Foglalkozik a halál gondolatával, és a szabadságot ma is a legfontosabb értéknek tartja. A KDNP-t gyónásra szólítja fel, s miközben nyugdíjba vonul, újabb Shakespeare-fordításon dolgozik. A hetvenéves Nádasdy Ádámmal beszélgettünk.
– Mennyire örömteli, hogy a kerek évforduló miatt a figyelem középpontjába kerül?
– Jólesik, megható. A rektor búcsúztat az egyetemen, ugyanis, aki professzor, annak nyugdíjba kell mennie hetvenévesen. De egy-egy kurzust tanítok majd emeritusként. A Magvető Kiadó estet rendez vasárnap az Örkény Színházban az új verseskötetem kapcsán. Egy melegszervezet meghívott beszélgetni, lesz házibuli a barátokkal, no és persze családi összejövetel is, amire a külföldi rokonok is idelátogatnak.
– A születésnapi kötete, a Nyírj a hajamba, lemondó, búcsúzó, pesszimista versekből áll. Mennyire foglalkoztatja az elmúlás?
– Kellőképpen. Ezt az oldalamat is meg akartam mutatni: szembe kell néznem a halállal. Az élettársam jóval fiatalabb nálam, mondogatja is, hogy ez micsoda dolog, hogy itt fogom hagyni. Majd találsz másikat, válaszolom neki, szóval ez téma köztünk. Úgy vagyok vele, hogy ha majd jön a halál, megnézzük, mit tud. Nem szeretnék szűkölve, rettegve elmenni. Ezeket a verseket azóta írtam, hogy a legutóbbi kötetem megjelent, mondhatni, pihenésképpen, miközben Dante Isteni színjátékát fordítottam. Hogy ne csak Dante szavait írjam, hanem amik nekem jutnak az eszembe.
– Például egy, az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházat búcsúztató vers is szerepel a kötetben.
– Dolgoztam az Alföldi-érában. Sértve éreztem magam, amikor az új igazgató, Vidnyánszky Attila silánynak minősítette a munkánkat, amelyben persze én csak egy kis pont voltam. Aztán az új érában megrendezték a Szentivánéji álmot, s elkérték a fordításom egy részét.
– Az említett Isteni színjáték- és Shakespeare-fordításai a leghíresebbek. Mennyire számít a fordító világnézeti meggyőződése, netán a vallása?
– Danténál inkább. Ugyanis nagyon sok hittani tétel, bibliai elem van az Isteni színjátékban. Például utal valakire, aki egy medvével állt bosszút a gyerekeken. Ő Elizeus próféta volt, akit kopaszsága miatt az utcagyerekek kicsúfoltak, ezért megátkozta őket, majd előjött két medve, és széttépte a gyerekeket. Aki nem ismeri a Bibliát, az nem érti ezt az utalást. Ahogy egy Római Birodalommal kapcsolatos könyvet se fordítson olyan, aki nem tud latinul. Én hittanra is jártam, ministráltam, olvastam a Károli-féle, valamint a modern Biblia-fordításokat.
– Mindegyik hiteles verzió?
– Ezt döntse el a Szentlélek. Jogi szövegként félreérthetetlennek kell lennie, de a Biblia erkölcsi tanmese is, tehát fontos, hogy jól olvasható és hatásos legyen.
– Nyolc évig fordította az Isteni színjátékot. Miért vágott bele, és hogyan változott időközben a viszonya a műhöz?
– Olasz szakot végeztem, a szüleim zenészek voltak, tudtak olaszul, otthon megvolt Dante műve több formában, idéztek is belőle.
Éreztem egy adósságot az olasz nyelv felé, ráadásul szeretem a régi szövegeket, nyelvészetet és középkort is tanultam, a katolikus tudásom is megvolt hozzá. Valakivel egyszer szóba került, hogy a Babits-fordítás nehezen érthető, és kéne egy új.
Miután elkészültem, úgy egy évig nem szívesen vettem kézbe a művet, most ismét gyakran forgatom, látom a hibáit, hogy néhány szót fel kellene cserélni. Az italianisták azt tanácsolták: előbb a Paradicsomot, aztán a Purgatóriumot fordítsam, mert az előbbi nagyon nehéz. Van benne sok érdekes kérdés. Például áltudósok azt állították, hogy Krisztus halálakor napfogyatkozás miatt borult sötétség a Földre. Dante szerint azonban csoda történt, hiszen a napfogyatkozás sávosan tapasztalható, az egész Földön nem lehet egyszerre sötét.
– És kilátásban van a Shakespeare-összes újrafordítása?
– Éppen a IV. Henriken dolgozom az Örkény Színház számára, már a második felénél tartok. Meg-megnézem a német és az olasz fordításokat is. Kész oldalanként pedig rápillantok Vas István 70 évvel, valamint Lévay József több mint 110 évvel ezelőtti fordításaira. De csak utólag, mert ahhoz büszke vagyok, hogy ugyanazt írjam, mint ők.
– Ha már büszkeség: amikor irodalmi teljesítményéért Babérkoszorút kapott, az édesanyja azt mondta, „milyen szép, hogy szemet hunytak a magánéleted fölött”.
– Régimódi asszony volt, így gondolta. De nem titkoltam előtte a melegségemet.
– Miért és hogyan lett a melegek szószólója?
– Nem akartam „próféta” lenni, de így alakult, kevesen vállalták ezt a feladatot. A barátommal, Ivánnal, aki már nem él, a Budapesti Fesztiválzenekar egyik első koncertjére mentünk 1983-ban. Kocsis Zoltán vonatkalauzként jött be a műsor végén Strauss polkájára, mi pedig az orgonaülésen ültünk, szemben velünk az egész nézőtér. Vállaltuk magunkat, egymást, de eléggé zavarban voltunk. Jóval később egy kiállításmegnyitón mondtam egy beszédet, ami írásban is megjelent, abban beszéltem többes szám első személyben a melegekről. Szerencsére sosem kellett röstellkednem, nem volt félnivalóm, de a melegek közül nagyon sokan titkolózásra kényszerülnek, ezért szinte kötelességemnek éreztem megnyilvánulni, mint egy tanúságtétel.
– Nem zavarja, hogy leginkább a magánéletéről faggatják, nem pedig költészeti vagy nyelvészeti témákról?
– Valóban, általában nem a zöngétlenedésről kérdeznek; de az nem magánélet, hogy meleg vagyok. Hiszen a bankban rendelkeznem kellett, hogy a barátom felvehesse a pénzemet, és ha a színház előterében találkozom magával, akkor bemutatom, hogy ő az élettársam. Nagy nyilvánosság és anyakönyvvezető előtt, száz ember részvételével mi is bejegyeztük élettársi kapcsolatunkat. A volt szovjet hatalom meglátszik az országok melegházassághoz való viszonyán is: az Elbától nyugatra legalizálták vagy legalábbis nem tiltják, de a vasfüggönytől keletre beírták az alkotmányokba, hogy ne lehessen melegeknek összeházasodniuk.
– A KDNP éppen a héten javasolta: egész Európában legyen tilos a melegházasság.
– Szégyelljék magukat! Az irigység bűnébe estek. Más ember boldogságát elirigyelni, amiből nekik semmi rossz nem származik, csak azért, hogy a másiknak rossz legyen, az bűn. Gyónják meg!
– Mennyire foglalkoztatják mostanság a nagyvilág eseményei?
– Kíváncsi vagyok – úgy általában. Érdekel, hogy mi történik például az amerikai elnökkel. Meddig bírja ezt csinálni, kipukkad-e mint egy lufi? Vagy mi lesz Angliával, amit szeretek és ismerek.
– És optimista?
– Nem annyira. Úgy látom, ami nekem fontos volt, az ma kevésbé lényeges, de lehet, hogy ez a korral jár. Például a szabadság nekünk a legfontosabb volt, mert elnyomásban nőttünk fel. Ma inkább a rend a fontos. De lehet, hogy a béke és a biztonság az, ami mindennél fontosabb, nem pedig a szabadság.
– Béke és biztonság van?
– Az Orbán-kormány, amit én nem kedvelek, a bevándorlók kizárásával a békét és a nyugalmat biztosítja.
+1 kérdés:
– Az angol nyelv iránti romantikus szerelmének történetét az Élet és Irodalom közölte a minap. Folytatódik a szerelmi történet a „házasságának” elmesélésével?
– Mások is várják, úgyhogy össze fogom szedni magam. Annál is inkább, mert ez az írás is érdekes utóélettel bír. Az élettársam, Márk talált egy bejegyzést a Facebookon: az említett ÉS-cikkemben szereplő Pali bácsi – aki Angliában tanult, majd Szőregen volt anyagbeszerző és angolt tanított nekem – két unokája felismerte írásomban a nagyapjukat.
Nádasdy Ádám
nyelvész, költő, műfordító 1947. február 15-én született. 1970-ben diplomázott az ELTE angol–olasz szakán, 1972 óta az ELTE angol nyelvészeti tanszékén tanít, 2006-ban az ELTE BTK habilitált docensévé avatták. A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjat 2005-ben kapta meg.
Elismert Shakespeare- és Dante-fordító.
Szeret biciklizni, és a lakása teraszán nagy gonddal nevel virágokat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!