– Évek óta halljuk, hogy a fiatalok közömbösek a közügyek iránt, nem érdekli őket a politika, vagy ha mégis, hát azt leginkább a Jobbik színeiben teszik. Ehhez képest fiatalok állnak ki a jogállamért, mára önök is rutinos tüntetők lettek. Mikor gondolták azt először, hogy utcára kell menni?

KREMMER SAROLTA: Az első tüntetésen 2011 februárjában vettem részt, már akkor is a hallgatói szerződések és a keretszámcsökkentés vitt az utcára.

PAPP GÁSPÁR: Rutinosnak nem mondanám magam, de igaz, az első jogállamellenes lépésekkel szembeni tüntetésekre is kimentem, december óta veszek aktívabban részt a megmozdulásokban. Szerintem azért a hallgatók lettek először igazán láthatóak, mert mi vagyunk abban a helyzetben, hogy könnyen tudunk szerveződni, illetve kevésbé vagyunk egzisztenciális függésben.

JÓNÁS MARIANNA: A Milla tüntetéseire jártam, de már 2007-ben elkezdődött valami, amikor a Budapest Pride felvonulóit megdobálták. Akkor elindult egyfajta tüntetési kultúra, mert nagyon sok minden volt, ami ellen fel kellett lépnünk. Ez a szerveződés, úgy tűnik, még mindig nem elég.

– Most garázdasággal vádolják önöket a múlt heti székházfoglalás miatt.

J. M.: Azt gondolom, hogy a garázdasággal való gyanúsítás aránytalan, ez a kormány számára kiváló alkalom lehet arra, hogy ezen keresztül üzenjen: semmiféle ellenállást nem tűr. De nagyon fontos, hogy a polgárjogi engedetlenség eszközének használatával, egy újabb tér nyílt a tiltakozásra, és ez az ebben részvevők elszántságát is mutatja.

– A fiatalok harcosak, de az oktatók, a tanárok, s egyáltalán, a „felnőttek” viszont mintha kicsit későn eszméltek volna.

HAMMER FERENC: Ha elindul egy ilyen mozgalom, majdhogynem mindegy hogy ki kezdi el. A részvételen alapuló szerveződések sikere nem azon múlik, hogy milyen jól vannak előkészítve. Az aktuális indíték most a diákok ügyéhez kötődött, éppen az ő bőrükre ment a játék. A mostani ellenálló mozgalomnak fontos eleme, hogy akik elkezdték, maguk sem tudták mi lesz belőle. Nincs előre megírt forgatókönyv, csak teremtő kreativitás. Nekem először médiakutatóként a sajtószabadság korlátozásakor fordult meg a fejemben, hogy nem elég, ha magamban morgolódok. Mindenki akkor sír, ha valami nagyon fáj neki. Nekem az fájt a legjobban.

– És van értelme az utcára vonulásnak, ha nem érnek el vele szinte semmit?

H. F.: Még hogy nem érnek el?! Ez egy mítosz csak. Gondoljunk bele, hogy decemberben még tandíjról és lecsökkentett keretszámokról volt szó. Ehhez képest egy hónap alatt háromszor meggondolta magát kormány a diákellenállás hatására. Meg lehet nézni, hogy ebben a szakpolitikai kérdésben az illetékes parlamenti ellenzék milyen eredményeket ért el. Ennek a töredékét sem, sőt még annál is kevesebbet, mert nullával nem lehet osztani. Ha diák lennék, én visszautasítanám, hogy nem értek el semmit.

P. G.: Akkor én most visszautasítom…

H. F.: …jól teszed…

P. G.: …mert az egy dolog, hogy a törvények, jogszabályok tekintetében milyen változtatásokat sikerül elérni, és megint más az, hogy a társadalomban milyen attitűdbeli változásokat sikerül elérnünk.

K. S.: Múlt hétvégén pedig már látszott, hogy minden korosztály képviseltette magát a tüntetésen. Mert mi nem csak a magunk érdekében tüntetünk. A legfontosabb siker, hogy végre hallatják a hangjukat az emberek.

P. G.: Ahogy mondod. A véleményformálás tekintetében a legjelentősebbek az eredményeink, mert mi diákok találtuk meg annak a módját, hogy hogyan lehet ezeket a kérdéseket az utcán megjeleníteni.

MÁTÉ ANDRÁS: És az oktatás ügyében is sokat értek el a fiatalok. Már sikerült meggátolni, hogy a felsőoktatásba kerülő diákok 60-70 százalékának komoly tandíjat kelljen fizetnie, és ez igenis kézzel fogható eredmény. A hallgatói szerződés kapcsán viszont azt gondolom: teljesen mindegy, hogy Klinghammer István államtitkár a felére csökkentené az itthon töltendő éveket, ilyen szerződést nem szabad aláíratni. Ennek egyébként is csak gesztusértéke van, mert végrehajthatatlan, nem fogják tudni követni, hogy ki hol él és dolgozik éppen. Az a gondolat, hogy a magyar felsőoktatás csak Magyarországra képezhet embereket, beszűkült, elavult, elzárkózó elképzelés. A legsúlyosabb szándék azonban mindezek mögött a felsőoktatás összezsugorítása volt, hogy kevesebb ember tanulhasson tovább. És ez sajnos sikerült a kormánynak: kevesebb diák és kevesebb oktató lesz, hiába mondjuk el akár százszor, hogy azok az országok a sikeresek, amelyeknek a fiataljai sok időt töltenek az iskolapadban. Pár év múlva ott fogunk tartani, hogy egy olyan mértékű felsőoktatási beiskolázási rátát, mint a kétezres évek közepén a magyar közoktatás, egyáltalán nem fog tudni nyújtani. Ezzel mindenkinek a tyúkszemére lépnek, és amíg ezt többen észreveszik, mi nem tehetünk mást, mint mondjuk a magunkét.

P. G.: Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a felsőoktatás támogatására nem érdemes úgy tekinteni, mint ami akkor éri meg, ha a GDP-ben megtérül. A tudásnak van egy önértéke, mert az egy jobb társadalom, ahol van tudás, vannak képzett emberek.

K. S.: Én például csak államilag finanszírozott helyre adtam be a jelentkezésemet, kénytelen leszek aláírni tehát a röghöz kötő a szerződést. És persze reménykedem, hogy mire elvégzem az egyetemet, már nem lesz hatályban ez a törvény.

– Sokan szeretnék rásütni a mozgalomra a politikai bélyeget, és jelentkezők is lennének, akik szívesen mögé állnának. Önök mégis mindig elutasítják ezeket a szándékokat. Meddig lehet elmenni a tiltakozásokban anélkül, hogy a kinyilvánított akaratból politika váljon? Nem lenne könnyebb és hatékonyabb politikai hátszéllel?

P. G.: Ez is politika, amit mi csinálunk. Csak éppen pártoktól független politika. Lehetséges, hogy pártok közvetlen támogatása nélkül is lehet, jogszabályi szinten is, változásokat elérni. A pártok, ha népszerűek akarnak lenni, azt fogják képviselni a választásokon, amit a széles támogatottsággal bíró mozgalmak hallani szeretnének. Az biztos, hogy rövid távon kontraproduktív hatása lenne, ha bármelyik politikai szerveződéssel szorosabbra fűznénk a viszonyt. Ez jelentős hitelvesztéssel járna, nagyon nagy lenne a kockázata. Persze felvetődik, hogy a civil mozgalmaknak is van abban a felelőssége, hogy a képviseleti demokráciában újra legyen bizalma az országnak.

J. M.: A közbeszéd tematizálása fontos. És úgy tűnik, egy újfajta politikai kultúrát is teremt majd ez a történet. Emellett a társadalmi hasznossága is nagyon fontos ezeknek a mozgalmaknak, egészen gyorsan lehet attitűdbeli változásokat elérni. Amikor például korábban előkerült a melegek jogfosztása, a tömeg még távolságtartással kezelte ezt a kérdést, most hétfőn ezzel szemben kiállt a Háttér szervezet egyik aktivistája és azt mondta, hogy ő meleg, és az egyik legnagyobb tapsot kapta. Óriási hatással vagyunk egymásra, és minél többen vesznek részt ebben, annál reflexívebb és autonómabb lesz a társadalom.

H. F.: Szerintem sem az a legfontosabb, hogy 2014-ben melyik párt áll a diákok mellé. Ami az elmúlt fél évben történt, a részt vevő fiataloknak életük egyik legfontosabb élménye lesz. A későbbi életükben ennek alapján tudják meghatározni magukat. Történt már ilyen sokszor a magyar történelemben, például 2006-ban is, csak az egy másfajta közösséget hozott létre. Azok a fiatalok, akik akkor azt kiabálták, hogy „Gyurcsány takarodj!” és köveket dobáltak, szintén identitásképző élményt éltek át. És ez igaz 1989 tinédzser nemzedékére is. Nagyszerű dolog, hogy a mostani mozgalom legfontosabb eleme az összetartás. És nem úgy tartanak össze, hogy a „gonosz külvilágra” mutogatnak, hanem megegyeznek, közös nevezőre jutnak. Pont ez hiányzik annyira a magyar politikai kultúrából.

– És nem tapasztalnak kifulladást? Az Alaptörvény módosítása ugyan adott új lendületet a tiltakozásoknak, de előtte inkább a kilátástalanság és a fáradtság jelei mutatkoztak.

M. A.: Kár lenne tagadni. Tanítunk és tanulunk és ezt nehéz párhuzamosan csinálni a folyamatos közéleti aktivitás mellett. Hiába értünk el eredményeket, mégsem előre haladunk. Úgy néz ki, a kormányzat megosztó politikája győzött. Decemberben az látszott, hogy a hivatalos érdekképviseleti szervek és a civilek együtt tudnak haladni, de a kormány valószínűleg csak akkor volt hajlandó engedményeket tenni, ha minket a partvonalon kívülre szorítanak. Leszünk jó páran, akik folytatjuk, de nehéz lesz ugyan azt az intenzitást fenntartani. A diákok viszont nagyon nagy dolgot csináltak, mert mentalitásbeli változás történt. Megjelent a szolidaritás az utcán, már senki nem csak a saját érdekeiért tüntet. Ez a kormányzat eddig úgy ment át a társadalmon, mit kés a vajban, most azonban beleütközött egy értékelhető ellenállásba.

P. G.: Az a kiállás és energia, ami a felsőoktatási szereplők részéről jött, példát mutat a többi társadalmi csoportnak is, akiket más okból érint negatívan az Alaptörvény módosítása. Ilyen formán nem gyengül, hanem éppen hogy erősödik ez a mozgalom, amit az elmúlt egy-két hét eseményei is mutatnak. Én úgy látom, hogy nagyon sok ember van, akik szeretnének tenni valamit és keresik ebben a társakat.

J. M.: Ne felejtsük el, hogy hétfőn a Parlament előtt 18 év alattiak vállalták azt fel, hogy bekasztlizzák őket. Ilyen eddig Magyarországon még nem történt. Ez nem a kifáradás irányába mutat.

K. S.: Szerintem a tüntetések a decemberihez hasonló intenzitással tudnak folytatódni, viszont a résztvevők összetétele meg fog változni. A kormányzati propaganda igen jól működik, én is tapasztaltam az iskolában, hogy sokakat megnyugtatott a ponthatár lecsökkentése. Pedig attól félek, hogy végül mégiscsak kevesen fognak bejutni a felsőoktatásba. De egy elszánt kemény mag megmaradt a középiskolás diákok közül is, ezt mutatja a hétfői Parlament előtti élőlánc is, amikor már nem a felsőoktatás, hanem az Alaptörvény- módosítás miatt tüntettünk.

– Az egyetemeken belül is vannak konfliktusok? Táborokra szakadtak diákok és tanárok?

M. A.: Elsősorban az oktatókról tudok nyilatkozni, én személy szerint kaptam fenyegetést felettesemtől. A kollégák ezzel szemben elismerik a szerepvállalásomat. Mi, oktatók igyekszünk egymás között nem politizálni, de ismerjük egymás nézeteit, és én azt tapasztalom, hogy vannak olyanok, akik ezekbe a mozgalmakba politikai meggyőződésük miatt nem vonódnának be, de az oktatást érintő kérdésekben velünk értenek egyet.

P. G.: Az egyetemfoglaláson azt látom, hogy két típusú ellenállás van velünk szemben. Van egy olyan szemlélet, hogy az egyetemen nem szabad politizálni, mert akkor bejönnek a pártok is. Az elmúlt években a bölcsészettudományi karon a hallgatói önkormányzatos hírlevélben szó sem esett a felsőoktatási átalakításokról. A politikától való fals távolságtartás nagyon jellemző az egyetemre, és amikor mi bementünk oda, akkor sokan azt gondolták, hogy megszegjük ezt a szabályt, miközben mi csak a közös ügyekről szeretnénk beszélgetni. Abszurd, de a többség egyetért velünk, mégsem gondolják, hogy ennek helye lenne az egyetemen. Miközben a Jobbik évek óta szemmel láthatólag nagyon erősen jelen van. És éppen ezzel kapcsolatos a másik dolog: ők nagyon nem szeretnék, hogy a másképp gondolkodók teret kapnának az egyetemen.

K. S.: Pedig ezt a típusú politizálást már a középiskolában el kellene kezdeni, mert ennek a korosztálynak a nagy része nem olvassa a híreket, a társadalomismeret órán pedig csak az alapinformációkat tanulja meg egy ország működéséről. Persze lehet, hogy szinte lehetetlen lenne olyan tanárokat találni ezeknek az óráknak a megtartására, akik függetleníteni tudnák magukat a saját világnézetüktől.

– A Hallgatói és a Középiskolai Hálózat is az úgynevezett bázisdemokrácia alapján, vagyis valódi szervezet, valódi vezetők nélkül működik. Nem lenne célravezetőbb, ha lenne egykét vezető, aki néha az asztalra csap?

K. S.: De ennek pont az a lényege, hogy egyenlő mindenki, az alapító tag és az éppen csatlakozott tagok is. Ebben van az ereje, nehogy megváltoztassuk.

P. G.: Nem fogjuk. Legtöbbünknek ugyanis ez volt az első demokrácia élményük, és felemelő volt, hogy türelmesen meghallgatjuk egymást és így is hatékonyan működünk. Én is azért tudom ebbe ilyen hévvel belevetni magam, mert ezekért a döntésekért felelősséget tudok vállalni, de ha ez nem így működne, valószínűleg lelépnék és ezzel szerintem sokan vagyunk így.

J. M.: Pont ez a bázisdemokratikus alap tud sok embert bevonzani, ezt semmiképpen nem szabadna elveszíteni, mert ez tud felelős állampolgárokat kinevelni. Nyilván még finomítani, tökéletesíteni, tanulni kell, nem csináljuk ezt olyan régen. Ha ez folyamatosan fejlődik, meghonosíthat akár egy újfajta politikai kultúrát is.

H. F.: Kétségtelen hogy egy külső szemlélő számára bizarr belépni egy ilyen fórumra. Mint egy bazárban, gyorsan folynak az események, mindenki fura kézjelekkel mutogat és érvel a véleménye mellett. Ez az ár, de a bevétel a fontos, mert így olyan döntés születik, amely lehet, hogy éppen senkinek a személyes preferenciájával nem egyezik teljesen, az egész közösség számára azonban elfogadható.

– Áder János bejelentette, aláírja az Alaptörvény módosítást. Hogyan tovább?

P. G.: Szerintem egy folyamat elején járunk, mert az elmúlt hónapokban sikerült erőt, energiát és kreativitást mutatni az ellen, ami körülöttünk folyik. De sem mi, sem a kormány nem tudja, mi lesz, mondjuk, egy hónap múlva.

J. M.: Az a kérdés, hogy mennyi embert tudunk még magunk mellé állítani, mert egy év múlva választások vannak. Vészesen közeledik az az idő, amikor mindent át kell gondolnia a politikai erőknek, ha nyerni akarnak.

K. S.: Fontos lenne például beszélgetéseket szervezni az idősebbeknek, de az én korosztályomnak is, amivel elérhetnénk, hogy a következő választásoknál sokkal tudatosabban menjenek az emberek az urnákhoz.

H. F.: Ilyen volt a nyolcvanas években is, amikor a hivatalos nyilvánosság nem engedett be bizonyos témákat, és ezek az egyetemeken, házibulikban, templomokban jelentek meg. Ez volt a társas szubkultúra, amiből a Fidesz is született. Ez párhuzamos nyilvánosság most a szemünk előtt jön létre újra. És ezt tovább kell csinálni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!