a médiumokat „kiegyensúlyozottságra” és a „nemzetbiztonságra” akarják kötelezi. Talán az az állami paternalista szándék állhat a háttérben, hogy megakadályozzák a szabadságjo­gokkal való visszaélést egy olyan társadalomban, amelytől sokáig megvonták ezeket a szabadságjogokat. Ugyanakkor az állam, amely a tartalmakat (és nemcsak a szabályokat) felügyeli, eltúlozza a kompetenciáját.

Az Európai Unió nehezen találja a módját annak, hogyan bánjon a magyarok különös módszereivel. Pontosan egy évtizeddel ezelőtt súlyos kudarcot vallott az a próbálkozás, hogy Ausztriában megakadályozzák az FPÖ részvételével megalakuló kormány létrejöttét. Először is az EU-nak akkor nem voltak ehhez megfelelő eszközei, másodszor pedig hamar kiderült, hogy az ország demokratikusan kellően szilárd volt ahhoz, hogy akár Haider pártját is elviselje kormányon, és túlélje azt. Az EU a felháborodottak uniójának álláspontját foglalta el – és komolyan lebőgött.

Ebből tanult mindenki – és tanácstalanná is vált. Vannak persze egyes politikusok, akik határozott intézkedéseket sürgetnek. A többség azonban tudja, hogy mennyire vékony jégen járunk. A szankciók akadályai nagyon magasak, és bizony nehéz lehet Magyarországot a médiatörvény miatt szankcionálni. Akár az is előfordulhat, hogy a magyar kormány végső soron kellő munícióval bír és visszaütné a labdát Nyugat-Európának: hivatkozhatna Silvio Berlusconi jelentős médiabefolyására Olaszországban, vagy Sarkozy francia elnök azon hajlamára, hogy igencsak irányító módon lépjen fel a médiával szemben. A „régi” EU, Európa magja pont az olyan kelet- és közép-európai államokkal szemben kellene, hogy óvatos legyen, amelyek nem is olyan régen szabadultak ki a szovjet jég fogságából. Még ha rendíthetetlennek is kell lennünk, amikor a szabályokhoz ragaszkodunk, a tanítómester szerepe nem illet meg minket – minket, németeket főleg nem, akik számára a sajtó szabadságát kívülről biztosították.

Magyarország nemcsak a médiatörvénnyel állítja próba elé az EU-t. Miközben az euróövezethez újonnan csatlakozó Észtország a fájdalmas szanálás útjára lépett, Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnök határozottan és gátlástalanul használja ki áprilisi győzedelmes választási nyereségét arra, hogy országát nemzeti-konzervatív irányba alakítsa át. Közben jól látszik Orbánon, hogy milyen örömet okoz számára, ahogy kitapogatja hatalma határait és próbára teszi az EU türelmét. Némileg revánsra hasonlít az, ahogyan a hatalmát megszervezi: most pedig egy sokáig bénult ország, ami saját magát bénította meg és nem tudott megszabadulni a múlt fúriáitól, megmutatja, hogy voltaképpen mire is képes: ezek az állami szintű szemtelenség kamaszévei.

A demokrácia minden barátja lúdbőrös lesz, amikor Orbán ma arról beszél, hogy Magyarország elérte a „közösség” szintjét, és hogy kormánya hosszú távra igyekszik kialakítani a „nemzeti közepet”. Miközben a mi kormányainkból hiányzik a reformlendület – Orbán nyargalása nyugtalanító. Bevezette az egységes adókulcsot, a nyugdíjbiztosítók tartalékait beolvasztotta az államháztartásba, alkotmányreformot indított el nemzeti-katolikus irányba, a magyar származásúak számára az egész világon biztosította a magyar állampolgárságot, és nagyon sok pozíciót a saját pártja, a Fidesz tagjaival töltött föl. Mindez nem tetszik Brüsszel Európájának. Ám mit tegyünk?

Magyarország az értékek és a nemzet problémáját kívánja az elnöksége súlyponti témáivá tenni. Ravasz döntés. Ezzel Magyarország ugyanis először is olyan hagyományos témákat rak le az asztalra, amiket Nyugat-Európában már majdnem teljesen elfelejtettünk, viszont amik a valamikori Vasfüggönytől keletre nagyon is életben maradtak. Másrészről ezzel saját föderalista dallamát játssza vissza az EU számára – mint például amikor Győri Enikő Európa-ügyi miniszter arról beszél, hogy Magyarország az uniós elnökség fél éve alatt ápolni kívánja „Európa különféle kulturális hagyományainak értékes örökségét”.

Magyarország tagja az EU családjának. Az nem volt elkerülhető, hogy egy új, keletről érkező tag egyszer csak nem fog alkalmazkodni, keresztbe fekszik, és különlegességére szemtelenül rájátszik. Most bebizonyíthatja az EU, hogy képes produktívan bánni az ilyen kihívásokkal.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!