szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Mégsem lesz kilencosztályos az általános iskola, a kormány visszatáncolt attól a tervtől, hogy az óvoda és az első osztály közé egyfajta előkészítő, nulladik évfolyam épüljön be.

F. Szabó Kata | 2018. november 27.

Nem lesz kilenc osztály
 

Nem csitulnak a kedélyek a magyar iskolákban, csak ezen a héten két intézményben is tarthatatlan helyzet alakult ki. A helyzet kezd hasonlítani a néhány évvel ezelőttihez, amikor az…

F. SZ. K. | 2018. október 23.

Felmondott a fél iskola
 

A szeptember mindenütt az iskolakezdés ideje. És miközben idehaza több mint egymillió gyerek kezdte meg a tanulmányit, becslések szerint csaknem százezer magyar gyerek ezt valamelyik…

Kövesdi Péter, Bártfai Gergely | 2018. szeptember 8.

Így kezdenek ők
 

Vadiúj, dizájnos iskolatáska, mindenféle színben pompázó tollak, mesefigurás füzet, körző, szépen bekötött új tankönyvek. Vannak gyerekek, akik így kezdik a tanévet. Sok család…

Csejtei Orsolya, F. Szabó Kata, Kuslits Szonja | 2018. augusztus 12.

Vadiúj, dizájnos iskolatáska, mindenféle színben pompázó tollak, mesefigurás füzet, körző, szépen bekötött új tankönyvek. Vannak gyerekek, akik így kezdik a tanévet. Sok család…

Csejtei Orsolya, F. Szabó Kata, Kuslits Szonja | 2018. augusztus 12.

 

A különösen a nőket kísérő „nincs egy rongyom sem” érzést szépen lassan Magyarországon is felváltja a „túl sok rongyom van, még sincs mit felvennem” gondolata. Az úgynevezett…

F. Szabó Kata | 2018. május 20.

A különösen a nőket kísérő „nincs egy rongyom sem” érzést szépen lassan Magyarországon is felváltja a „túl sok rongyom van, még sincs mit felvennem” gondolata. Az úgynevezett…

F. Szabó Kata | 2018. május 20.

 

A héten a nemzetiségi vizsgákkal megkezdődött az idei érettségi időszak, összesen 73 400 végzős középiskolás vág neki a megmérettetésnek, közülük azonban sokan már nem a magyar…

F. Szabó Kata | 2018. május 8.

A héten a nemzetiségi vizsgákkal megkezdődött az idei érettségi időszak, összesen 73 400 végzős középiskolás vág neki a megmérettetésnek, közülük azonban sokan már nem a magyar…

F. Szabó Kata | 2018. május 8.

 

Több országban már az iskolákban harcolnak az álhírek terjedése ellen. A demokratikus működést a gyakorlatban lehet a legjobban megtanulni, de sok iskolában nem veszik figyelembe a…

F. Szabó Kata | 2018. április 15.

Több országban már az iskolákban harcolnak az álhírek terjedése ellen. A demokratikus működést a gyakorlatban lehet a legjobban megtanulni, de sok iskolában nem veszik figyelembe a…

F. Szabó Kata | 2018. április 15.

 

Egy magyar fiatalember gondolt egy nagyot, és alapított egy iskolát a világ túlsó felén. Ha kérdezik, hogy miért éppen ott, azt mondja: ehhez volt kedve.

Kövesdi Péter | 2018. február 14.

Miért éppen Afrika?
 

A Tanítanék mozgalom Békét és szabadságot az iskolákban! jelmondattal hirdette meg a demonstrációt, amelynek meghívójában hosszan sorolják, hogy az idei évből eltelt néhány hétben…

VH ajánló | 2018. január 28.

Békét, szabadságot! Elég volt gyerekeink mérgezéséből! Vasárnap tüntetés a Kossuth téren
 

- A meséket még értik
- Jól szerepeltek a magyar negyedikesek a szövegértést vizsgáló nemzetközi felmérésen
- Felső tagozatban valami elromlik, minden tanárnak oda kellene…

F. Szabó Kata | 2017. december 15.

Felső tagozatban valami elromlik
 

- Iskola vagy megőrző?
- Valójában nem egész napos iskola, csak délután 16 óráig tartó felügyelet a 2013-ban bevezetett új rendszer
- A felsőbb évfolyamos gyerekek nem szívesen…

F. Szabó Kata | 2017. szeptember 17.

Gyerekmegőrzés vagy tanulás – Az igazság az egész napos iskolákról
 

Kevesebb ugyan az igazolatlan hiányzás, mint néhány éve, de így is több ezer család veszti el az iskoláztatási támogatást amiatt, mert a gyerek iskolakerülő. A szakember szerint az…

Munkatársunktól | 2017. szeptember 15.

Ezrektől vették el a családi pótlékot
 

Zűrzavaros tankönyvügyek
- A mindenki számára ingyenes tankönyv csupán illúzió, leginkább ingyenes könyvtárhasználatot jelent
- Bár az első két évfolyamban már nincsenek…

F. Szabó Kata | 2017. szeptember 12.

Zűrzavar – Nem jár mindenkinek ingyenes  tankönyv – Egyre átláthatatlanabb  a piac tisztázását szolgáló program
 

- Iskolán kívül
- Egyre több a magántanuló az országban, mert az oktatási rendszer sok gyerek igényeit nem képes kielégíteni
- Sok szülő inkább választja az otthoni oktatást…

F. Szabó Kata | 2017. szeptember 7.

A problémás diákokat kirakják, a középosztálybelieket szüleik maguk veszik ki
 

Tanterme a világ. – Mindig együtt a család – miközben körbe-körbeutazzák a földgolyót, hogy a gyakorlatban szerezzék meg a valóban hasznos tudást a világról. Nemcsak kapni akarnak…

Rácz I. Péter | 2017. szeptember 7.

Speciális magántanuló vállalkozás, a világsuli – Kaponay Réka, a 16 éves világutazó 39 országban tanult
 

A csütörtöki és pénteki évnyitókkal elkezdődött az új tanév – 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer…

F. Szabó Kata | 2017. szeptember 3.

Újabb nehéz tanév
 

Jövő pénteken új tanév kezdődik a Fidesz által hetedik éve gyűrt iskolarendszerben. Bár Palkovics László szerint az irány „vitathatatlanul” jó, a tények cáfolják az…

VH ajánló | 2017. augusztus 26.

A rendszer fogságában
 

Tudomány. Nevelni nádpálcával – Fűzfavesszős elnáspángolás, vonalzós körmös vagy tenyeres, makarenkói pofon, fül- és hajhúzás, pajeszcibálás, neadjisten: koki – évezredek óta…

Csejtei Orsolya | 2017. augusztus 4.

Náspángolás az iskolában – Az intézményi gyerekfenyítés története és jelene
  •  01
  •  02
  •  03
  • 1 / 3 oldal (összesen 45 cikk)
  •