Megnyugtató elnök kell – interjú Oblath Gáborral

– A Monetáris Tanács e heti kamatdöntése előtt még Londonban is azt találgatták az elemzők, hogy vajon a 300 forintos euró megtorpanásra késztette-e a négy külsős tagot, akik rendre a kamatvágás mellett szavaznak, szemben a három jegybankárral.

– Ezúttal is a megszokott felállást gyaníthatjuk, annyiban, hogy a régi tanácstagok, vagyis Simor András jegybankelnök és az alelnökök az óvatosabb kamatpolitika mellett voksoltak. Míg az új tagok úgy vélik, hogy a gyenge gazdasági növekedést és a növekvő munkanélküliséget is figyelembe kell venni a kamatdöntés során. Ebben a kérdésben egyébként nincs végső igazság. Mindkét álláspont mellett lehet érvelni, talán a habitus a leglényegesebb különbség. A kamatcsökkentésre egyébként a kedvező piaci helyzet nyújtott lehetőséget, amennyiben az amerikai és az európai jegybankok által teremtett bő likviditás a magyar állampapírok piacát is felélénkítette, s megkönnyítette az államadósság finanszírozását. Ezt használta ki a Monetáris Tanács többsége, s azt lehet mondani, hogy a számításuk bejött. Hozzátenném, hogy a magam részéről egy óvatosabb monetáris politika mellett voksoltam volna. Vannak ugyanis a lazításnak kockázatai. A legszembetűnőbb, hogy a befektetői hangulat romlása esetén hirtelen gyengülhet a magyar fizetőeszköz.

– Új elemnek tekinthető, hogy a döntést követően egy kérdésben a szigorú „héják” és az engedékeny „galambok” teljesen egységes, mondhatni, „ortodox” álláspontot képviseltek.

– Nagyon érdekes volt, hogy miközben a kamatvágást illetően megosztott volt a tanács, ezúttal egyöntetű álláspontként kommunikálták, hogy Magyarországon nincs szükség a jegybanki részről úgynevezett „nem konvencionális eszközök” bevetésére. Ami jelentősen hűtötte azokat az aggodalmakat, melyek szerint Simor András jegybankelnök mandátumának márciusi lejártát követően esetleg a Magyar Nemzeti Bank is a Nemzetgazdasági Minisztérium által követett unortodox közgazdasági megoldások felé mozdulna.

– Mikor került ennyire reflektorfénybe az önálló monetáris politika, amely együtt jár a jegybanki függetlenség őrzésével? Csak példaként, az Európai Központi Bank árgus szemekkel figyeli az EU-tagállamok nemzeti bankjainak helyzetét.

– A kilencvenes években változott meg világszerte a közgazdasági gondolkodás, s vált általánossá az a vélemény, hogy csak a jegybankok intézményesült függetlensége lehet a záloga az árstabilitásnak, és ehhez alkalmas keretet adott az inflációs célkövetés.

– Az elmúlt évek pénzügyi válsága azért árnyalta a hagyományos jegybanki szerepkört, amennyiben a fejlett országok jegybankárai ma már szinte mindennel foglalkoznak, csak épp az inflációval nem. Nevezetesen, élénkítik a gazdaságot, pénzzel árasztják el a tőzsdéket, sőt, időnként beállnak a parketten tolongó vevők és eladók közé.

– Ez azért van, mert a fejlett országok jelenlegi helyzete egyáltalán nem konvencionális. Az Egyesült Államokban vagy épp Európában, alacsony az infláció, magas a munkanélküliség és immár zérus közeli a jegybanki kamat. Amiből az következik, hogy egyfelől, nem fenyeget az elszabaduló infláció veszélye, másrészt, a jegybankárok már nem élhetnek a kamatvágás megszokott, gazdaságélénkítő eszközével. Ezért került fókuszba a likviditást bővítő eszköztár, így a jegybankok piaci állampapír-vásárlása.

– A Matolcsy György által reprezentált gazdaságpolitika is efféle unortodox eszközöket várna a jegybanktól.

– Észre kell venni, hogy a Magyar Nemzeti Banknak, 5,5 százalékos jegybanki alapkamat mellett, még óriási konvencionális játéktere van, vagyis nagyon rossz üzenetet hordozna, ha ok nélkül nyúlnának a pénzpumpához. De a Monetáris Tanács tagjai ezt a lehetőséget – teljesen egységes álláspontot képviselve – egyelőre ki is zárták. És egyébként, a minapi Wall Street Journal interjúban ezt Matolcsy György is megerősítette, mondván, a monetáris politikával nem szabad sokkterápiát, meglepetést okozni, és a jegybanknak semmiképpen sem szabad a bankóprés működtetésével finanszírozni az államháztartás deficitjét. Más kérdés, hogy a kamatcsökkentés is kétélű fegyver, mert a gazdaságélénkítéssel együtt járhat a forint gyengülése egy ennyire nyitott és kisméretű gazdaságban. A gyengébb forint, egyrészt kedvező a jelentős exporttöbbletünk miatt, ugyanis így több pénz marad az exportőr vállalkozásoknál, s ez serkenti a gazdasági növekedést, másfelől, a devizahitelek magas aránya miatt a forint gyengülése szűkíti a fogyasztást, ezáltal fékezi a gazdaságot. Végül, egyáltalán nem biztos, hogy a kamatvágás nettó hatása a gazdaságélénkülés lesz. Arról az extra kockázatról már nem is szólva, hogy a forintgyengülés könnyen átcsaphat egy öngerjesztő, kezelhetetlen, spekulatív piaci folyamatba.

– Mennyiben teremt új helyzetet, hogy a héten újra megszakadtak az IMF-tárgyalások?

– Szakmai szempontból nincs új információ az IMF-álláspontban. Azt ugyanis már egy évvel ezelőtt is tudtuk, hogy Magyarország nem tartozik abba a körbe, amely a rugalmas hitelkeretre (FCL) jogosult. Azt ugyanis az erős gazdasági alapokkal rendelkező, s hosszabb idő óta megbízható gazdaságpolitikát folytató országok számára hozták létre, hogy megelőzzék a válsághelyzeteket. De az elővigyázatossági és likviditási hitelkeret (PCL) is megköveteli a feddhetetlen „gazdaságpolitikai előéletet”, csupán abban tesz enyhítést, hogy nyitottabb, sérülékenyebb gazdaságokra vannak szabva a feltételek. Nos, Magyarország továbbra is a készenléti hitelkeret (SBA) igénylésére jogosult, ez pedig azzal jár, hogy a gazdasági folyamatokat és a gazdaságpolitikát rendszeresen ellenőrzi az IMF. Minderről azonban a kormánynak már korábban is tudomása volt, közgazdasági újdonságot hiába is keresnénk.

– Miért olyan fontos a jegybankelnök személye? A Magyar Nemzeti Bank elnöke egymaga még az alapkamatról sem dönthet.

– Ez így van. Mégis ő ismerteti és magyarázza a Monetáris Tanács döntéseit, s személyes kommunikációs képességeivel csillapíthatja, nyugtathatja a piacokat, magyarán jó hatással lehet a befektetői hangulatra, ami döntően befolyásolhatja például az államadósság finanszírozási körülményeit. Emellett a jegybankelnök irányítja a szakmai stábot, s nagyon nem mindegy, hogy milyen a viszonya az elemzőkkel, de annak is üzenete van, hogy a közgazdászszakmán belül kiket tud megnyerni magának. Végül, a szakmai hitelessége, tekintélye is jelentősen javíthatja a Magyar Nemzeti Bank megítélését.

– Ön szerint ki lenne a legalkalmasabb jegybankelnök?

– Nem a konkrét személy a fontos. Azt mondanám, hogy bárki lesz is a jegybankelnök, nagyon fontos és megnyugtató lenne, ha a monetáris politika folytonosságát hangsúlyozná. Talán ebbe az irányba mutat a Monetáris Tanács tagjainak mostani egységes állásfoglalása is. Magyarán van rá esély, hogy az elnökváltás ne hozzon radikális fordulatot a monetáris politikában.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!