Már négy magas rangú rendőr a gyanúsítottja az elmúlt évek legnagyobb rendőrségi korrupciós botrányának. Az ügy kulcsfigurája a munkatársával együtt előzetesben lévő Vizoviczki László, akit csak a budapesti éjszaka császáraként emlegetnek a sajtótudósítások.

  <h1>Fotók: Lakatos Péter, MTI</h1>-
  <h1>Fotók: Lakatos Péter, MTI</h1>-

Fotók: Lakatos Péter, MTI

- – Kép 1/2

A fővárosban negyven éjszakai szórakozóhelyet üzemeltető üzletember egyszerre rejtélyes és ismert figura. Rejtélyes, hiszen önmagában már az komoly feltűnést keltett évekkel ezelőtt, amikor a most az ötvenes éveiben járó egykori belvárosi taxis tucatnyi kigyúrt testőr kíséretében megjelent a pesti éjszakában. És ismert, mert már régóta a rendőrség, azon belül is a szervezett bűnözés elleni nyomozók látókörébe került. Hogy mindmáig nem esett bántódása annak talán éppen az az oka, hogy a korrupciós ügy gyanúja szerint éppen a szervezett bűnözés ellen dolgozó főnyomozók kaptak tőle kenőpénzt, információink szerint egyesek havonta akár 1,5-2 millió forintot is. Volt miből osztania: elfogásakor is rengeteg készpénzt – úgy tudjuk a sajtóban közölt 300 millióval szemben többet, 400 millió forintot – találtak nála. És nem esett bántódása azért sem, mert az általa üzemeltetett helyeket elkerülték a rendőrségi razziák, pedig a gyanú szerint a mulatókban drogkereskedelem is folyt. „Fizetési listáján” ezért lehettek olyan rendőrök, akik időben értesíthették őt a rendőrségi razziákról. Vizoviczki a III. és az V. kerületben terjeszkedett az elmúlt években, nem véletlen, hogy több gyanúba keveredett rendőr korábban ezekben a kerületekben szolgált. Lapunknak is megerősítették: az őrizetbe vételeknek még nincs vége, a nyomozók szerint tucatnyi rendőr lehet még így vagy úgy érintett. Vizoviczki a börtönben is magabiztos: eleinte állítólag „kisfiam”-nak szólította az őt kihallgatni igyekvő nyomozókat. Az ügy a korrupción túl más aktákat is felnyit: a Népszabadság írt arról, hogy újra előveszik egy tavaly decemberi haláleset iratait. Egy fiatalember ismeretlen körülmények között Vizoviczki egyik Hajógyári-szigeti szórakozóhelye közelében lelte halálát, és állítólag előtte szóváltásba került a biztonságiakkal, Vizoviczki embereivel. Egy korábbi rendőrtiszt lapunknak elmondta, hogy amíg ő a testületben szolgált, gyilkosságok nem fordultak elő Vizoviczki üzletei táján. Kábítószerről, prostitúcióról, védelmi pénzek szedéséről, csalásról, okirat-hamisításról és vesztegetésről annál többet pusmogtak.

Az elmúlt napokban sokféle teória kezdett keringeni az ügyről, lapunk ezeket szedte sorba:

Háttérben az olaj

Az egyik feltételezés szerint Vizoviczki az olajügyekben szerzett pénzből építette birodalmát. Terjeszkedését az olajügy főszereplői nem nézték jó szemmel, hiszen többségük vagy az ország elhagyására kényszerült, vagy jelenleg is börtönben ül. Csakhogy hamarosan szabadulnak az olajügyekben főszerepet játszott Conti Car csoport egykori nehézfiú, és vannak, akik szerint a mostani „tényfeltárás” mögött ők állnak. Az mindenesetre tény: ha Vizoviczkivel szemben bizonyítást nyer a gyanú, akkor a pesti éjszaka jól jövedelmező helyei gazda nélkül maradnak…

Csak stróman?

– A korrupciós történet igaz, de aki csak ennyit lát, az nem látja a lényeget – vélekedett a lapunknak név nélkül nyilatkozó és az alvilágban járatos volt rendőrtiszt. Mint kifejtette, a történet mögött láthatatlan figurák állnak, ők mozgatják a szálakat. Az egyikük tartotta a kezében szinte az egész fővárosi éjszakai életet, több csapat is „dolgozott” neki. Vizoviczki az ő egyik katonája volt. Csakhogy elkövethetett egy nagy hibát: tisztté akart válni, úgy döntött, hogy önállósítja magát. – Azt azért nem hinném, hogy tényleg szakított a „nagyfőnökkel” – aki látszólag tisztakezű, és nagyon jók, magas szintűek a hatalmi, rendőri kapcsolatai, de nyilván megpróbálta. Vizoviczki beáldozása tehát egyfajta figyelmeztetés – főleg a többieknek. A név nélkül nyilatkozó egykori rendőr nem tart attól, hogy Vizoviczki lefogásával újra kitörne a bandaháború a területért, mert az utód(ok) már megvannak.

Vádalku

Többeknek feltűnt, hogy néhány nappal Vizoviczki és a rendőrök őrizetbe vétele előtt egy állítólag Vizoviczkihez is kötődő üzletembert vettek őrizetbe egy más ügyben, őt hamar kiengedték, míg Vizoviczkiéket rövid úton letartóztatták.

Rendôrségi presztízsharc

A mostani korrupciós ügynek bizonyosan lesznek szervezeti következményei (lásd interjúnkat Finszter Géza kriminológussal), erre utal, hogy Hatala József országos főkapitány is ha­­mar világossá tette: az ügyben megfertőzött Nemzeti Nyomo­zó Iroda (NNI) szervezetét átalakítják. Úgy tudjuk, máris elkezdődött a helyezkedés: felvetődött, hogy az NNI-t a politika új kedvencéhez, az Orbán Viktor egykori testőre által irányított Terrorelhárító Központhoz (TEK) csatolják.

Infor­má­cióink szerint ezt a belügyminiszter hevesen ellenzi, a TEK-ben ugyanis a személyi kapcsolatok miatt több befolyása van a miniszterelnökségnek, mint a belügyminiszternek. Volt olyan informátorunk, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a lefogott rendőrök nem csak arról voltak ismertek, hogy ez idáig több elismerést kaptak munkájukért, de arról is, hogy az előző kormányok idején „jól feküdtek” az akkori vezetőknek. Ettől függetlenül tény ugyanakkor: a rendőrségen belül évek óta súlyos problémákat okoz az információáramlás hiánya. A szervezett bűnözés ügyében ugyanis több szervezet sokfajta egysége illetékes, sok helyen keletkeznek az információk is, gyakran hátráltatja a sikeres nyomozást, hogy „nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb”. Figyelemreméltó, hogy az elmúlt napokban az ügytől függetlenül is felröppentek hírek a rendőrségi vezetést érintő személycserékről. Írták, hogy Hatala tábornok az országos főkapitányi posztot hamarosan helyettes államtitkárságra cseréli és egyik lehetséges utódja éppen a korrupciós ügyet feltáró belső elhárítás, a Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetője, Bolcsik Zoltán.

Politikai szál

Ellenőrizetlenül és számolatlanul keringenek a pletykák Vizoviczki László lehetséges „felsőbb kapcsolatairól”. Állítólag a megvesztegetések már korábban, úgy öt éve kezdődtek. Ugyanakkor a Vizoviczki-birodalom két fővárosi kerültben, a III.-ban és az V.-ben összpontosul, ahol is az önkormányzatoknak döntő szerepül van a helységbérletek, tulajdonjogok kiosztásában. Kérdés, hogy miként hat az ügy Pintér Sándor belügyminiszter megítélésére. Ő sietett leszögezni: ami történik, az nem más, mint az ígért rendcsinálás. Ez akár igaz is lehet, mindenesetre egy korrupciótól fertőzött rendőrség képe aligha erősíti a belügyminiszter politikai pozícióit. Kérdés, mennyi lehet a politika, akár az önkormányzati politika szerepe az ügyben?

Lukrafutás

Hallani olyan véleményeket is, hogy az ügy egyfajta túlbuzgóságból vétleneket is(?) gyanúba kevert. A szervezett bűnözés ellen nyomozó rendőrök többsége ugyanis fedett munkakörben dolgozik, éppen az a dolguk, hogy beépüljenek az alvilági körökbe. A kapcsolattartás tehát önmagában nem csak bűn, de erény is lehet. Kérdés persze, kapnak-e ezért pénzt az alvilágtól, s ha igen, azt befizetik-e a rendőrségi titkos kasszák valamelyikébe, vagy hazaviszik. Most mindenesetre olyan információk keringenek, hogy a korrupciós ügy nyomozása hosszabb ideje folyik és több szervezeti változás az elmúlt időben nem szolgált más célt, csak a gyanúba keveredett rendőrök éberségének kijátszását.

 

A rendőrségi korrupciós botrányban újra előkerült egy régen hallott név, Sándor Istváné, a „Papáé”, a szervezett bűnözés ellen dolgozó egykori főnyomozóé is. Nem, ő nem érintett, hanem olyasfajta, aki már jó előre megmondta. Az egykori olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság a Fővárosi Ügyészség Nyomozóhivatalában hallgatta meg Sándor Istvánt még 2000-ben. Különös fejlemény: tizenkét évvel ezelőtti meghallgatása előtt egy nappal őrizetbe vették őt hivatali visszaélés és vesztegetés alapos gyanújával. A „Papát” 2004-ben minden vád alól felmentették, de az ügyét 85(!) évre titkosították.

Részlet a jegyzőkönyvből:

Elnök: Egy másik kérdés a belváros, Vizoviczki szerepe, kapcsolatai, beépülésük az önkormányzatba, az olajosok térnyerése az ingatlanszerzések területén, a belvárosban. Erről van-e információja?

Sándor István: Kérem szépen, konkrét információ nincs róla, mert ez nem volt a feladatom. Ha erre vonatkozóan akar választ kapni, én már mint polgári életben dolgozó ember, közvetítéssel foglalkozgatom, piackutatással. Azt tudom mondani, hogy a mai magyar közigazgatásban bárki bármikor, bárhol megvehető, és ha pénze van az embernek, bármi elérhető. Bármi. Bármi. Az ingatlanpiacon is elég gyakran megfordultam, közvetítettem, és csak forgott a fejem, amikor egymilliárdos üzletért százmilliós csúszópénzeket kérnek bizonyos köztisztviselők azért, hogy aláírják azt, amit amúgy is alá kellene írni.

Elnök: Van-e információja a Belváros Közbiztonságáért Közalapítványról?

Sándor István: Az, hogy milyen közalapítványok voltak a rendőrségnél vagy az önkormányzatnál, nem tudom, de azt mind az alvilág pénzelte.

Elnök: Információim szerint 20 night club pénzeli a belvárosi közalapítványt.

Sándor István: És kinek a kezében van az a húsz night club, kérdem én? A Conti Car. A Vizoviczki egy katona.

Elnök: És a rendőrök kapcsolata…

Sándor István: Erről jobb nem beszélni. Inkább.

Elnök: Az anyagok között, ami leadásra került, a bizottsági anyagok között van egy olyan kazetta is, ahol az V. kerületi őrsparancsnok veszekszik az egyik night club vezetőjével, és a védelmi pénzek megvitatása folyik egészséges magyar kifejezések közepette…

Sándor István: Ugyanez elmondható a belvárosi őrsről és a többiről is…”

Lapunk megkereste Sándor Istvánt, ám a mostani korrupciós botrány kommentálásáról mereven elzárkózott. Beszélt viszont a múltról: „Pitiáner autótolvajok, gépkocsifeltörők és hasonló figurák gazdagodtak meg annak idején az olajszőkítésből. Felhalmozódott egy csomó pénzük, tán azt sem tudták, mennyi. Közülük az okosabbak tudták kezelni a pénzt, és kitalálták: kézbe veszik a belváros szórakoztató iparát, az éjszakai életet. Csakhogy saját maguk nevében nem járhattak el. Strómanokat kerestek. Vizoviczki is egy ilyen stróman volt még a ’90-es évek közepén. Most is csak a negyvenes éveiben, legfeljebb az ötvenes évei elején járhat. Senkiből lett valaki. Ő lett az arc, a vendéglők vezetője.

De mások pénze állt a háta mögött. Az olajos alvilág nevelte ki, támogatta és tette gazdaggá, üzletek bekebelezőjévé. S hogy mennyire volt tisztakezű, azt jelzi, hogy már másfél évtizede is 5-6 fegyveres, géppisztolyos emberrel kísértette magát. Aki tisztességes, annak nincs miért félnie. A korrupció már akkor elindult, a megvesztegetők már akkor megtalálták az »illetékes« rendőröket. Csak azt nem tudom, miért kellett 15 évet várni, hogy idáig eljussunk…”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!