„Ha beteszik a lábukat, rendőrt hívok!” - „Nincsenek semmiféle gyerekek. A mi házunkban soha nem voltak német gyerekek. – Jó. Na és? Kinek mi köze hozzá?” - „Mindenkit beperlek, aki azt meri állítani, hogy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pénzét költjük.” - Efféle fogadtatással szembesült a Vasárnapi Hírek riportere, amikor egy Németországban kipattant botrány magyarországi szálait próbálta felfejteni.

 
Magányos német kisfiú a magyar pusztában. A gyermek kiskorú, arcát nem mutatjuk - Fotó: Németh András Péter

Az ARD német közszolgálati tévécsatorna néhány hete sugárzott riportja robbantotta a botrányt: a gyanú szerint állami gondozott gyerekeken nyerészkedett a gelsenkircheni gyámügyi hivatal két vezetője. A tényfeltáró riport szerint évekkel ezelőtt német gyerekek kerültek Magyarországra „speciális gondozásra”. Az ARD értesülései szerint mindez úgy történt, hogy a német város gyámhivatalának vezetője és helyettese szándékosan túlterheltséget idézett elő egy gyermekotthonban, majd erre hivatkozva Magyarországon helyeztek el gondozottakat egy általuk alapított magyarországi cég közreműködésével, még 2007- 2008-ban. A riport szerint a gyerekek magyarországi ellátása és oktatása nem volt megfelelő, a két gyámügyes pedig a gyanú szerint gondozottanként havonta 5500 euróhoz jutott.

A Vasárnapi Hírek firss számában Kármán Irén „Krízistanya” című riportja olvasható arról, hogy hol vannak a Magyarországra került német gyerekek, és a nem megfelelő körülményekkel kapcsolatos állítások közül mi bizonyítható. A gyerekek olyan magyar tanyára kerültek, ahol rajtuk kívül senki nem beszélt németül. Ilyen tanya ma is van, a tanyán pedig német gyerekek is. Riporterünk a helyszínen járt.


Sikerült több olyan személlyel is beszélnie, akiknél valóban voltak vagy vannak német gyerekek, de – mint a fenyegetéseket idéztük – nem könnyű ebben az ügyben az újságíró dolga.

A „Krízistanya”, Kármán Irén riportja a május 9-én megjelent Vasárnapi Hírekben olvasható.  
A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!  

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!