Útmutató egy botrányos szerződés megismeréséhez – így lehet összefoglalni a Sólyom László védnökségével készült, Paks Vobiscum? címmel megjelent kiadványt.
„Akiket érdekelnek a Magyarországot hosszú évtizedekre adósságba taszító paksi atomerőmű-bővítés elhallgatott, de mindannyiunkat érintő kérdései, azok is megismerkedhessenek a részletekkel” – ez volt a célja a Paks 2 beruházást elemző átfogó tanulmánynak Lányi András, a kötet szerkesztője szerint. Mint mondta: a bővítéssel kapcsolatos kommunikáció végletesen egyoldalú – a kormányzati szlogeneken kívül csak kevesen és keveset árulnak el abból, amit erről a szerződésről, illetve annak következményeiről tudni érdemes. Épp ezért már egy évvel ezelőtt az ELTE humánökológiai szakán konferenciát szerveztek a témában, az akkori előadók közül pedig többen (Deák György András, Felsmann Balázs, Fülöp Sándor, Lányi András és Munkácsy Béla) részt vettek a mostani kötet létrehozásában is, Sólyom László volt köztársasági elnök védnöksége alatt, aki ismét készséggel támogatta a kezdeményezést.
A tanulmány tizennyolc kérdést tesz fel, a válaszok kitérnek többek között a paksi bővítés külpolitikai következményeire, az ökológiai kockázatokra, valamint az ország energiaellátásának kérdéseire.
Ha „csak” a pénzt nézzük: nem csak a felvett hitelről, illetve annak törlesztéséről van szó, a járulékos költségek (mint például az új erőmű kiégett fűtőelemeinek tárolására alkalmas hulladék-lerakóhely építése) újabb másfél ezermilliárd forinttal terhelik meg az adófizetőket. Emellett összegezték a beruházás kockázatait is, a mindezekből fakadó gondok ugyanis nem csak súlyosak, de többnyire aggályosak is.
Csak néhány a kötet megállapításai közül:
- Paks 2 a jelenlegi piaci ár kétszereséért tudna termelni. Versenyképességét a kormány úgy kívánja biztosítani, hogy az építésére felvett hitel kamatterheit (és a járulékos beruházások költségeit) teljes egészében a magyar adófizetőkre hárítja.
- Ha a szerződés nem is, a választott finanszírozási konstrukció ellenkezik az uniós versenyjoggal.
- A szerződés bizonyos alkotmányos jogokat sért, másokat súlyosan veszélyeztet. A döntés és annak előkészítése nem felelt meg sem a demokratikus jogállam alapelveinek, sem a környezetvédelmi törvény előírásainak, sem a szakpolitikai dokumentumoknak.
A paksi bővítés tehát nem „csupán” hosszú és terhes adósságra kényszeríti hazánkat, de üzletnek is rossz, szembe megy az EU energiapolitikai törekvéseivel és gazdasági elveivel, elidegeníti szövetségeseinket és sérti utódaink az ország Alaptörvényében kimondott jogait.
Hogy mit lehet kezdeni ezekkel az információkkal? Lányi András szerint „az alkotmányos alapelvek önmagukat nem védik meg. Ha nem épp a kormány sértené meg őket, hozzájuk fordulhatnánk jogorvoslatért. Így a közvéleményhez kell fordulnunk. Az atomerőmű-bővítés ugyanis nem csak minket érint, azokat is, akik ma még tiltakozni sem tudnak ellene”.
Kíváncsiak voltunk arra is, a tanulmány megszületése óta a kormányzati oldalról, a szakpolitikusok irányából érkezett-e a kutatók felé jelzés arról, figyelembe veszik-e az általuk felvetett szempontokat. „Természetesen nem – válaszolta kérdésünkre Lányi András. – Politikusaink egyre kevésbé hajlandók szóba állni azokkal, akik valamiben nem értenek egyet velük.”
És hogy az unió tehet-e bármit? Jelen helyzetben aligha, és azt is nehéz megmondani, hogy mikor jön el az a pont, ahol beavatkozhatnak. Hiába sérti a megállapodás az uniós versenyjogot, a paksi szerződésbe lehetetlen belelátni, így még Brüsszel sem tudja kikezdeni, mivel korlátozottak a jogai a tagállamok döntéseinek felülbírálatára.
Lányi András szerint „a magyar történelem legdrágább beruházásának vagyunk tanúi. Egy olyan beruházásnak, amely kezelhetetlen és elfogadhatatlan következményekkel járhat. Ha a netadó ellen tízezrek tüntettek, akkor az országot végzetes kényszerpályára terelő paksi bővítés ellen mindannyiunknak ki kellene menni az utcára.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!