Interjú Wittinghoff Tamással, Budaörs polgármesterével

 
Wittinghoff Tamás

– Mit gondol, van-e politikai üzenete annak, hogy bizonyos bevezetőket, mint amilyen például a budaörsi, kihagytak az útdíj „javított verziójából”?

– Nem szeretnék találgatni, de hogy ésszerűtlen volt az újabb döntés, az egészen biztos.

– Mert az M1–M7 bevezetője továbbra is fizetős marad, míg mondjuk a kaposvári elkerülő nem?

– Mert ezt a döntést megint mindenféle hatástanulmány nélkül, a józan észt figyelmen kívül hagyva hozták meg.

– A kormány kommunikációja egyértelmű: a megyei matricarendszer bevezetését sikernek értékelik. Hétről hétre egyre többen váltják meg. Önöknél ennek ellenére érezhető a forgalomnövekedés a városon belül?

– Már most is sokkal többen veszik igénybe a budaörsi belső utakat, mint korábban. Ha pedig bevezetik a vasárnapi zárva tartást, a szombati terhelés elviselhetetlen lesz. Egyébként a kormány sikerpropagandája mérhetetlen cinizmusról árulkodik. Olyan ez, mintha mindenkiről, aki megáll a piros lámpánál, elmondanák: azért állt meg, mert imádja a piros színt.

– Önök nem hajlandók tovább fizetni a bevezető szakasz közvilágítását, hiszen immár nem része a városi útvonalhálózatnak. A kormány perrel fenyegeti Budaörsöt. Hol tart az ügy?

– Nem fizetünk, és állunk elébe a pernek. Ez többé nem a város útja, hanem fizetős útszakasz, tehát a világítását is az fizesse, akinek bevétele van belőle.

 

---------------------------------------------

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!