Mit gondolnak, hová kerülnek a nehéz fiúk, ha börtönből szabadulnak? Aki azt hiszi, könnyű a beilleszkedés, téved. Pedig van megoldás, és mindig jó, ha van egy B-Terv.

– Nyugodtan írjál mindenről, csak azt ne, hol vagyunk – kéri Dorka, miközben kulcsot vesz elő. – A házban egyelőre nem tudják, kik vagyunk.

A rács dupla és fehérre mázolt. Nem nyílik. A többiek azt javasolják, próbálja meg Sanyi, ő szakember, pajszerral két perc alatt megoldja. Sanyi hálás a poénért, és valóban nyitja is a zárat – kulccsal, mint a jófiúk.

Odabent felszedett parketták állnak halomban. Az egyik szobában eligazító szövegek (2 kapcsoló, 3 liter festék, hiányzik a kilincs!) lógnak lekapart falakon, egy menő rapsláger szövege (Sanyi énekelte, a lányoknak megtetszett, és kérték, hogy írja le, illetve fel); a világítás pucér villanykörte. A másik szoba glettelésre vár, a falon hatalmas betűk: B-TERV. Sanyi nekivetkőzik, szakszerű mozdulatokkal kaparja a festéket. Nem magas fiú, inkább alacsonynak mondanám, ha nem tartanék a retorzióktól, látszik, sokat foglalkozott testével az utóbbi években. Minden izom a helyén, tetoválások tetőtől talpig.

– Te, Sanyi, ki az az ürge a jobb karodon?

– Melyik?

– A napszemüveges, kalapban.

– Az? Bódi Guszti.

– Nem mondod komolyan, hogy magadra varrattad Bódi Gusztit?!

– Mér ne? Jó csóka az.

– És ő tud róla?

– Majd megírom neki. Ha fenn van a fészen. Sanyi, alias Bari Sándor („Nyugodtan írd csak le a nevemet, hadd tudják meg, ki vagyok!”) két hónapja szabadult Balassagyarmatról. 31 éves. Azt mondja, már öreg. Utoljára 6 év 5 hónapot ült („Ne akard tudni, miért!”). Szerencsés volt; pontosan tudta, hogy mi lesz, ha kijön. Jön a B-Terv.

– Nagyon érzékeny dolog ám kijönni a börtönből – mutat az elmélyülten dolgozó Sanyira Dorka. – Ha valaki kijön nyolc év után, az hihetetlenül szorong. Hogy mi lesz, megvan-e még a csaja, lesz-e hol laknia, mik az új dolgok? Odabent senki nem készíti fel őket erre. Nem véletlen, hogy ötven százalék a visszaesők aránya. Minden második szabaduló fél éven belül megint bent van.

Büky Dorka, a budapesti Feldmár Intézet alapítója évek óta foglalkozik a börtönben élők problémáival. Az intézettel szervezett kommunikációs és agressziókezelő tréningeket, így találtak egymásra a Balassagyarmati Fegyházzal. Az itt működtetett Mesekörben az elítéltekkel együtt írnak és rendeznek színdarabokat, évente kétszer előadják a családtagoknak.

A mesekörösök jobban kommunikálnak, jobban kezelik a konfliktusaikat. Büky Dorka az ismert, Kanadában élő magyar pszichoterapeuta Feld- már Andrással együtt dolgozta ki a Mesekör koncepcióját.

A nehézfiúk körében eleinte nem volt túl népszerű mesében szerepelni. Ma már válogatnak.

– A B-Terv ötletét az élet írta. Tavaly odajött hozzám Attila, az egyik mesekörös fiú, hogy Dorka, nagy baj van, egy hónap múlva szabadulok, nincs hová mennem. Kérdeztem Andrást, mit lehetne tenni? Számos kezdeményezést ismert, így alakult ki az átmeneti lakóközösség koncepciója. Az egészet Attilára szabtuk. Az első lakóotthon Szirákon volt. Barátunk, Tóth László református lelkész költözött be feleségével és Attilával egy ottani házba. Egy idő után Attila felvette a kapcsolatot a családjával, és hazaköltözött, de kiderült, az mégsem működik, így munka reményében visszajött Budapestre. Így kezdtünk dolgozni a mostani lakás tervén. Nehezen találtunk megfelelő helyet, de aztán megismerkedtünk egy nyitott emberrel, aki kedvező feltételekkel adta bérbe a lakást. Ezt, itt. Teljesen fel kell újítani, mindent magunk csinálunk. Festünk, tapétázunk, parkettázunk.

Attilának azóta van munkája, a vendéglátózik, s közben tapasztalati munkatársként segíti a B-Tervet. Barátnőjével, Rékával költöznek ide.

– Mi már a sitten is rinyóban voltunk Zolival meg Sanyival. A rinyó annyit jelent, hogy mondjuk nyolcan vagyunk egy zárkában, és mindent megosztunk egymással. Rinyóban lenni nagy dolog. Ez a lakás sokban hasonlít ahhoz, ami odabent volt, s bár idekint minden más, a rinyó azért rinyó. Rékával az intézetben találkoztam. Összebarátkoztunk. Úgy szólítottuk egymást, hogy kis húgom meg bátyuskám. Aztán egymásba szerettünk. Most meg együtt vagyunk. Szeretnénk együtt maradni, saját lakásba költözni. Hosszú távra tervezünk, ez a mi A-tervünk. A B-Tervben pedig mindig szívesen segítek. Németh Bori, a Tévelygőkért Alapítvány képviselője és Garland Anikó, aki korábban a Feldmár Intézet önkéntese volt, most mentorként dolgozik. Csupa törékeny nő, meglepő elszántsággal és határozott fellépéssel. Másképpen nem megy.

– Sok önkéntes számára hamar kiderül, hogy ez máshogy izgalmas, mint ahogy képzelték – mondja Bori. – Sokan romantikusnak találják, hogy börtönből szabadult, izmos, jóképű srácokkal törődjenek. Aztán lemorzsolódnak. Merthogy ez csöppet sem romantikus munka. Itt hevesen vitázni, néha kiabálni kell. Képtelen helyzeteket kell megoldani.

– A legnagyobb közös problémánk az, hogy a börtönből kiszabadulva milyen szabályrendszert alakítsunk ki együtt. Ez érinti a pénzügyeket, de akár az étkezést is. – Anikó Sanyira néz, aki vidáman mutatja a múlt héten, az első fizetéséből vásárolt napszemüveget. – Van olyan, akiről tudjuk, hogy egyetlen perc alatt elkölt minden pénzt, és inkább hetekig éhezik, de „az a cucc” kell.

Sanyi befejezi a melót, Dorka mögé ül egy halom parkettára. Díjnyertes kép, nem vitás: a kemény exsittes és a szőke asszony. Láthatóan odavannak egymásért (Dorkának családja van, férje és gyerekei, úgyhogy kéretik ezt az egészet a helyén kezelni), talán másképp nem is menne

– El kell jutnunk odáig, hogy nincsenek ők és mi, hanem csak MI vagyunk. Egy hajóban evezünk. Ezek a fiúk nem bűnözők, hanem emberek, akik elkövettek valamit, amiért megbűnhődtek. És ha ők úgy döntenek, hogy többet nem követnek el ilyesmit, akkor azt a hatalmas erőt, energiát, kreativitást, ami bennük van, bűn nem kihasználni – jelenti ki Dorka.

Sanyi nem könnyű eset, minden szót harapófogóval kell kihúzni belőle. A lányok szerint rapben kellene beszélnie, az a vérében van.

– Megváltoztam, a jó út felé haladok. Szerintem. Eddig nem teljesen jó dolgokat tettem… Szeretném jóvá tenni az egészet. Na jó, amit lehet. Hogy meddig akarok itt maradni? Nem tervezek sose. Ilyen vagyok. Sok dolog van az életbe’, valami mindig közbejön, és akkor valami mást csinálsz. De nem feltétlenül. Most csak egy vágyam van: ezt a házat rendbe rakni, beköltözni és megnyugodni végre. Ha az megvan, akkor rendben van.

Sanyinak és Zolinak körülbelül egy éve van a B-Tervben.

Az utánpótlás is a Mesekörből érkezik – „őket ismerjük, tudjuk, nem lőhetünk nagyon mellé –, fél év múlva szabadul a következő fiú, akinek nincs hova mennie. Egyelőre.

– Hogy mi volna a siker? Ha a fiúk nem kerülnének vissza. Aztán pedig az, hogy ésszerű időn belül legyen hova menniük innen. – Dorka optimista.

– Jó volna, ha senki nem töltene itt egy perccel se több időt, mint amennyit feltétlenül szükséges. Az élet mégis csak odakint van.

Idehaza kevés a B-Tervhez hasonló kezdeményezés. A Váltó-sáv Alapítvány munkatársai 1997 óta foglalkoznak börtönből szabaduló fiatalok beilleszkedésének segítésével. A tanácsadáson és a coaching programokon kívül ők is működtetnek úgynevezett „félutas házakat”, amelyekben – a B-Tervhez hasonlóan felkészítik az egykori elítélteket a visszailleszkedésre.

Európában 1993-ban a Bernard van Leer Alapítvány kezdeményezésére hozták létre az Eurochipset (European Committee for Children of Imprisoned Parents), amely a börtönökben fogva tartott elítéltek gyermekeinek életét próbálta könnyebbé tenni. Magyarországon a Tévelygőkért Alapítvány foglalkozik az elítéltek gyermekeinek problémáival. www.tevelygokertalapitvany.info

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!