Tanterme a világ. –
Mindig együtt a család – miközben körbe-körbeutazzák a földgolyót, hogy a gyakorlatban szerezzék meg a valóban hasznos tudást a világról. Nemcsak kapni akarnak egy-egy közösség életébe belekóstolva, de ők maguk is beleadnak anyait-apait. A világ az iskolájuk, az utazás az életük.

 
Kaponay Réka - Fotó: Draskovics Ádám

Andalúziai városnézés, kokalevélünnepség az Andok 5000 méteres fennsíkján, pihenő a kappadókiai sziklákon, prágai séta, barangolás az ausztrál bennszülöttek szent földjein, fürdőzés a Bahamákon – Kaponay Réka még csak 16 éves, de már a fél világot bejárta az elmúlt hat év alatt. Nem, nem turistaként, és nem is egyedül vágott neki a kalandnak. Réka éppen és folyamatosan az iskolai tanulmányait végzi. Iskolája a nagyvilág, iskolatársai pedig a családjának tagjai: szüleivel és ikertestvérével eddig 6 kontinens 39 országában jártak, hogy közvetlen közelről, egy-egy közösség ideiglenes részeként valóban megtapasztalják és elsajátítsák, a gyakorlatban is kipróbálhassák az emberi kultúra és tudás megannyi vívmányát és rítusát. S miközben a világsuliban (worldschooling) széles körű ismeretekre és kapcsolatokra tesznek szert, ők maguk is megosztják tudásukat a környezetükkel. Réka például nemcsak népszerű blogot vezet az utazásaikról (www.dreamtimetraveler.com), de interjúban (például Daily Mail), újságcikkben (The Guardian), előadáson (TEDx, 12 évesen!) számol be a hagyományostól erősen eltérő, a gyakorlatban hasznosítható tudásra fókuszáló tanulási formáról.

Sőt legutóbb – 14 évesen – egy fantasyregényt is írt, melyben e sajátos, családi világtanulási vállalkozás tapasztalatai, értékei is tetten érhetőek. Az Őrző hajnala című könyv a héten magyar fordításban is megjelent.


Máshogy tanulni

A Victoria állam fővárosában, Melbourne-ben élő magyar származású ausztrál család először 7 éve tért le a hagyományos életútról, amikor is Réka a testvérével, Lalival már két éve koptatta az iskolapadot. Édesanyjuk, Annamária – aki szüleivel 12 évesen Erdélyből érkezett annak idején Ausztráliába – egy hideg, esős napon, a csúcsforgalomban stresszelve, hogy odaérnek-e az iskolába, felismerte, sokkal természetesebb tanulási forma lenne a gyermekeinek, ha magántanulókként otthon, tőlük sajátítanák el mindazt a tudásanyagot, ami az érdeklődésüknek megfelel, és nem szakítja meg minduntalan egy-egy óra végét jelző csengő.

Férjével – aki ’56-ban kivándorolt szülők gyermekeként már a déli kontinensen született – rengeteg időt tudtak szánni a közeli erdőkben barangolva csemetéik oktatására, mivel családi vállalkozásuk kellő rugalmasságot biztosított számukra. Így aztán valódi párbeszédre alapozott, közös tanulásba merültek egy-egy témakört illetően, amitől a családi kötelékek még szorosabbá fonódtak.

Időközben arra is rájöttek, ha mind inkább szeretnék elmélyíteni tudásukat, nem elég a könyvekből, internetről szerzett ismeret, közvetlen közelről kell megtapasztalniuk azt az életformát, kultúrát, amiben megképződnek.

Eladták a házukat, és először Ausztrália nagy részét járták körbe 4 hónap alatt: egy bennszülött barátjuk törzsfőnök apja meghívására eljuthattak fehér ember számára megközelíthetetlen, szent földekre, együtt éltek a törzs tagjaival. „Rájöttünk, a boldogsághoz mennyire kevés dologra van szükségünk, a közös utazáson és tanuláson kívül alig valamire – a 2015-ben 38 nap alatt végigjárt El Camino 838 kilométere alatt például majdhogynem csak a hátizsákban lapuló fél liter vízre” – mutat rá a nyugodt élet titkára az édesapa, Kaponay Lajos. De még az ausztrál bennszülöttekkel élt idő alatt tudatosult bennük az is, mennyire fontos megosztani a szerzett tudásukat, és hogy ennek formája nem más, mint a saját életük történetének újra és újra elmesélése. Ami által akár segíthetnek is másokon.

A földrész elhagyásakor is e szándék vezérelte őket. Létrehoztak egy weboldalt, amin bárki a világon megoszthatta, mire lenne szüksége, s mit tudna másoknak segíteni – megpróbálták igényeik szerint összehozni az embereket.

És hogy maguk is tevékeny részt vállaljanak ebben – mindez a gazdasági világválság környékén történt –, felkerekedtek, és Észak-Amerikába utaztak. Ott lakókocsit vásároltak, és 6 hónapig járták az Egyesült Államokat, belekóstolva az egyes helyek szokásrendszerébe, mindenhol kapcsolatokat kialakítva, hogy valóban segítséget tudjanak nyújtani.

„Sajnos a projekt nem érte el azt a szintet, amit szerettünk volna, azt kellett tapasztalnunk, világszinten nem, csupán lokálisan működik a kölcsönös segítségnyújtás – mondja az édesapa. – Ugyanakkor azt is látnunk kellett, hogy az egyes közösségek életét mennyire befolyásolja, ha nagyszámú utazó keresi fel a településüket; a turistaparadicsomok, lehet, hogy jót tesznek egyeseknek anyagilag, de valójában negatívan hatnak az ott élők mindennapjaira. Ezért mi mindig arra törekszünk, hogy ne csak – belemerülve az adott hely kultúrájába – elvegyünk tőlük, de adjunk is valamit.”


Hálózati kapcsolódás

Észak-Amerika után fél évet Dél-Amerikában utazgattak, majd ismét 6 hónapot töltöttek autókázva az Egyesült Államokban és Kanadában. Végül a család – kissé belefáradva az intuitív és spontán módon kialakuló útitervek követésébe – Budapesten rendezte be bázisát, innen kalandoztak szerte Európába, Ázsiába.

Hogy aztán egy 6 hónapra tervezett spanyol útból 2 évig tartó ott-tartózkodás legyen, mely ihletőként szolgált Az Őrző hajnala című regény megalkotásához.

„Hogy mennyi időt töltünk egy helyen, attól függ, mennyire érezzük otthonosan magunkat. Egy ecuadori faluba 2 hétre érkeztünk, végül 6 hét múlva indultunk tovább, annyira jó volt. Így mindig van lehetőség jobban megismerni a szokásokat, a nyelvet” – meséli Réka, akinek a kultúrákkal való ismerkedés és a szenvedéllyel űzött írás mellett azért a természettudományok elsajátítására is jut ideje. És nem csak a világhálón könnyen fellelhető ingyenes videós oktatócsomagok révén.

„Bostonban járva például ellátogattunk Barabás Albert-László hálózatkutató tudományos intézetébe, és lehetőségünk adódott beszélgetni a tudósokkal; egy kanadai barátnőm édesanyja tengerbiológus, a minap velük beszélgetve elmélyedhettünk a nemrég felfedezett kambriumi őslények multisejtjeinek kutatásában. A tudományterületek újabb ismeretei a személyes kapcsolatokon keresztül eljutnak hozzánk, és akkor érdeklődésünk szerint mindig tanulunk belőlük” – vázolja Réka, mennyire nem bonyolult, hogy ismereteket szerezzen, annak ellenére, hogy nem egy helyhez kötött intézmény falain belül teszi mindezt.


Irány a Közel-Kelet!

Természetesen vannak olyan helyzetek az ő életükben is, mikor az elutasítás vagy a kelleténél kevesebb pénz gátat szab az érdeklődésüknek, de ez mégsem keseríti el őket.

„A legfontosabb, hogy együtt vagyunk – mondja az édesapa. – És persze észleljük, ha egy-egy országban a politikai helyzet miatt nehezebb az ott élők élete, de számunkra mindig az emberi kapcsolatok az igazán lényegesek. Mert lehet akármilyen rossz a politikai rendszer egy adott kultúrában, hitvilágban, a félelmet mindig legyőzi a szeretet és a megbocsátás – az emberek pedig mindig efelé törekednek.”

Ebbéli meggyőződésük pedig jól tükröződik az elkövetkező útjaik terveiben, melyeket a család logisztikai felelőse, az ifjabb Lali – a legoptimálisabb árú utak, szállások nagy gyakorlatú ismerője – már fel is térképezett. Mivel a Közel-Kelet, szépségei ellenére, ez eddig elhanyagolt terület volt számukra, a karácsonyt Jordániában szándékoznak tölteni, hogy aztán Egyiptomban, majd Izraelben tanulják a világot.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!