Új fejezet kezdődik az EU és a magyar kormány viszonyában: az elvont jogállamcsörték után (értsd: a kabinet leépíti a demokráciát), az európai közösség most a pénzre fókuszál. Nevezetesen arra: hol van, ki és milyen feltételek között kapja. És a jelek szerint a magyar kormány két szimbolikus ügyben is komoly bajban van. Az egyik a paksi bővítés, a másik a miniszterelnök vejének bővülése – pontosabban vagyonosodása.

 
Greenpeace akció Paks II ellen - Fotó: Kállai Márton

Idézőjelbe tették Paksot Magyarország legnagyobb beruházását függesztette fel az EU, amikor kötelezettségszegési eljárást indított.

A paksi bővítést azért jegeli az unió, mert a magyar kormány nem írt ki tendert a beruházásra, hanem egy jórészt titkosított kétoldalú egyezmény keretében megbízta az orosz Roszatomot.

Ez pedig sérti az uniós versenyjogot. Lázár János szerint persze a magyar kormány nem hibázott, a Miniszterelnökség vezetője úgy gondolja: az EUban működő lobbik akarják kiszorítani a Roszatomot, hogy részesüljenek a 12 milliárd eurós üzletből. Ebbe a vonalba illeszkedik Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjúja is, amely alapján nem tűnik úgy, hogy a kormány jobb belátásra térne. Orbán szerint „ahol hús van, ott légy is van”, vagyis szerinte is a nyugati cégek célja beférkőzni az üzletbe, hiszen „a rendszerváltozás óra beruházásra ekkora pénzt még nem költött az ország”.

A kormány abban bízik, hogy sikerül kiegyeznie az EU-val, ám ha mégsem, akkor szerződést kell bontania a Roszatommal. Hogy ebben az esetben köteles-e a magyar fél bármilyen „bánatpénzt” fizetni, azt az orosz cég budapesti irodájától, illetve a Paks II projekt kormánybiztosától hiába próbálta megtudni lapunk. Annyi látszik biztosnak, hogy a 2025-ig lehívható, mintegy 10 milliárd eurós orosz hitelkerethez egyelőre még nem nyúlt hozzá a kabinet. Annak ellenére sem, hogy Aszódi Attila kormánybiztos arról beszélt, mérnöki munkákra már hívtak le pénzt az oroszoktól. A magyar állam a költségek 20 százalékát állja – idén 28 milliárd forintot költ Paksra, jövőre 113 milliárdot szán erre a költségvetés.

A Vasárnapi Hírek Jávor Benedekkel, a PM brüsszeli képviselőjével (akinek beadványát követően döntött az eljárás megindítása mellett az EU) beszélgetett az atomerőmű-bővítés sorsáról.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!